Kritika: Kutyák szigete (Isle of Dogs)

Ha Wes Anderson mesél, mi hallgatunk.

Wes Anderson legújabb alkotása Keletre kalauzol minket, ráadásul stop-motion technika segítségével. Anderson egy korábbi munkáját (Fantasztikus Róka Úr) is ezzel a módszerrel készítette, és most ismét segítségül hívta, hogy története minden korosztályhoz eljusson. Tette ezt igen helyesen, uyganis a Kutyák szigete mesék tengernyi tanulságával van megtöltve. 

A rendező úr - elképesztő -, de négy éve nem jelentkezett új mozival. Persze nem is szokás a műveit kommersznek minősíteni, de aki ugyanolyan lelkesedéssel várja a filmjeit, mint én, azoknak élethosszig tartó várakozásnak tűnik ez az idő. S míg előző alkotása, A Grand Budapest Hotel a közép-európai nemzeteket mutatta be, mostani műve a disztópikus Japánba és annak kaotikus világába repít minket.
Megaszaki városában ugyanis a kutyák betegek, fertőzöttek és félő, hogy átadják az embereknek, ezért Kobayashi polgármester elrendeli, hogy az összes kutyát egy szemétlerakóként szolgáló szigetre kell száműzni. Ám egy fiatal fiú, Atari nem hagyja, hogy elvegyék tőle leghűségesebb barátját és a szigetre indul, hogy megkeresse a kutyáját.

Anderson mostani filmjében minden benne van, ami miatt szeretni lehet a rendező alkotásait. A felszínen a számos erkölcsi tanulság bátorságról, hősiességről, kitartásról, szeretetről. A naivitáson túl pedig ott van az aktuálpolitika, a kisebbségeket elnyomó sötét világ. Mindez természetesen a rendező vizualitásával elegyítve. A már megszokott és lenyűgözően szimmetrikus képek mellett Akira Kuroszava művészetéből inspirálódva tárulkozik a nézők elé a Japán kultúra. A stop-motion technikáról meg nem is beszélve! Hiszen minden bábut képkockánként kell beállítani és rögzíteni, ami igencsak időigényes folyamat. De a film készítői ezen is túlmentek, ugyanis a bábok és modellek mellett hagyományos 2D-s animációs technikával, kínai fametszetekkel, valamint keleties rajzokkal is kiegészítették a látványvilágot. Csak nézzétek meg ezt a videót.

A színészgárda is remek. A kutyák hangjait olyan színészek adják, akikkel a rendező már korábban is együtt dolgozott. Sőt az Edward Norton, Jeff Goldblum, Bill Murray, Bob Balaban, valamint Bryan Cranston által megszólaltatott kutyabanda a film talán egyik legnagyobb erőssége. Remek párbeszédek hangzanak el köztük és kiváló gegekkel operálnak. Zavaró lehet viszont, hogy a történetvezetés nem lineáris. Ami nem feltétlenül baj; engem nem zökkentett ki a történetbe beillesztett flashback-dömping. Viszont az már zavaró volt, hogy az előbb említett kutyabanda a film vége felé egyre inkább háttérbe van szorítva. Nem mindegyik tagja, de azért sajnálom, hogy ahogy egyre több karaktert vonultat fel a cselekmény, úgy vésznek el a korábbi felvonásokban főszerepet játszó karakterek. Sőt szerintem a végjáték is túl lett tolva egy kicsit. De ezeket leszámítva nem nagyon van mit felróni negatívumként a Kutyák szigetének.

Ja, és természetesen nem lehet szó nélkül elmenni a film humorra mellett sem. Aki már látott valaha Anderson-filmet, az tudja, mikre kell számítani: néha abszurd, néha pedig angolos, de mindig megfelelően vannak adagolva, kellő mértékben. Nem mellesleg a japán szereplők az eredeti nyelvükön szólalnak meg, és csak a fontos információkat kapjuk meg szinkrontolmácsolásban. És mivel ebben a filmben is el van lőve az a poén, hogy a kutyák nagyjából értik, amit az emberek mondanak, viszont fordítva már nem működik a dolog, így jó párszor ez adja a humor forrását..

Összegezve: remek kis film lett a Kutyák szigete. Néhol a történet ugyan kisiklik, de a remek karakterek és a film mondanivalója és kivitelezése kárpótol miatta. Bár azért az is vicces, hogy a film abszolút polkorrekt, de azért megint sikerült a macskákat vagy legalábbis a macskásokat negatív színben feltüntetni. Hogy is van ez, hogy amikor állatbarátságról beszélünk, akkor a macskák kimaradnak?
Viszont az nagyon meglepett, hogy a film igen sok aktualitással foglalkozik, amiken a film megnézése után is el lehet gondolkozni. Alexandre Desplat pedig remek dallamokat komponált a filmhez, amik szintén Anderson-stílusúak, de így is érződnek benne a keleti motívumok.