látogató számláló

Élőszereplős Disney-mesék, amik biztosan jönnek

Ha minden jól megy...

Idén már láthattuk a Disney-től a Tim Burton-féle Alice Csodaországban folytatását (Alice Tükörországban), A dzsungel könyvét és az Elliott, a sárkányt, 2017 tavaszán pedig bemutatásra kerül A Szépség és a Szörnyeteg c. film, amely az 1991-es animációs film élőszereplős feldolgozása lesz. (A legújabb magyar előzetest, amelyben már a szereplőket is láthatjuk és hallhatjuk, illetve a magyar plakátot ide kattintva nézhetitek meg.)

A filmben felcsendülnek a rajzfilmből már jól ismert dalok, visszatért Alan Menken zeneszerző, de a stáblistán olvasható Tim Rice dalszövegíró neve is, aki a színpadi musical készítésekor segített Menkennek új dalokat írni (Menken szerzőtársa, Howard Ashman ugyanis 1991-ben elhunyt), így elképzelhető, hogy a film a musicalből is vesz át dalokat. Ami biztos, hogy három új betétdalt is hallani fogunk, illetve a rajzfilmhez készült, de aztán fel nem használt dalszövegeket is újra elővettek. (Ha lehet egy kívánságom, akkor az lenne, hogy a már ismert dalok kapják meg Csörögi István 1991-es műfordítását!)



A Disney, a szépség és a szörnyeteg - megint

A Walt Disney nagyon belelendült a klasszikus rajzfilmjeinek élőszereplőssé alakításába. Magyarországon tegnap mutatták be a Demóna c. filmet, amely a Csipkerózsika negatív karakterére koncentrál. Jon Favreau (Vasember 1-2., Cowboyok és űrlények) készíti A dzsungel könyvét, Kenneth Branagh a Hamupipőke bemutatására készül, és - bár nem rajzfilm-adaptáció, de érdemes megemlíteni, hogy - a Disney készíti az Into the Woods c. mozifilmet, amely az azonos című nagy sikerű musical filmváltozata, melyben megjelenik többek között Csipkerózsika, Piroska, Aranyhaj és persze a hozzájuk tartozó szereplők. (Forgatási képeket már mutattunk.) Magyarországon Vadregény címmel mutatták be a musicalt 2014. áprilisában.
Ezen kívül Szörnyella de Frász mozit is akarnak. (Ismét eljátszhatná Glenn Close, bár úgysem őt fogják választani. Van valakinek jobb jelöltje? )



InterCom: 2012. szeptemberi borítómustra

Korábban már felfedtük az InterCom szeptemberi DVD- és Blu-ray kínálatát, most lássuk a borítókat!



InterCom: 2012. szeptemberi megjelenések (frissítve)

Szeptemberben olyan mozisikerek lesznek elérhetőek DVD-n és Blu-rayen, mint a John Madden rendezésében készült Keleti nyugalom - Marigold hotel, és a Csibefutam alkotóinak legújabb animációs vígjátéka, a Kalózok! - Kétballábas banda.
James Cameron
nagysikerű filmje, a 11 Oscar-díjas Titanic DVD-n, BD-n és 3D Blu-rayen is elérhető lesz ebben a hónapban. A 3D Blu-ray 4 lemezt tartalmaz, a film 2D és 3D változatát is, valamint számos izgalmas, eddig még nem látott extrákat is.
Egy különleges BD-gyűjtemény is megjelenik a hónap végén, a Bond 50 Díszdoboz. Most először érhető el egyben az összes 007-es történetet Blu-rayen: a gyűjtemény a 22 Bond-film mellett egy extra lemezt is tartalmaz.

update: szeptember 26-án jelenik meg DVD-n és BD-n A kaptár - Kárhozat c. animációs horrorfilm, valamint DVD-n a Gazdátlanul Mexikóban 3. része.