Kritika: Hang nélkül (A Quiet Place)

Pszt, csendet kérünk!

Az utóbbi években a horror műfaja iránti érdeklődésem alábbhagyott. Viszont a Hang nélkül előzetese felkeltette a figyelmemet, ugyanis láttam benne a lehetőséget, hogy ez akár még jó film is lehet.

A hivatal (The Office) című sorozatból ismert John Krasinski már korábban is kipróbálhatta magát rendezőként, de a mostani filmjét nem csak hogy rendezte, hanem a forgatókönyv írásában is jelentős szerepet vállalt, ráadásul magára osztotta a főszerepet is. Azért ilyenkor elgondolkozok, hogy amikor egy filmes három pozícióban is képviselteti magát, mennyire fog érződni a végeredményen. Nos, így az elején elárulhatom, hogy Krasinksi nagyon odatette magát minden téren. Igaz, a történet nem hat az újdonság erejével, de a műfaj adta lehetőségeket teljes mértékben kiaknázza. Sőt Krasinski nem követte el azt a hibát sem, hogy a vásznon csakis önmagát akarja láttatni, ugyanis minden karakternek hagy megfelelő játékidőt. Mondjuk az kínosan hatott volna, ha a filmbéli feleségét – Emily Bluntot, aki ráadásul a való életben is a felesége – nem hagyja kibontakozni.

A filmben az Abbott család két napjába kapunk betekintést, akik minden nap a túlélésért harcolnak. Viszont arról, hogy az a posztapokaliptikus helyzet, amiben élnek, hogyan és miért alakult ki, nem sokat lehet tudni. Ráadásul a filmbeli szörnyek kiéltére se derül fény, hogy miért vannak itt, honnan kerültek a Földre. A Hang nélkül olyannak hat, mintha a könyvespolcól levennénk egy még általunk nem olvasott könyvet és annak a közepéből elolvasnánk pár oldalt. A történet in medias res indul és csak a kisebb utalásokból tudunk meg némi információt. Ami nem baj, mert hát a Cloverfield-filmek is ilyenfajta történetmesélést alkalmaztak, ami szerintem kifejezetten hatásosan működik a Hang nélkül esetében is. Hiszen az ember ösztönösen fél az ismeretlentől, és a nézőt pont egy ilyen szituációba dobja bele a mű.
Sőt megspékeli a dramaturgiát azzal, hogy a csendre és a hangra épít, ami végig feszültséget teremt, ugyanis a szörnyek a hangra jönnek, így a csend a túlélés kulcsa. Aki viszont ezt megszegi, egyből szörnyethal. Így a tökéletes élmény érdekében a film alatt tényleg jó lenne, ha a nézőközönség mindegyik tagja kikapcsolná a telefonját és az evés-ivás is mellőzve lenne.

Visszatérve John Krasinski feladatihoz: az egész alkotáson érződik, hogy teljes elhivatottsággal dolgozott rajta, ugyanis nagyon feszes a cselekmény. Főleg az utolsó harminc perc az, ami igen szépen a helyén van. És van min borzongani a film alatt. Nagyon ügyesen vannak adagolva a feszült pillanatok.
De még mielőtt túlságosan is sok lenne dicséretből, azért egyetlen negatívumot megemlítenék, mert egy ponton nem valami következetes a mű; az Abbott család mindennapjaiból egy momentum illogikusnak tűnik: hogy lehet egy ilyen könyörtelen világba gyereket nemzeni? Jöhetnének erre a válaszok, hogy a fajfenntartás miatt, de könyörgök, egy újszülött, amikor világra jön, sírni kezd, tehát hangot ad ki. Amiből lesz is gondja a családnak, és ezáltal bennem egyből felmerül a kérdés, hogy ezek az emberek hogyan tudtak életben maradni, amikor egy ilyen súlyos hibát is képesek voltak elkövetni...
És esetleg még azt is érdemes megemlítenem, hogy a jump scare-ek ebből a filmből sem maradtak ki, amik szerintem hatásosak voltak, de aki kifejezetten utálja az ilyen megoldásokat, az biztosan nem fogja jó szemmel nézni. Minden esetre szerintem pont annyit pakoltak bele, amennyi még nem mondható zavarónak.

Összegezve tehát a Hang nélkül egy kiváló horror/thriller. Ha már az idei Cloverfield-film minősége a nézhetetlen kategóriával vetekszik, a Hang nélkül megfelelő gyógyír a The Cloverfield Paradox okozta sebek gyógyítására. A kitűnő színészi alakítások és a remek alapötlet miatt mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom. Továbbá a film képi világa is magáért beszél: a 35mm-es kamerákkal történő forgatás remek vizualitást eredményezett.