látogató számláló

Kritika: Végjáték

Sakk-matt. (Igen, olvastam.)


Az első kép a Star Wars VII. kulisszái mögül

R2-D2 J.J. Abrams és Kathleen Kennedy társaságában. "Hi from the workshop! #StarWarsVII"
Tervezett bemutató: 2015. december 18. (USA)

R2D2_SW7_workshop.jpg


Disney figurák halloweeni jelmezei

Úgy gondoltam, Isaiah Stephens alkotásai megérnek egy bejegyzést.


Jégvarázs (Frozen) - magyar plakátok

A szinkronizált előzetes ide kattintva tekinthető meg. Hazai bemutató: 2013. december 5.

jegvarazs_hun_01_01.jpg


Tom Hardy lesz az új Terminátor főszereplője?

Manapság gyakran bukkan fel Tom Hardy (Eredet, A sötét lovag - Felemelkedés, Fékezhetetlen) neve, ha valamilyen kemény szerepre keresnek színészt. Így nem csoda, hogy Alan Taylor rendező őt szeretné az új Terminátor  főszerepére, azaz ő játszaná John Connort, aki az emberiség megmentője lesz, ha a kiborgok közbe nem szólnak. A hivatalos tárgyalások egyelőre nem kezdődtek meg, ezért nem tudni, a brit színész - akit egyébként egy másik produkcióban szívesen látnának Sir Elton John megszemélyesítőjeként - vállalná-e a szerepet,. Visszatért az a vélekedés is, hogy Arnold Schwarzenegger játszaná a Terminátort, miközben Arnie továbbra sem nyilatkozott ez ügyben.
(Terminator 5 - hazai bemutató: 2015. június)

tom_hardy_pic.jpg


Noé (Noah) - magyar előzetes

Ha valakinek nem tetszik a szinkron, ide kattintva megtekintheti az eredeti nyelvű előzetest.

noah_620.jpg


Noé (Noah) - trailer

A film első plakátja itt tekinthető meg.

noah.jpg


A hobbit: Smaug pusztasága (The Hobbit: The Desolation of Smaug) - bannerek

A film magyar plakátja ide kattintva tekinthető meg.

hobbit_the_desolation_of_smaug_ver24_xlg.jpg


Red 2. - DVD-n és Blu-rayen

A CIA visszavonult titkos ügynöke, Frank Moses (Bruce Willis) újra összetoborozza egykori elit csapatát, hogy az egész világra kiterjedő nyomozást folytassanak egy eltűnt hordozható nukleáris rakéta után. Bérgyilkosok, terroristák és hatalomőrült kormányzati tisztviselők lihegnek a nyomukban, akik mind a szuperfegyverre fenik a fogukat.


Pro Video: 2013. decemberi megjelenések

Decemberben visszatér Bruce Willis és nyugdíjas akciócsoportja, kibővül az Argo-akció, Batman három kalandja fémdobozba kerül, és a gyerekek kedvéért Repcsik is érkeznek.


Noé (Noah) - teaser videók

Nos, ha már van egy Roland Emmerichet idéző plakátunk, és két aprócska videónk, talán már tényleg nem kell sokat várni az első előzetesre sem.


Noé (Noah) - plakát

Már a trailerre sem kell sokáig várni. Addig is van egy 18 másodperces elő-előzetes.

noah_xlg.jpg


Rossz szomszédság (Neighbors) - feliratos előzetes

rossz_szomszedsag.jpg


Christian Grey nem jövőre jön

Miután Charlie Hunnam kiszállt, és megtalálták az új férfi főszereplőt, a forgatás annyit csúszott, hogy a bemutatót kénytelenek voltak eltolni, így került A szürke ötven árnyalata 2014. júliusáról 2015. Valentin napjára. Gondoljatok bele: szerelmes párok Valentin napon a sötét moziteremben, A szürke ötven árnyalatát nézve...
"Kárpótlásul" viszont van egy EW címlapunk (és néhány képünk) a két főszereplővel:

ewfiftyshades1.jpg


A Marvel Studios új logója

Az új logo (és a stúdió első fanfárja) a Thor: Sötét világ előtt debütált, és innentől kezdve ezt láthatjuk majd a mozgóképes Marvel-filmek előtt.

marvel_new_logo.jpg


Demóna (Maleficent) - trailer

Csipkerózsika története a gonosz boszorka (Angelina Jolie) szemszögéből. A film plakátja itt tekinthető meg.

maleficent.jpg


Noé (Noah) - sneak peek

noah.jpg


Jöhet a Temple Run mozifilm

A (video)játékok megfilmesítésének korát éljük. Need for Speed, Warcraft, Assassin's Creed, - hogy csak néhányat említsek a következő évek bemutatói közül - és most a Temple Run. David Heyman, a Harry Potter-filmek producere ugyanis ebből tervez filmet készíteni a Warner Bros. égisze alatt. És körülbelül ennyi, amit tudni lehet a projektről. Illetve még annyit, hogy jelenleg keresik a forgatókönyvírót.

temple_run.jpg


Az éhezők viadala: Futótűz (The Hunger Games: Catching Fire) - magyar plakát

A magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

Futotuz_hun.jpg


12 év rabszolgaság (12 Years a Slave) - magyar előzetes

A 38. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíjas alkotása 2014. januárjában érkezik a mozikba. A Steve McQueen (Shame - A szégyentelen, Éhség) rendezésében készült alkotás Solomon Northup 1853-as visszaemlékezését dolgozza fel. A főszerepben: Chiwetel Ejiofor, Michael Fassbender, Paul Dano, Brad Pitt, Lupita Nyong'o, Benedict Cumberbatch és Paul Giamatti.

12yearsSlave.jpg


Banks úr megmentése (Saving Mr. Banks) - magyar plakát

Walt Disney már az 1940-es évektől kezdve próbálta megszerezni a Mary Poppins megfilmesítésének jogait, hiszen megígérte kislányainak, ám ő maga sem gondolta, hogy húsz évbe telik, míg ígéretét sikerül valóra váltania. P.L. Travers nem engedett a hollywoodi gépezet nyomásának. A könyvek hanyatló népszerűségé miatt azonban 1961-ben hajlandó volt Los Angeles-be utazni, ahol Walt Disney-nek két hete volt, hogy meggyőzze a szerzőnőt, engedélyezze a dadus és a Banks család történetének megfilmesítését. A találkozás után 1964-ben végre elkészült a film, amely 13 Oscar-jelöléséből ötöt díjra is váltott. A Banks úr megmentése bepillantást enged a Mary Poppins filmre adaptálásának viszontagságaiba, valamint elsőként mutatja be az ikonikus üzletembert, Walt Disney-t. A magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

Mr_Banks_hun.jpg


A hobbit: Smaug pusztasága (The Hobbit: The Desolation of Smaug) - magyar plakát

Végre megérkezett a magyar plakát. Ha pedig még nem tettétek meg, tekintsétek meg a legújabb magyar előzetest ide kattintva! Egyébként rengeteg plakát van még a filmhez, itt meg is nézhetitek őket.

Hobbit2_hun_dvdnews.jpg


Demóna (Maleficent) - plakát

Főszerepben a Csipkerózsika gonosz boszorkánya (Angelina Jolie). Az első trailer ide kattintva tekinthető meg. A film 2014. május 30-án debütál (az USÁ-ban).

maleficent_xlg.jpg


Concept artok a Warcraft mozifilmhez

A film bemutatását 2015. december 18-ra 2016. március 11-re tervezik.

Draenor


süti beállítások módosítása