látogató számláló

Kritika: Fűrész X. (Saw X)

Személyes ügy.

A Fűrész sorozat ismételten visszatért. De vajon megérte? A legtöbb rajongó szerint a sorozatot a harmadik rész után el kellett volna engedni, mindazonáltal a stúdiók anyagilag még láttak potenciált a franchise-ban, így jöttek a lehúzós részek, a legutóbbi két epizód pedig addig is elment, hogy kukázta az alapokat. Mindezek alapján a Fűrész legújabb része kifejezetten hátrányból indult. Természetesen a marketingesek a maguk „bullshit” szövegeivel próbálták menteni a menthetőt, de vajon hol az igazság? Van-e létjogosultsága az X, azaz a 10. résznek?

Fűrész X. (Saw X) - a magyar hangok

John Kramer visszatért. A FŰRÉSZ franchise eddigi legfelkavaróbb részében Kirakós legszemélyesebb, eddig még nem ismert játéka zajlik le. Az első és a második rész történései között játszódó filmben a rákos John végső elkeseredésében Mexikóba utazik, hogy alávesse magát egy kockázatos és kísérleti jellegű orvosi beavatkozásnak, amitől csodával felérő gyógyulást remél. Rövidesen kiderül azonban, hogy a teljes műtét pusztán átverés, amivel a legsebezhetőbb embereket fosztják ki. Johnnak ez az élmény új célt ad, így a hírhedt sorozatgyilkos visszatér munkájához, hogy megfizessen a szélhámosoknak a rá jellemző, szó szerint zsigerig hatoló módon, fondorlatos, eszement és találékony csapdák sokaságával.

Fűrész X. (Saw X) - magyar előzetes + plakát

Tervezett hazai bemutató: 2023. október 5. saw_x_720_1.png

Spirál - Fűrész hagyatéka (Spiral: From the Book of Saw) - a magyar hangok

Kezdődik egy új játék...
A rámenős detektív, Zeke Banks (Chris Rock), és újonc partnere (Max Minghella) egy szadista sorozatgyilkos után nyomoznak, aki városszerte halálra kínozza áldozatait. Az eset ijesztően emlékeztet a kegyetlen játékairól elhíresült Fűrész vérontásaira.
Minden jel arra mutat, hogy egy hasonlóan beteg elme a hírhedt játékmester helyébe lépett. Amikor a nyomozó egyre közelebb kerül a tettes kilétéhez, váratlanul csapdába kerül, és apjával (Samuel L. Jackson) együtt a gyilkos morbid játékának középpontjában találja magát.

Minden idők egyik legsikeresebb horror-sorozatának legújabb fejezete Chris Rock ötlete alapján készült, aki egyben producere, és főszereplője is a borzongató alkotásnak. A film direktora Darren Lynn Bousman, aki nem csak a horror műfajában, de a Fűrész-filmek világában is otthonosan mozog, ugyanis ő a második, a harmadik, és a negyedik Fűrész-filmek rendezője is.
A további szerepekben: Samuel L. Jackson, Max Minghella (A szolgálólány meséje), és Marisol Nichols (24, Riverdale).

Spirál - Fűrész hagyatéka (Spiral: From the Book of Saw) - magyar plakát

A film magyar előzetesét ide kattintva tekintheted meg. A Spirál - Fűrész hagyatéka hazai bemutatója 2021. június 3-án esedékes. spiral_pic03.png

Spirál - Fűrész hagyatéka (Spiral: From the Book of Saw) - magyar előzetes

Kezdődik egy új játék...
A rámenős detektív, Zeke Banks (Chris Rock), és újonc partnere (Max Minghella) egy szadista sorozatgyilkos után nyomoznak, aki városszerte halálra kínozza áldozatait. Az eset ijesztően emlékeztet a kegyetlen játékairól elhíresült Fűrész vérontásaira.
Minden jel arra mutat, hogy egy hasonlóan beteg elme a hírhedt játékmester helyébe lépett. Amikor a nyomozó egyre közelebb kerül a tettes kilétéhez, váratlanul csapdába kerül, és apjával (Samuel L. Jackson) együtt a gyilkos morbid játékának középpontjában találja magát.

Minden idők egyik legsikeresebb horror-sorozatának legújabb fejezete Chris Rock ötlete alapján készült, aki egyben producere, és főszereplője is a borzongató alkotásnak. A film direktora Darren Lynn Bousman, aki nem csak a horror műfajában, de a Fűrész-filmek világában is otthonosan mozog, ugyanis ő a második, a harmadik, és a negyedik Fűrész-filmek rendezője is.
A további szerepekben: Samuel L. Jackson, Max Minghella (A szolgálólány meséje), és Marisol Nichols (24, Riverdale).

Tervezett hazai bemutató: 2021. május 27. 2021. június 3. spiral_from_the_book_of_saw_720.png

Spirál: Fűrész hagyatéka (Spiral: From the Book of Saw) - IMAX plakát

Tervezett hazai bemutató: 2021. május 27. spiral_pic02.png

Spirál: Fűrész hagyatéka (Spiral: From the Book of Saw) - plakátok

Előzeteseket itt és itt találsz a filmhez. Tervezett hazai bemutató: 2021. május 27. spiral_pic01.png

Spirál: Fűrész hagyatéka (Spiral: From the Book of Saw) - trailer

Spirál: Fűrész hagyatéka története szerint Marcus (Samuel L. Jackson), a veterán rendőr, valamint Ezekiel “Zeke” Banks detektív (Chris Rock) és az újonc William Schenk (Max Minghella) akasztja össze a bajszát egy szadista sorozatgyilkossal, aki a törvény embereire vadászik.spiral_from_the_book_of_saw_maxresdefault.png Nyomozásuk feltárja a város sötét múltját, Zeke pedig hirtelen egy kegyetlen játék kellős közepén találja magát.

Tervezett hazai bemutató: 2021. május 27.

A koronavírus miatt elhalasztott filmek

Az alábbi filmek még felbukkan(hat)nak a mozikban. filmek_koronavirus.png

Spirál: Fűrész hagyatéka (Spiral: From the Book of Saw) - teaser trailer + plakát

Nem, ez a film nem a fogamzásgátlásról szól – vagy ha mégis, akkor annak egy igen radikális módjáról...

Chris Rock nemrégiben gondolt egyet, hogy márpedig ő új életet akar lehelni a Fűrész franchise-ba. Ennek az eredményét – pontosabban az előzetesét – láthatjuk most.
A történet szerint Marcus (Samuel L. Jackson), a veterán rendőr, valamint Ezekiel “Zeke” Banks detektív (Chris Rock) és az újonc William Schenk (Max Minghella) akasztja össze a bajszát egy szadista sorozatgyilkossal, aki a törvény embereire vadászik. Nyomozásuk feltárja a város sötét múltját, Zeke pedig hirtelen egy kegyetlen játék kellős közepén találja magát.

Tervezett hazai bemutató: 2020. május 14. 2021. május 27. spiral_1000.png

Jigsaw - trailer + plakát

Tervezett hazai bemutató: 2017. október 26.

Fűrész (Saw) - 10. évfordulós trailer + plakát

Bizony, James Wan első mozifilmes rendezését 10 éve mutatták be.

A gonosz szép háza

Végre egy rendező, aki nem a folytatásra hajt. Vagy nem a sajátjára.

Fűrész 6. - mozgó plakát

Klikk a folytatásra!

süti beállítások módosítása