látogató számláló

Több pókot, még több ellenséget! (frissítve)

A csodálatos Pókember 2. az év egyik legjobban várt filmje, de sokkal több annál. Jelenség. Már nagyban folynak a 3. rész forgatásának az előkészületei, sőt, a premier napját is kijelölték: 2016 júniusában szövi be harmadszor is a Pókember a világ mozijait. És még ez sem minden.

Pókember legfőbb ellenségei összefognak. A baljós hatos (The Sinister Six) címmel készülő filmben a pókvilág főgonoszai állnak a középpontban, bár egyelőre még titok, hogy pontosan kik. Olyanok is benne lesznek, akik már szerepeltek korábbi Pókember-filmekben, és olyanok is, akikkel még csak mos ismerkedhetünk meg. A történeten a film rendezője, Drew Goddard dolgozik, aki a Lost – Eltűntek után a Z világháború forgatókönyvével bizonyította, hogy jól ért a negatív szereplőkhöz.

De a gonoszokból sosem elég. Egy másik csapat közben Venom saját filmjén dolgozik: ő már felbukkant a Sam Raimi-féle Pókember 3.-ban – és hamarosan saját filmmel térhet vissza.

A csodálatos Pókember 2-vel kapcsolatos további bejegyzésekért kattints ide!

update: Aki a Shazam nevű okostelefonos zenefelismerő alkalmazásnak megmutatja az "It's On Again" c. dalt, hozzáférhet egy videóhoz, amely A csodálatos Pókember 2. végefőcímének feliratok nélküli verziója. Ebben láthatók az alábbi képek, melyek minden bizonnyal A baljós hatosra (Green Goblin, Doctor Octopus, Rhino, Vulture, Kraven the Hunter és Mysterio vagy Chameleon) utalnak:

spidey_credits_01.jpg

spidey_credits_02.jpg

spidey_credits_03.jpg

spidey_credits_04.jpg

spidey_credits_05.jpg

spidey_credits_06.jpg

Venom.jpg


süti beállítások módosítása