Kritika: Fekete Párduc (Black Panther)

A következő megálló: Wakanda.

SPOILERMENTES!

A Marvel Studios úgy döntött, hogy még mielőtt rátérnének a nagy Thanos elleni küzdelemre, egy kis kitérővel elkalauzol minket Wakanda királyságába.
A Fekete Párduc önálló filmjének története az Amerika Kapitány: Polgárháború cselekményei után veszi fel a fonalat. T'Challa (Chadwick Boseman), apja halálát követően hazatér országába, hogy elfoglalja az őt megillető trónt. Ám a dolgok nem úgy alakulnak ahogy kellene; egy fegyvernepper személyében feltűnik a színen egy régi ismerős, sőt múltbéli dolgok is a felszínre kerülnek.

Na de akkor a lényeg: tucat Marvel-film lett-e a Fekete Párduc, vagy egy formabontó alkotást üdvözölhetünk? Nos, az én válaszom az, hogy az előbbi. Ugyanis ez a kis wakandai kitérő csak nyomokban tartalmazott újdonságokat, de annyira nem voltak merészek a készítők, hogy nagyobbat mertek volna álmodni annál, amit már megszokhattunk tőlük. A film megnézése után arra kellett ráeszmélnem, hogy a Fekete Párduccal nem nagyon lett bővítve Marvel Moziverzum. Pedig mind új helyszíneket, mind új karaktereket is bemutat, mégis ürességet éreztem a megtekintését követően.

A legnagyobb húzása a filmnek, hogy reflektál a globális politikai helyzetre, szociálisan nagyon érzékeny megnyilvánulásokat tartogat. Természetesen nem ezek a dolgok viszik el a hátukon a cselekményt, de jó volt látni, hogy egy szuperhősös mozi végre képes a jelen helyzetre is kikacsintani. Főleg úgy, hogy Wakanda jelenléte a Marvel Moziverzumban is számos erkölcsi dilemmát hoz magával. Sőt Wakanda és a vibránium helyzete hasonlít Kongó helyzetéhez, mivel ott is egy ritka ásványt bányásznak.

Meg kell említeni, hogy nagyon látványosan sikerült a vászonra álmodni ezt a technológiailag fejlett afrikai országot úgy, hogy a hagyományos afrikai törzsi kultúrát is bele tudták oltani. Ez azzal járt, hogy igazán színes díszleteket és kosztümöket vonultatott fel a film.
A történet főgonoszának pedig - noha továbbra sem többdimenziós figura -, sikerült megfelelő időt hagyni, hogy megismerjük a múltját, és az ok-okozati összefüggés szépen, letisztultan elevenedik meg előttünk. Viszont a személyisége eltörpült az Andy Serkis által alakított Ulysses Klaue mellett.

Viszont ezeken felül nem tartogat újdonságokat a film, a Marvel ugyanazt a bevált receptet követi, amit eddig. A poénok kicsit visszább lettek fogva, amiknek én nagyon örültem, de azért mégis bekerült egy-egy kínos, felesleges egysoros. De így is hatalmas felüdülés volt a Thor: Ragnarök után.
Az akciójelenetek dinamikusak, jól koreografáltak voltak, a színészi alakításokkal nincs gond. Viszont a film összességében olyan semmilyennek hat. A Fekete Párduc lényegében nem robbant nagyot, tucat szuperhősfilm lett. Pedig lett volna benne potenciál, hiszen látszott a filmen, hogy az alkotók nem csak  T'Challa karakterfejlődésével akartak érdemben foglalkozni, hanem a mellékszereplőkével is, de végül így is csak a főhős karaktere kapta meg azt az ívet, amit vártunk a zsánertől.

Összegezve: leginkább azoknak ajánlanám, akiket a film előzetese felcsigázott, valamint akik meg akarják ismerni a Fekete Párduc történetét (bár arra ott vannak a képregények). Akik viszont ismerik már Wakanda királyát, azoknak, ha okot kéne találnom, hogy miért nézzék meg, talán azt mondanám, hogy keressék a különbségeket a film és a képregények között. Mert bizony vannak eltérések...