látogató számláló

A Gemini Man máris nyert egy díjat

Nagy sikert aratott Will Smith budapesti koncertje, amelyet új filmje, a nálunk forgatott Gemini Man bemutatója alkalmából adott a Bazilika előtt, de maga a mozis produkció is megkezdte diadalútját, pedig a nagyközönségnek még be sem mutatták. A filmben Will Smith saját fiatal klónja ellen küzd, és Junior karakterét forradalmi technikai újítással hozták létre. Ezen kívül is több technikai bravúrt vonultat fel a produkció, ezért érdemelte ki az Entertainment Technology Lumiére Awardot.


Will Smith Budapesten ünnepli a Gemini Man bemutatóját

A sajtóközlemény mellett egy új magyar plakátunk is van. gemini_man_882.png

WILL SMITH BUDAPESTEN ÜNNEPLI A GEMINI MAN BEMUTATÓJÁT

Will Smith, valamint a film rendezője, Ang Lee és producerei, Jerry Bruckheimer és David Ellison szeptember végén visszatérnek Budapestre a GEMINI MAN megjelenése alkalmából - a film október 10-étől látható majd a hazai mozikban.

A GEMINI MAN több jelenetét Budapesten forgatták tavaly - a filmben a magyar főváros több meghatározó nevezetessége is felbukkan majd.

Az idei, szeptember 24-26-ig tartó látogatás további részleteiről később tudunk beszámolni – annyi azonban már bizonyos, hogy a magyar rajongók e látogasuk során több alkalommal is láthatják majd Will Smith-t, Ang Lee-t, Jerry Bruckheimert és David Ellisont.

UIP-Duna Film


Gemini Man - a magyar hangok

Ebben az ötletes, izgalmas és rendkívül látványos akcióthrillerben a Will Smith által megformált Henry Brogan egy elit gyilkos, akit hirtelen üldözni kezd egy rejtélyes fiatal ügynök, sőt, úgy tűnik, előre meg tudja jósolni hősünk minden lépését.
A film rendezője az Oscar-díjas Ang Lee (Tigris és sárkány), a további szerepekben Mary Elizabeth Winstead, Clive Owen and Benedict Wong.


Gemini Man - trailer + 2. magyar előzetes + plakát

Az alábbiakban megnézhetitek a Gemini Man amerikai előzetesét, valamint a nemzetközi előzetesét - magyar szinkronnal.
Hazai bemutató: 2019. október 10. gemini_man_1012.png


Gemini Man - magyar előzetes + plakát

Ebben az ötletes, izgalmas és rendkívül látványos akcióthrillerben a Will Smith által megformált Henry Brogan egy elit gyilkos, akit hirtelen üldözni kezd egy rejtélyes fiatal ügynök, sőt, úgy tűnik, előre meg tudja jósolni hősünk minden lépését.

A film rendezője az Oscar-díjas Ang Lee (Tigris és sárkány), a további szerepekben Mary Elizabeth Winstead, Clive Owen és Benedict Wong.

Hazai bemutató: 2019. október 10.gemini_man_620_2.png


Gemini Man - trailer + plakátok

Ebben az ötletes, izgalmas és rendkívül látványos akcióthrillerben a Will Smith által megformált Henry Brogan egy elit gyilkos, akit hirtelen üldözni kezd egy rejtélyes fiatal ügynök, sőt, úgy tűnik, előre meg tudja jósolni hősünk minden lépését.

A film rendezője az Oscar-díjas Ang Lee (Tigris és sárkány), a további szerepekben Mary Elizabeth Winstead, Clive Owen és Benedict Wong.

Hazai bemutató: 2019. október 10.geminiman_maxresdefault.png


Oscar után

85. alkalommal is kiosztották a díjakat, melyek azoknak a szakmabelieknek járnak, akiket az Amerikai Filmakadémia 2012-ben a legjobbnak tartott. Az Oscar-díj a legfontosabb filmes elismerés: a szakma csúcsa. Rengeteg találgatás, tippelés, jóslat után tegnap éjszaka kiderült, hogy kiket illet az aranyszobor.


Oscar-nyertesek 2013

És az Oscart kapja...


Pi 11 Oscar-jelölése

Nem létezik, de lehetne: a Pi-város. A Pi élete készítői annyian voltak, hogy egy egész kisváros kitelne belőlük – mondta büszkén Gil Netter producer, amikor a film és alkotói 11 Oscar-jelöléséről nyilatkozva megköszönte a közreműködők munkáját.


Kritika: Pi élete

Spoiler tartalmú az írás.


Oscar-jelölések 2013

A Lincoln 12, a Pi élete 11, a Napos oldal és A nyomorultak 8-8 jelöléssel indul. Az Argo-akció 7 jelölést kapott, míg a Zero Dark Thirty, az Amour, a Skyfall és a Django elszabadul egyaránt 5-öt.


Pi sikeres élete

Egy magányos fiú egy mentőcsónakban a Csendes-óceánon, ahol egyetlen társa egy furcsa nevű bengáli tigris. Moziba kívánkozó téma?


Pi magyar élete

Pi végre megérkezett! A film, amelyről a magyar mozirajongók is nagyon sokat hallhattak már, hétfő este az Arénában tartott, nagyszabású gálapremieren végre hazánkban is láthatóvá vált.


Pi Londonban

Pi megérkezett Londonba. Hétfő este, a legelegánsabb premierek állandó helyszínén, a Leicester Square-en, az Empire moziban megtartották a Pi élete gálabemutatóját.


Pi 3D

A Pi élete egy különleges kaland története: egy hajótörött kamaszfiúé, aki magára marad a Csendes-óceánon egy mentőcsónakban – összezárva egy bengáli tigrissel. De maga a filmezés is nagy kaland volt. Az Oscar-díjas Ang Lee rendező jó pár olyan dolgot volt kénytelen kipróbálni a különleges történet leforgatásához, amit eddig csak hírből ismert.


Pi és a tigrisek

A Pi élete különleges, izgalmas, látványos film, amely egy kamaszfiú hajótörés utáni kalandjait mutatja be: a srác a Csendes-óceánon hánykolódó mentőcsónakját kénytelen egy bengáli tigrissel megosztani. A 3D-technikát fantasztikus módon használó filmben a digitális és a valódi tigris megkülönböztethetetlenül összekeveredik. Pedig a forgatáson négy kifejlett tigrist is használtak...


Gyerek, állat, víz, Pi

Régi bölcsesség ez a moziiparban producerek és rendezők között: ne készíts olyan filmet, amiben gyerek, állat vagy sok víz van – és a modern kiegészítés –: főleg ne 3D-ben. Az Oscar-díjas Ang Lee nemcsak kaméleon rendező, aki minden műfajból a legjobbat hozza ki, de nagyon bátor is.


Pi szabad

A karácsonyi mozis szezon egyik legnagyobb sikerének ígérkezik a Pi élete, melyet a minden témát sikerre vivő Ang Lee rendezett, méghozzá az egyik legnagyobb hollywoodi stúdió, a Fox 2000 produkciójaként. Az Oscar-díjas rendező mégis úgy nyilatkozott filmje premierjén, az 50. New York-i Nemzetközi Filmfesztiválon, ahogy feltörekvő független művészek szoktak.


Pi élete (Life of Pi) - 2. magyar előzetes

A film magyar plakátját ide kattintva tekintheted meg.


Pi New Yorkban

Megint a New York-iak járnak jól! Ők láthatják először Ang Lee hatalmas várakozás övezte, különleges filmjét.


Pi úszni tanul

Meglepően sok kritikus használta ezt a szót a francia-kanadai Yann Martel angolul írt regényével, a Pi életé-vel kapcsolatban 2002-es megjelenése után: lefilmezhetetlen.


Pi élete (Life of Pi) - magyar előzetes


Másnapos Berlin + videó

A világ megkapja, amire várt: az elmúlt évek legnagyobb mozis meglepetésének elkészült a folytatása, és a világ mozijaiban a héten játszani kezdik a Másnaposok 2.-t...


süti beállítások módosítása