látogató számláló

Három trilógia lesz a Halálos iram-sorozatból

Összeállt az alkotók fejében a Halálos iram-sorozat szerkezete. A hamarosan látható hatodik rész elvarrja a negyedik-ötödik epizód szálait, és új utat nyit a hetedik opusznak, amely a következő trilógia nyitánya lesz.

Összeállt az alkotók fejében a Halálos iram-sorozat szerkezete. A hamarosan látható hatodik rész elvarrja a negyedik-ötödik epizód szálait, és új utat nyit a hetedik opusznak, amely a következő trilógia nyitánya lesz. Tehát ha jól utánaszámolunk, a tervek között szerepel már a nyolcadik és a kilencedik darab is, bár ezek még éppen csak körvonalazódnak. Mivel az ötödik rész akció-kalandfilmes jellege bevált - vagyis az autós száguldozás már nem cél volt, hanem eszköz a hősök számára, hogy megvalósítsák terveiket -, a hatodik rész teljes egészében akcióthriller lesz, ahol a cselekmény több kontinensen játszódik, a folyamatos golyózáport pedig különféle országok rendőrségei, katonaságai és szabadcsapatai szavatolják.

Az eddig több mint 1,6 milliárd dollárt termelő, Vin Diesel és Paul Walker nevével fémjelzett sorozat alkotói arra számítanak, hogy amennyiben sikert arat a harmadik trilógia is, létrejön a filmtörténet egyik legjövedelmezőbb franchise-a.

(Fast & Furious 6 - hazai bemutató: 2013. május 23.)


süti beállítások módosítása