látogató számláló

Kritika: Az éhezők viadala - Futótűz

Most láttam másodjára a filmet. Első megnézésre nekem nem tetszett. Egyszerűen úgy éreztem, hogy újrahasznosították az első filmet, és megpróbálták ugyanazt lenyomni a torkomon, csak rosszabbul. De most, hogy olvastam a könyvet, kicsit másképp látom a film helyzetét.

Catching_Fire_620.jpg

A film legnagyobb hibája az, hogy a karaktereket nem ismerjük meg jobban, továbbá a karakterek jellemfejlődése meg túlságosan szájbarágósra sikeredett. Inkább a drámára fektettek hangsúlyt, ami nem is lenne baj, csak túl hosszúra nyújtották. Ennek köszönhető a közel két és fél óra játékidő. Pedig a filmnek lenne mit elmondania, és amiből dolgozik, mármint az alapanyag, az is jó, csak valahogy nem működik. Persze most, hogy már olvastam a könyvet, jobban belelátok a karakterek fejébe, csak így ez az egész filmadaptációs dolog megkérdőjelezhetővé válik számomra. Ha nem tudják jól filmre vinni a könyvet, akkor minek csinálják?
Persze tudom én, minek csinálják, csak hát ennek hosszútávon nincs nagyon jövője szerintem. Legalábbis ilyen formában. Na, de túl messzire mentem és most nem akarok belemenni a könyvek és filmek viszonyába!

Most, hogy negatívan kezdtem az írást, írok pár pozitív dolgot is a filmmel kapcsolatban. A színészek nagyon jók voltak, az új szereplők is. Nagyon eltalálták az újakat, főleg Beetee és Finnick karakterét. Igen. Finnickét. Tudom, azt írtam, mikor először láttam, nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, de most, hogy olvastam a könyvet, most már tudok. A film látványvilága is nagyon szép volt. Ebben a részben mintha több CGI lett volna, de abszolút nem volt zavaró. Továbbá örültem, hogy Plutarch Heavensbee karaktere több szerepet kapott a filmben, mint a könyvben. Meg Cinna halála nagyon átjött filmen is (igen, a halála, már olvasom a harmadik könyvet és tudom a szörnyű igazságot). Nagyjából ennyi lett volna a pozitív dologból. Kicsit folytatnám a negatív dolgokkal.

Ott van mondjuk a viadal, ami elég pörgős és akciódús lett, csak ennek az volt az ára, hogy az egészet én súlytalannak éreztem. A másik, amit poénnak tartok, de úgy látszik, hogy ez így marad, hogy a film bemutatja a szegénységet, a nyomort a kerületekben, de az éhezést nem. Konkrétan most se látni a filmen senkit, aki éhezne, vagy legalább látszana rajta, hogy éhezik. Azért ez szerintem vicces.

Hát nagyjából ennyi lett volna, amit el akartam mondani Az éhezők viadala második részéről. Nem egy rossz film, de tökéletes könyvadaptációnak nem mondanám, mint ahogy más oldalak ezt teszik. Minden estre a harmadik könyvet két részben filmesítik meg, ami azt kéne jelentenie, hogy tökéletes adaptációnak kell lennie. Amúgy mostanság ez ilyen divattá lett, hogy az utolsó részt két részre bontják, mintha ezzel azt akarnák jelezni a készítők, hogy ők tökéletes adaptációt akarnak készíteni, csak akkor nem értem, hogy az előző részeknél ez miért nem merült fel, vagy ott nem volt baj? Ezt nem csak Az éhezők viadala stábjától kérdezném, hanem úgy általában azoktól a filmesektől, akik ezt csinálják. Mert egy történetszálnak nem csak a végén van a lényeg, hanem úgy alles zusammen.
Na, mindegy... Éljen a Fecsegőposzáta! 

Rajongj értünk Facebookon vagy Twitteren!


süti beállítások módosítása