látogató számláló

További szereplőkkel bővült a messzi-messzi galaxis

A már korábban bejelentett, és az azután bejelentett szereplőkhöz két feltörekvő tehetség is csatlakozott a VII. részben: Pip Andersen és Crystal Clarke

A tavalyi év végén a Lucasfilm és a Disney nyílt castingot tartott. A szereplőválogatás 11 városban zajlott szerte az USA-ban és az Egyesült Királyságban. Több, mint 37 ezren vettek részt, és további 30 ezren pályáztak online. Az alkotók pedig kettejüket már biztosan kiválasztották.
Crystal Clarke amerikai színésznő, Glasgow-ban tanult, rendelkezik színpadi gyakorlattal és képernyőn is látható volt már. Hamarosan látható lesz első mozifilmjében, amely a The Moon and the Sun címet viseli.
Pip Andersen brit színész, és ahogy azt a Sony Pókemberes reklámjában is bemutatta, a parkour sem áll távol tőle.

"A Star Wars univerzum mindig is nagy hangsúlyt fektetett a fiatal tehetségek felfedezésére, és a VII. epizód castingja során is hűek akartunk maradni ehhez a hagyományhoz." - mondta Kathleen Kennedy, a film producere, a Lucasfilm elnöke.

A közlemény azt is megemlíti, hogy jelenleg Londonban, a Pinewood Studios-ban zajlik a forgatás. Augusztusban a stáb kéthetes szünetet tart, amíg Harrison Ford gyógyulgat, ők ütemezik a további dolgokat. A színész egyébként jól van, és várja, hogy visszatérhessen forgatni. A forgatás jó úton halad, hogy ősszel a tervek szerint befejezhessék, és 2015. decemberére elkészülhessenek az utómunkálatokkal.

ui.: A Lucasfilm közleményében "Pip Anderson" olvasható, de a hivatalos YouTube csatornáján, weboldalán és Twitterjén is "Pip Andersen"-ként szerepel a neve.

EGYÉB: Új író-rendezővel gyarapodott a Star Wars világa

CrystalClarke_PipAndersen.jpg


süti beállítások módosítása