látogató számláló

Érdekességek: Fel (Up)

Néhány érdekesség a Pixar új animációs filmjével kapcsolatban.

  • Az „UP" a Pixar Animációs Stúdió tizedik filmje, és egyben az első olyan Disney-Pixar alkotás, amit Disney Digital 3D-ben mutatnak be.
  • Csaknem 70 animátor és 375 fős csapat dolgozott a filmen.
  • Steve May a technikai igazgató és csapata 10 297 lufiból álló lombkoronát hozott létre, amivel a filmben lebegtetni tudják Carl házát. Ez a szám megduplázódik annál a drámai jelenetnél, amikor a ház először felemelkedik. May és csapata kiszámolta, hogy több mint 26,5 millió lufira lenne szükség ahhoz, hogy egy igazi házat fölemeljen.
  • A filmben található Paradise vízesést, a venezuelai vízesésről mintázták az alkotók (ez a legnagyobb vízesés a Földön: 1000 méter magas). A filmben a vízesés ennél jóval magasabb, majdnem 3000 méter.
  • Carl a legösszetettebb emberi karakter, amit eddig a Pixar létrehozott. A külseje szimbolikusan és szó szerint is négyzetes és három fej magas. Ezzel szemben Russel alapvetően kerek és tojás alakú.
  • Russelnek változatosabb a ruházata, mint eddig bármely másik Pixar karakternek: egy ing, egy selyemöv, ami egy jelvénnyel van rögzítve, egy sál valamint egy hátizsák.
  • Amikor Muntz a vacsorát tálalja Russelnek és Carlnak, akkor Carl a "L'ecsóból" már ismert fésűkagylót kapja.
  • Russel szerepére több mint 450 gyerek pályázott. A karakter eredeti hangja végül is Jordan Naga lett, aki maga nem is pályázott a szerepre, csak testvérét kísérte el a válogatásra.
  • Ellie jelenlétét a filmben minden alkalommal a magenta szín feltűnése, továbbá egy bizonyos dal megszólalása jelez, melyet a film elismert zeneszerzője, Michael Giacchino írt.
  • Kevin karaktere jelentette a legnagyobb kihívást Thomas Jordan vezető karaktertervező és csapata számára. A repülésképtelen madárka testét szivárványszínekben pompázó tollak borítják, melynek megalkotására egy teljesen új technikát kellett a tervezőknek megalkotniuk.
  • Russel kedvenc fagylaltozója egy létező oaklandi fagyizóról, a Fentons Creamery-ről kapta a nevét. Pete Docter rendező és Jonas Rivera producer rendszeresen látogatják az éttermet és fagyizót családjaikkal.
  • Pete Docter rendező lánya, Elie kölcsönzi a hangját a fiatal Ellie-nek. Rengeteg más jelöltet is meghallgattak, de végül a csapat Elie mellett döntött.
  • Néhány madárhangot egyenesen a rendező adott Kevin csőrébe.

süti beállítások módosítása