látogató számláló

A Disney mozis tervei 2017-től 2019-ig

Jelenleg az alábbi alkotásokat tervezi a mozikba küldeni a Disney az év hátralevő részében, illetve 2018-ban és 2019-ben. Persze ezek a tervek még változhatnak, bejöhetnek új címek, késhetnek a filmek stb.

d23_disney_2017-2019.png



Hulk vs. Ant-Man - Coca-Cola reklám

Emlékeztek még a spéci Marvel-mintás Coca-Colás dobozokra? Itt írtunk pár sort a rejtélyes csomagról. Most pedig jött egy reklám.



Pro Video: 2015. decemberi megjelenések

Decemberben közelebbről megismerkedhettek a hangyákkal, elmehettek vakációzni, bemutatkozik az U.N.C.L.E. embere és röhöghettek a Dumaszínház nagyágyúin.



Változások a Marvel ütemtervében

Folytatást kap A Hangya, ezért a már korábban bejelentett 3. fázisban - amely egyébként jövő tavasszal indul az Amerika Kapitány: Polgárháborúval - történt némi változás.

2018. július 6-án érkezik az Ant-Man and the Wasp (A Hangya és Darázs) című produkció. Így a Black Panther 2018. február 16-ra került át 2018. július 6-ról, a Captain Marvel pedig 2019. március 8-ra 2018. november 2-ről. Ezen kívül bejelentettek három új dátumot, azonban ezeket a hozzájuk tartozó címek nélkül: 2020. május 1., 2020. július 10., 2020. november 6.
Lehet tippelgetni, hogy mik jönnek ekkor.

marvel_phase3.png



A Hangya (Ant-Man) - a magyar hangok

Ha nem akarjátok tudni, hogy kik cameóznak a filmben, akkor csak óvatosan!
És hál' istennek itt is van újrafelhasznált magyar hang a Marvel univerzumon belül. Erre azért lehetne figyelni...

antman_banner.jpg



A Hangya (Ant-Man) - plakátok

Igényel kommentárt? Szerintem nem.
Magyar előzetesek itt és itt. Hazai bemutató: 2015. július 23.

antman_p5.jpg



A Hangya (Ant-Man) - plakát

Lényegesen jobb, mint az előző, már megszokott és megunt Marvel-sémára épülő csoportkép.
A magyar előzetesek itt és itt tekinthetők meg.

antman_p4_620.jpg



A Hangya (Ant-Man) - magyar plakát

Joss Whedon azt mondja Edgar Wright (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Világvége, Scott Pilgrim a világ ellen) és Joe Cornish (Idegen arcok, Tintin kalandjai) eredeti forgatókönyvéről, hogy ez volt a Marvel eddigi legjobb forgatókönyve. Sajnos nem tudjuk, hogy végül mennyit hagytak meg belőle, de remélem, az a plakáton olvasható sor, hogy "Írta: Edgar Wright és Joe Cornish, forgatókönyv: Edgar Wright és Joe Cornish és Adam McKay és Paul Rudd" nem csak azt jelenti, hogy megmaradt a cím.
A legújabb magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

antman_hun_p1_n.jpg



A Hangya (Ant-Man) - 2. magyar előzetes

Úgy tűnik, mégsem hagyta meg a magyar forgalmazó az Ant-Man címet, ahogy arról korábban szó volt, és a többi Marvel-film címéhez igazodva ez is magyarítva lett.
A hazai bemutatóra 2015. július 23-ig kell várni.



Ant-Man - plakát

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg, a második előzetes (egyelőre eredeti nyelven) itt.

ant-man_p3_620.png



Ant-Man - trailer

Legjobb. Vonatos. Jelenet. EVÖR.



Ant-Man - magyar előzetes

A magyar cím egy cseppet meglepő.



Ant-Man - teaser trailer

Megérkezett a Marvel Moziverzum 2. fázisát lezáró film első előzetese. Ja, hogy már nem Edgar Wright csinálja? Akkor talán azért ilyen sz... szerencsétlen.
Az Ant-Man plakátja ide kattintva tekinthető meg, a kapcsolódó Entertainment Weekly címlap pedig itt.
Tervezett hazai bemutató: 2015. július 23.



Ant-Man - EW borító

A poszter után, de még a trailer előtt érkezett egy Entertainment Weekly borító, melyen Paul Rudd látható a Hangya-szerkóban.

ant-man_ew_cover.png



Ant-Man - plakát

A hangyányi és az emberi méretű trailer-beharangozó után most itt az első*, "minimál dizájnos" plakát is, amelyet hamarosan követ az első teljes trailer is. (A kép klikkre kevésbé lesz apró.)

ant_man_p2_620.jpg

*Igazából a második plakát, mert a Comic-Conra is készült egy.



Ant-Man - emberi méretű trailer sneak peek

A hangyáknak készült verzió után itt a nekünk való változat is. Már csak január 6-ig kell várni a teljes trailerre.



Ant-Man - trailer sneak peek

Előzetes hangyáknak, a Marvel Hangyájához. Az Agent Carter reklámszünetében pedig jön az első, normál méretű, 1 perc 48 másodperces trailer.

ant-man_trl_logo.jpg



Ant-Man - forgatási képek és videók

A 2 napja forgó Marvel-filmhez az első hivatalos kép után érkeznek a lesifotók és -videók.








Ant-Man_SDCCposter_r.jpg



Ant-Man - az első kép

Tegnap indult a felvétel, és már meg is érkezett az első hivatalos forgatási fotó a Marvel Hangyájának San Francisco-i forgatásáról, amelyen Scott Lang (Paul Rudd) bámul a távolba.
További szereplők: Michael Douglas, Evangeline Lilly, Corey Stoll, Bobby Cannavale, Michael Peña, Abby Ryder Fortson, Judy Greer, David Dastmalchian, Wood Harris, John SlatteryT.I. és Gregg Turkington.
A film rendezője - jelenleg - Peyton Reed.

EGYÉB: A hangyákkal csak a baj van...

Ant-Man_first_1024.jpg



A hangyákkal csak a baj van...

Ha A galaxis őrzői a Marvel eddigi legkülönlegesebb filmje, akkor az Ant-Man az, amelyikkel a legtöbbet sz*pnak. Kezdődött azzal, hogy 14 hónappal a bemutató előtt az író-rendező, Edgar Wright és társírója, Joe Cornish úgy döntött, nem kér a Marvel "kreatív javaslataiból". Ha nem csinálhatják úgy, ahogy ők szeretnék, akkor viszlát. (Közben Wright már két másik filmen dolgozik, de erről majd egy másik bejegyzésben.) Aztán jött az új rendező neve, amitől nem igazán lettünk boldogabbak. De ezzel még nincs vége.
A forgatás elvileg a jövő hónapban kezdődik, ám most bejelentették, hogy három színész is távozott a produkcióból: Patrick Wilson, Matt Gerald és Kevin Weisman. Utóbbi kettő karakterét kiírták a filmből, így rájuk már nincs szükség, Patrick Wilson viszont egy másik film forgatásával való ütközés miatt nem vállalja a rábízott szerepet.
Eddig úgy tűnik, Michael Douglas, Paul Rudd, Evangeline Lilly és Michael Peña nem távozik. Alább a már korábban bemutatott első, hivatalos plakát látható.

Ant-Man_SDCC_620.jpg



Ant-Man - Comic-Con plakát

Sajnos a Marvel búcsút intett Edgar Wright író-rendezőnek és társírójának, Joe Cornish-nak. Pontosabban ők intettek búcsút a Marvelnek, hogy aztán a stúdió egy olyan tehetséget ültessen a rendezői székbe, mint Peyton Reed - nyilván neki kevésbé van egyéni látásmódja, mint Wrightnak. A forgatás augusztusban indul, jövő júliusban pedig itt a premier. A film szereplői: Michael Douglas, Paul Rudd, Patrick Wilson, Evangeline Lilly és Michael Peña.
Folyamatosan frissülő Comic-Con fényképalbumunkat ide kattintva érhetitek el.

Ant-Man_SDCC_620.jpg



Hírek röviden: Ant-Man, Doctor Strange, M:I 5, Tűzgyűrű 2.

Az elmúlt napokban egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam lépést tartani a filmek világával, de most néhány mondatban összefoglalom Nektek az időközben felgyülemlett fontosabb híreket.



Edgar Wright és a Marvel útjai elváltak (frissítve)

A Marvel bejelentette, hogy Edgar Wright, aki olyan filmeket írt és rendezett, mint a Haláli hullák hajnala, a Vaskabátok, a Világvége (vagyis a Cornetto-trilógia) és a Scott Pilgrim a világ ellen, távozott az Ant-Man rendezői posztjáról, mert a stúdió nem úgy képzelte el a filmet, ahogy Wright. (Ez a hír még Joss Whedont, a Bosszúállók rendezőjét is egy kép feltöltésére sarkallta.) Az új rendező kilétét hamarosan bejelentik. Azt nem tudni, hogy Wright Joe Cornish-sal közösen írt forgatókönyvének is búcsút mondanak-e, de a 2015. július 17-re betervezett bemutatót tartani szeretnék, ami már csak 14 hónap.
A film már bejelentett szereplői: Michael Douglas, Paul Rudd, Evangeline Lilly, Patrick WilsonMichael Peña és Corey Stoll.

update: Úgy tűnik, nem lesz Wright-Cornish-féle forgatókönyv. Miután évekig dolgoztak vele, többször újraírva a Marvel atyaúristeneinek instrukcióival, a fejesek kiadták két házi írójuknak, akiket a források nem neveztek meg, de a hírek szerint nem a minőségi munkák az ismérveik. Edgar Wright megvárta, amíg elkészül az átírás, majd miután elolvasta a szegényesebb, egysíkúbb és az ő stílusának nem megfelelő "művet", úgy döntött, köszöni szépen, de viszlát...

Edgar_Wright_Ant-Man_620.jpg



Marvel Studios: Assembling a Universe

Marvel Moziverzum-történelem és -előretekintés. (Ha valaki nem akar a 42 percbe belevágni, ide kattintva megnézheti a promót, hogy képbe kerüljön.)

AJÁNLOTT: Marvel látványtervek

Marvel_Assembling.jpg



Michael Douglas és a Marvel

A 69 éves színész fogja játszani Dr. Hank Pymet Edgar Wright Ant-Man c. filmjében, a korábban ezzel a szereppel kapcsolatban emlegetett Paul Rudd pedig Scott Lang szerepét kapta, aki a képregények szerint ellopta a Hangya-szerkót Pymtől.

michael_douglas.jpg