látogató számláló

Kritika: Az Alkotó (The Creator)

"Itt a kezem, nem fémből van!"

A hazai mozik kínálatban már elérhető Gareth Edwards új filmje, Az Alkotó, ami sok szempontból ígéretes mozis élménynek tűnik, ezért mi is meglestük. Jelen írásunkban pedig spoilermentesen és spoileresen is kivesézzük az idei év egyik legvártabb sci-fi alkotását. (Természetesen a spoileres szekció megfelelően jelezve lesz.)

Az Alkotó (The Creator) - a magyar hangok

A jövőben háború dúl az emberek és a mesterséges intelligencia seregei között. Joshuát, a harcedzett, korábban a különleges erőknél szolgált ügynököt felesége eltűnése emészti, amikor azt a feladatot kapja, hogy derítse fel és ölje meg az Alkotót. Az Alkotó egy rejtőzködő MI-fejlesztő, akinek újonnan kreált fegyvere képes lenne véget vetni a háborúnak – és az egész emberiség létezésének. Joshua válogatott csapatával az ellenséges vonalak mögé indul, az MI-uralta terület sötét mélyére… ahol felfedezi, hogy a világpusztító fegyver, amit meg kell semmisítenie, valójában egy gyermek formáját öltött mesterséges intelligencia.

Gareth Edwards, a 2014-es Godzilla és a Zsivány Egyes rendezőjének nagyszabású, akciódús sci-fi thrillere szeptember 28-tól a mozikban!

Az Alkotó (The Creator) - 2. magyar előzetes

A jövőben háború dúl az emberek és a mesterséges intelligencia seregei között. Joshuát, a harcedzett, korábban a különleges erőknél szolgált ügynököt felesége eltűnése emészti, amikor azt a feladatot kapja, hogy derítse fel és ölje meg az Alkotót. Az Alkotó egy rejtőzködő, fejlett építész-MI, aminek újonnan kreált fegyvere képes lenne véget vetni a háborúnak – és az egész emberiség létezésének. Joshua válogatott csapatával az ellenséges vonalak mögé indul, az MI-uralta terület sötét mélyére… ahol felfedezi, hogy a világpusztító fegyver, amit meg kell semmisítenie, valójában egy gyermek formáját öltött mesterséges intelligencia.

Gareth Edwards, a 2014-es Godzilla és a Zsivány Egyes rendezőjének nagyszabású, akciódús sci-fi thrillere szeptember 28-tól a mozikban!

Hazai bemutató: 2023. szeptember 28. creator_720_2.png

Az Alkotó (The Creator) - magyar előzetes + plakát

A jövőben háború dúl az emberek és a mesterséges intelligencia seregei között. Joshuát, a harcedzett, korábban a különleges erőknél szolgált ügynököt felesége eltűnése emészti, amikor azt a feladatot kapja, hogy derítse fel és ölje meg az Alkotót. Az Alkotó egy rejtőzködő, fejlett építész-MI, aminek újonnan kreált fegyvere képes lenne véget vetni a háborúnak – és az egész emberiség létezésének. Joshua válogatott csapatával az ellenséges vonalak mögé indul, az MI-uralta terület sötét mélyére… ahol felfedezi, hogy a világpusztító fegyver, amit meg kell semmisítenie, valójában egy gyermek formáját öltött mesterséges intelligencia.

Gareth Edwards, a 2014-es Godzilla és a Zsivány Egyes rendezőjének nagyszabású, akciódús sci-fi thrillere szeptember 28-tól a mozikban!

Tervezett hazai bemutató: 2023. szeptember 28. creator_720_1.png

Az Alkotó (The Creator) - teaser trailer + plakát

Gareth Edwards (Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetMonstersGodzilla [2014]) új filmje hamarosan a mozikban. Tervezett hazai bemutató: 2023. szeptember 28. creator_1000.png

Kritika: Addams Family - A galád család (The Addams Family)

Az Addams Family feltámad.

Az MGM stúdió úgy gondolta, hogy a fiatalabb generációval is meg kell ismertetnie az Addams család fekete és groteszk humorát, ezért újra előásták őket a családi temetőből.
Addamsék már korábban is több formátumban meg lettek elevenítve, pl. élőszereplős sorozatként (kétszer is), rajzfilmsorozatként (szintén kétszer), élőszereplős mozifilmként (ugye nem kell mondanom), tévéfilmként (melyben Tim Curry az egyik főszereplő) és persze képregényként. Ám 3D-s animációs formátumban még nem, ezért a stúdió úgy gondolta, hogy most az utóbbira tesz kísérletet. És itt egy kicsit kitérnék a látványvilágra is: elsőre, főleg az előzetesek alapján zavaró lehet, hogy a szereplők eltúlzott megjelenítést kaptak, ám ahogy az ember nézi a kész filmet, valahogy hozzá tud szokni a szeme. Legalábbis engem egy bizonyos idő után már nem zavart. Na meg ettől függetlenül a látvány hozza a kötelező szintet. De tény, hogy ezzel a kinézettel sokkal inkább a fiatalabb generációt akarta a stúdió becsalogatni a moziba.

Addams Family - A galád család (The Addams Family) - a magyar hangok

A magyar előzetest megtekintve többen nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy a szereplők nevét nem tartották meg eredeti formájukban, ahogy azt az 1991-es és 1993-as élőszereplős film egyébként is remek szinkronjában hallhattuk – és talán mondanom sem kell: azóta sokan megszoktuk, hogy Wednesday, Pugsley, Fester stb.
Ezután csak reménykedni lehetett, hogy csupán az előzetes magyar változatának készítésekor csúszott be ez az aprónak éppen nem nevezhető hiba, és a végleges szinkronban majd minden rendben lesz.
Nos, a felhördülés – szerény véleményem szerint – jogos volt, a remény pedig hiábavaló...

Kritikánk a filmről itt olvasható.

Addams Family - A galád család (The Addams Family) - magyar előzetes + plakát

Csettintésre készülj! A Halloween első számú famíliája, Addamsék visszatérnek a mozivászonra első animációs vígjátékukban. A környék legfurább családja viccesen, szokatlanul és nevéhez méltó módon értelmezi újra, mit is jelent jó szomszédnak lenni.

Hazai bemutató: 2019. október 31. addams_family_2019_720.png

Mami (Ma) - a magyar hangok

A Blumhouse új thrillerében az Oscar-díjas Octavia Spencer alakítja Sue Annt, a magányos nőt, aki szépen éldegél egy csendes ohiói városkában. Egy nap Maggie, a tinédzser megkéri őt, hogy vegyen piát neki és pár barátjának, és Sue Ann kapva kap az esélyen, hogy szert tegyen pár gyanútlan, ám nála fiatalabb barátra.

Hogy ne kelljen ittasan vezetniük, felajánlja a tinédzsereknek, hogy kecózhatnak a háza pincéjében. Ám van néhány szabály. Egyiküknek mindig józannak kell maradnia. Nem szabad káromkodni. Sosem szabad felmenni az emeletre. És úgy kell szólítaniuk őt, hogy „Mami.”

Ám ahogy Mami vendégszeretete fokozatosan megszállottságba csúszik át, úgy válik a tinédzserek álma lassan szörnyű rémálommá - és Mami kecója a város legjobb bulibarlangjából a világ legrosszabb helyévé...

A filmet Tate Taylor (A segítség, A James Brown sztori) rendezte, a producer Jason Blum (Tűnj el!, Halloween).

Mami (Ma) - magyar előzetes

Hazai bemutató: 2019. május 30.ma_720_2.png

Oscar-díj 2018: a nyertesek

A 90. díjátadó nyerteseinek listája.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (Miss Peregrine's Home for Peculiar Children) - trailer + plakát

Tim Burton legújabb filmje ősszel a mozikban. (Sajnos a film zenéjét nem Danny Elfman szerzi.)

Minyonok (Minions) - a magyar hangok

A minyonok 2010-ben jelentek meg először a mozivásznon, és egycsapásra megkedvelte őket a világ. Az új filmből megtudhatjuk, honnan jöttek. Ebből a bejegyzésből pedig azt, hogy kiket hallunk majd a magyar változatban.

süti beállítások módosítása