látogató számláló

Kritika: Trónok harca - 5. évad

SPOILER VESZÉLY!

Anno mikor a 3. évad futott, mindegyik részről külön-külön beszámoltam nektek (ezeket a beszámolókat ide kattintva találjátok meg néhány más témával együtt, mivel akkoriban átmenetileg nem volt blogunk), elmondtam a véleményemet, és így visszaolvasva azt vettem észre, hogy odáig voltam a sorozatért. Persze meg is értem, hogy miért, csak a mostani fejemmel vicces visszaolvasnom, hogy mennyire elfogult voltam. De lényegében az első három évad tényleg jó volt. A 4. évadot is vártam, de a várakozás közepette azt vettem észre, hogy most tulajdonképpen a 3. évad után kinek is kéne szurkolni? Akkor úgy éreztem, hogy két irányba folytatódhat a sorozat, vagy behoznak még pozitív karaktereket, vagy az unszimpatikus karaktereket ölik meg. Persze ez teljesen szubjektív, főleg a Trónok harcában, hogy kinek ki a kedvenc karaktere, de szerintem azzal sokan egyetértenek, hogy a 3. évad 9. részében történ események sokunk kedvenceit kicsinálták. Így legalábbis számomra alig maradt olyan karakter, akinek szurkoltam, hogy révbe érjen és sikerüljön a küldetése, életben maradása. Na, a lényeg, hogy a 4. évadot már nagy kétségek között "vártam", és bár meghal benne Joffrey Baratheon, azért a mérleg mégse egyenlítődött ki. Persze Tywin Lannister is meghal, de még így is vígan néztem volna, hogy pusztul ki a Lannister ház. Számomra a 4.évad kedvence Oberyn Martell volt, elég hamar megkedveltem a karakterét, aztán hoppá, az évad vége felé megint egy kedvencem halt meg.


Új magyar előzetesek (2015. június 24.)

Az Útvesztő - Tűzpróba (Maze Runner: The Scorch Trials); Everest; Mentőexpedíció (The Martian); Steve Jobs - elő-előzetes; Fekete mise (Black Mass); Mission: Impossible - Titkos Nemzet (Mission: Impossible - Rogue Nation) - 2. magyar előzetes; Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts film (The Peanuts Movie) - 2. magyar előzetes. 

A legújabb magyar előzeteseket megtalálod YouTube csatornánkon, illetve a Facebook oldalunkon is.


Parajelenségek: Szellemdimenzió (Paranormal Activity: The Ghost Dimension) - trailer

Véget ér végre ez a franchise? Elvileg ezzel az epizóddal igen, legalábbis az eredeti történetszál. Ebben mindenre magyarázatot kap a mélyen tisztelt nagyérdemű, csak arra nem, hogy ki az, aki még mindig nem unja a found footage filmeket.
De persze a Parajelenségek: A megjelöltekkel megkezdett spin-off még elképzelhető, hogy folytatódik (vagy jön egy újabb spin-off), hiszen az alkotók minden rész után késztetést éreznek egy újabb bemutatására...


Exkluzív: Zootropolis - Állati nagy balhé (Zootopia) - magyar előzetes

Nálunk láthatjátok először a Disney jövő tavasszal érkező animációs filmjének első magyar előzetesét, amely ugyan az USA-ban Zootopia címen fut, néhány európai ország a Zootropolis nevet választotta.
Tervezett hazai bemutató: 2016. március 10. 2016. március 3.


Kritika: Agymanók (Inside Out)

A Pixar animációs filmjei és kisfilmjei mindig is a szívem csücskei voltak. Mondhatnám úgy is, hogy ezeken a filmeken nőttem fel. A mai napig emlékszem, mikor először láttam a Toy Story-t, és az egyik emlékezetes mozis élményem a Toy Story 2-höz kapcsolódik, mikor anyukám iskola után az öcsémmel elvitt rá, és végre nem kellett délután tanulni. Persze, vannak olyan Pixar művek, amik annyira nem tetszenek, (Verdák, Merida) de szerencsére ezekből kevés van. A Pixar sikere szerintem abban rejlik, hogy mindig képesek egy szenzációs történetet kitalálni megannyi fergeteges karakterrel, és az ehhez hozzájáruló látványvilág is pazar szokott lenni. És a legtöbb művük az összes generáció számára emészthető, legalábbis szerintem. Most, hogy megnézhettem az új filmjüket, az Agymanókat, megint gyereknek éreztem magamat.

insideout_pic2_620.jpg


süti beállítások módosítása