látogató számláló

Pofázunk és végünk (Ride Along) - magyar előzetes + plakát

100 millió dolláros globális (és amerikai) bevétel fölött jár a Pofázunk és végünk című film, így az alkotók már be is ígérték a folytatást. De egyelőre az első részt sem mutatták be mindenhol, így hozzánk is csak március 20-án érkezik. Íme a feliratos előzetes és a magyar plakát.


A legjobb film Oscar-díjára jelölt alkotások plakátjai Lego-stílusban

Tombol a Lego-láz. Lego figurákból ezt-azt készítő kreatív (és kevésbé kreatív) emberek persze eddig is voltak, és lesznek is, de A Lego-kaland valószínűleg új lökést adott ennek a "műfajnak". A 2014-ben a legjobb film Oscar-díjára jelölt kilenc film plakátja így néz ki ebben a formában. (via Old Red Jalopy)

LEGO_The-Wolf-Of-Wall-Street.jpg


A Föld után: Apokalipszis (Apocalypse Earth) - magyar előzetes + plakát

Mert Asylum produkciókra szükség van. Érted? Szükség! De, mint tudjuk, nem elég csak fogni egy filmet, és elkészíteni a mockbuster változatot, hanem a magyar címbe cselesen árukapcsolást is kell építeni. (A magyar címadás menetéről egyébként itt találhattok egy interjút Speier Dáviddal, a UIP-Duna Film szinkrondramaturgjával.)


Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) - magyar előzetes

A PARLUX Entertainment és a stúdió közötti nézetkülönbségek miatt a Pro Video vette át a Mielőtt meghaltam itthoni forgalmazását, és mutatja be március 6-án Jean-Marc Vallée 6 Oscar-díjra jelölt filmjét.

Dallas-Buyers-Club-Images.jpg


The Purge: Anarchy - trailer + plakát

Nos, nem kukoricáztak A bűn éjszakája folytatásának elkészítésével.


Veszélyzóna (Brick Mansions) - nemzetközi trailer + plakát

A Veszélyzóna a tragikus hirtelenséggel elhunyt Paul Walker utolsó befejezett filmje, a francia B13 - A bűnös negyed amerikai változata. A forgatókönyvet Luc Besson és Bibi Naceri írta.
Damien (Paul Walker) egy veszélyes bűnöző bandájába épül be, hogy megtaláljon egy bombát, mielőtt az egész város a földdel válik egyenlővé. A filmet a Big Bang Media mutatja be hazánkban.

update: Megérkezett a hosszabb, amerikai trailer. (Ez látható közvetlenül e szöveg alatt.)


Megvan, kiről mintázták A szürke ötven árnyalata főhősét!

Javában tart A szürke ötven árnyalata filmadaptációjának forgatása, és most jelentkezett egy férfi, aki azt állítja, E.L. James róla mintázta könyveinek főhősét, Christian Greyt.


110 millióhoz közelít a Pofázunk és végünk, lesz folytatás

Az évkezdet nagy mozis meglepetése lett a Pofázunk és végünk című akcióvígjáték. Két hétig az észak-amerikai toplista élén tanyázott, és a harmadik hét végére már a 100 millió dolláros összbevételhez közelít, miközben számos országban még be sem mutatták.


Transzcendens (Transcendence) - 2. trailer

A film előző előzetesének magyar változata ide kattintva érhető el, az első plakát itt található, itt pedig egy rajongói.


Transzcendens (Transcendence) - plakát

A film szinkronizált előzetese ide kattintva tekinthető meg.

transcendence_poster1.jpg


Transzcendens (Transcendence) - magyar előzetes

Johnny Depp − arcfesték = Transzcendens. (A "végre nem lesz semmi a fején" részt buktuk.)
Tervezett hazai bemutató: 2014. április 17.


süti beállítások módosítása