látogató számláló

Így vagy tökéletes - előzetes

Az írók nem mind elviselhetetlenek, de András (Fekete Ernő) kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatív igazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Katát (Béres Márta).
Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak, és Andrásnak – kis segítséggel – támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét.
Kár, hogy az életben semmi sem megy olyan egyszerűen, mint a regényekben. Főleg, ha pár megbízhatatlan pasi (Lengyel Tamás, Thuróczy Szabolcs), nagyszájú kolléga (Dér Zsolt), életunt műkritikus (Hegedűs D. Géza) meg egy dögös reklámszépség (Trokán Nóra) is belekeveredik az ügybe.

Könnyed és kedves romantikus vígjáték a Megdönteni Hajnal Tímeát, A tanár és az Apatigris írójától, nagyszerű színészekkel, sok emlékezetes poénnal és egy nagy, bonyolult szerelemmel.

Országos bemutató: 2021. augusztus 19. igy_vagy_tokeletes_720_2.png

Így vagy tökéletes - teaser előzetes

Tervezett bemutató: 2020. december 3. 2021. augusztus 19. igy_vagy_tokeletes_1000.png

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Kincsem

Az elmúlt évtized legnagyobb magyar filmsikere, a Kincsem a hétvége folyamán köszöntötte 450 ezredik nézőjét a mozikban. Herendi Gábor romantikus kalandfilmjét lassan nyolc hónapja vetítik, és még mindig számottevő érdeklődés övezi; 2017 legnépszerűbb játékfilmjeként olyan filmeket utasított maga mögé a nézettségi listán, mint a Halálos iramban 8. vagy A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, és méltó kihívót alighanem már csak a Star Wars: Az utolsó Jedikben talál.

– Fórum Hungary

Brazilok - előzetesek + plakát

Mindenki focizik. Az egész falu a bajnokság lázában ég: a csapatok felkészülnek, és győzni akarnak. Az esélyes persze a helyi önkormányzat nagyvadjaiból álló társaság, élükön a polgármesterrel (Fekete Ernő), aki nem tud hibázni, és helyettesével (Schmied Zoltán), aki meg nem szeret.
De valami megzavarja az eddigi harmóniát: a falu legszegényebbjei, a helyi cigánytelepen csellengő kamaszok, élükön a börtönből frissen szabadult, aranylábú rosszfiúval (Nagy Dániel Viktor), mellettük a dekázásban élen járó helyi pappal (Bánki Gergő) életükben először szintén neveznek. És nyerni akarnak.
És mert a faluból elszármazott, titokzatos milliomos éppen ebben az évben dönt úgy, hogy szülőhelye legjobb focistáit kiutaztatja magához Brazíliába, hirtelen megemelkednek a tétek, és felkavarodnak a falu addig nyugodt hétköznapjai.
De kell még néhány nagy szerelem, még nagyobb tömegverekedés, váratlan házkutatás, rejtélyes rablóbanda, kigyulladó vasutas és merdzsón érkező cigányvajda, hogy kiderüljön, ki és hova utazik végül… és akkor talán még Gáspár Laci is megérkezik.

Még soha nem játszott együtt egy filmben ennyi magyar sztárszínész.
A celebválogatott a fiatal főszereplők mellett, elsöprő zene kíséretében valószínűleg
az év legpörgősebb, legvidámabb filmjét készítette el.

Az új előzetes:

süti beállítások módosítása