látogató számláló

Kritika: John Wick - 4. felvonás (John Wick: Chapter 4)

A Rémkirály visszatér.

A John Wick 2014-ben történelmet írt a műfaján belül. Egy egyszerű bosszúállós történetet láthattunk látványosan koreografált akciójelenetek kíséretében. Emlékszem, hogy én egy fárasztó nap végén tettem be a lejátszóba az első részt, és bármennyire is egy agyatlan, középszerű akciófilmre voltam felkészülve, a végén pozitív csalódás ért. Tulajdonképpen a John Wick-filmek receptje igen egyszerű elemekből áll: jól koreografált akciójelenetek + remek helyszínek + közhelyes, de ütős egysorosok + jó, ha a főszereplő az akciójelenetek döntő többségét maga csinálja = John Wick. Természetesen az első rész hatására mások is próbáltak ily módon akciófilmeket készíteni, de nem jött össze.
A John Wick első felvonásában volt egy megmagyarázhatatlan, titkos összetevő – a fentebb említetteken kívül –, ami miatt az egész működött. És ami működik, azt folytatni kell. 


John Wick: 4. felvonás (John Wick: Chapter 4) - a magyar hangok

A negyedik felvonásban John Wick eddigi legveszedelmesebb ellenfeleivel száll szembe. Az érte járó vérdíj csak nőttön nő, miközben az alvilág leghatalmasabb figuráit kutatja New Yorktól Párizsig, Oszakától Berlinig.


John Wick: 4. felvonás (John Wick: Chapter 4) - magyar előzetes + plakát

A negyedik felvonásban John Wick eddigi legveszedelmesebb ellenfeleivel száll szembe. Az érte járó vérdíj csak nőttön nő, miközben az alvilág leghatalmasabb figuráit kutatja New Yorktól Párizsig, Oszakától Berlinig. 

Tervezett hazai bemutató: 2023. március 23. john_wick_4_1000_2.png


John Wick: Chapter 4 - trailer

Premier (USA): 2023. március 24. john_wick_4_maxresdefault.png


A gyilkos járat (Bullet Train) - a magyar hangok

Aki egyszer a bűn útjára lép, az nem szállhat ki többet. Ladybug (Brad Pitt) megpróbálta letenni a fegyvert, és nem sikerült. Újabb megbízást kap titokzatos főnökétől (Sandra Bullock), és újra munkába kell állnia. Ezúttal egy aktatáskát kell megszereznie bármi áron. Mindegy hányan halnak meg érte.
A táska az óránként több száz kilométeres sebességgel haladó japán szupervonaton utazik. Ladybug felszáll, egyszerű, tiszta munkára számít, és rájön, mennyire kellemetlen, ha nincs kiszállás. Mert a vonaton vannak még néhányan, akik a) a táskával b) vele c) valami egészen mással akarnak valamit, ami őrült, kiszámíthatatlan és kegyetlen. Bérgyilkosok, bosszúállók, simlisek és rablók küzdenek egymással először óvatosan azután egyre vadabbul. És nincs kiszállás. Mert a vonat száguld tovább.

A Deadpool 2. rendezőjének japánban játszódó akcióvígjátéka elképesztő tempót diktál, nagyon gátlástalan, nagyon vicces, és csupa zseniális színész őrültködik benne.


[SDCC 2022]: John Wick: Chapter 4 - teaser trailer

Tervezett bemutató (USA): 2023. március 24. john_wick_4_1000.png


A gyilkos járat (Bullet Train) - 2. magyar előzetes + plakát

Aki egyszer a bűn útjára lép, az nem szállhat ki többet. Ladybug (BradPitt) megpróbálta letenni a fegyvert, és nem sikerült. Újabb megbízást kap titokzatos főnökétől (Sandra Bullock), és újra munkába kell állnia. Ezúttal egy aktatáskát kell megszereznie bármi áron. Mindegy hányan halnak meg érte.
A táska az óránként több száz kilométeres sebességgel haladó japán szupervonaton utazik. Ladybug felszáll, egyszerű, tiszta munkára számít, és rájön, mennyire kellemetlen, ha nincs kiszállás. Mert a vonaton vannak még néhányan, akik a) a táskával b) vele c) valami egészen mással akarnak valamit, ami őrült, kiszámíthatatlan és kegyetlen. Bérgyilkosok, bosszúállók, simlisek és rablók küzdenek egymással először óvatosan azután egyre vadabbul. És nincs kiszállás. Mert a vonat száguld tovább.

A Deadpool 2. rendezőjének japánban játszódó akcióvígjátéka elképesztő tempót diktál, nagyon gátlástalan, nagyon vicces, és csupa zseniális színész őrültködik benne.

Tervezett hazai bemutató: 2022. augusztus 4. bullet_train_720_3.png


A gyilkos járat (Bullet Train) - 2. trailer + plakát

Aki egyszer a bűn útjára lép, az nem szállhat ki többet. Ladybug (Brad Pitt) megpróbálta letenni a fegyvert, és nem sikerült. Újabb megbízást kap titokzatos főnökétől (Sandra Bullock), és újra munkába kell állnia. Ezúttal egy aktatáskát kell megszereznie bármi áron. Mindegy hányan halnak meg érte.
A táska az óránként több száz kilométeres sebességgel haladó japán szupervonaton utazik. Ladybug felszáll, egyszerű, tiszta munkára számít, és rájön, mennyire kellemetlen, ha nincs kiszállás. Mert a vonaton vannak még néhányan, akik a) a táskával b) vele c) valami egészen mással akarnak valamit, ami őrült, kiszámíthatatlan és kegyetlen. Bérgyilkosok, bosszúállók, simlisek és rablók küzdenek egymással először óvatosan azután egyre vadabbul. És nincs kiszállás. Mert a vonat száguld tovább.

A Deadpool 2. rendezőjének japánban játszódó akcióvígjátéka elképesztő tempót diktál, nagyon gátlástalan, nagyon vicces, és csupa zseniális színész őrültködik benne.

Tervezett hazai bemutató: 2022. augusztus 4. bullet_train_maxresdefault.png


A gyilkos járat (Bullet Train) - trailer + magyar előzetes + plakát

David Leitch (Deadpool 2., Atomszőke, Halálos iramban: Hobbs és Shaw) Kōtarō Isaka regénye alapján készült új filmje hamarosan a mozikban! bullet_train_720_2.png

Tervezett hazai bemutató: 2022. július 14. 2022. augusztus 4.


Mortal Kombat - a magyar hangok

Van, aki abból él, hogy bírja, ha ütik. Cole Young (Lewis Tan) ilyen. Pénzért bunyózik, és többnyire veszít. Nem tudja, hogy mennyivel többre hivatott, és milyen sok múlik rajta. Pedig csak el kellene gondolkodnia különös, sárány alakú anyajegyén…
A Külső Világ császára elküldte legjobb harcosát, Sub-Zerót, hogy legyőzze a Földi Birodalom harcosait. Már kilenc bajnokságon győztek: ha tizedszer is diadalmaskodnak, akkor birodalmukhoz csatolhatják a legyőzött világot. És megindul az ostrom.
Cole nem nagyon érti, mi történik vele. Csak azt látja, hogy furcsábbnál furcsább vidékekre vetődik, egyre különösebb erejű, hatalmú és humorú harcosokkal találja szemben magát, és küzdenie kell. De most elképesztő tétje van a meccsnek… az egész világ.

Minden idők egyik legnépszerűbb játéka, valamint a belőle készült filmek és képregények igazi kultuszt teremtettek a látványos, vad kézitusák, a különleges képességű harcosok és különleges fegyvereik köré. James Wan producer már bebizonyította, hogy minden arannyá válik a kezében.
Ezúttal véres arany lesz az!
Get over here! – Gyere csak ide!


A halottak hadserege (Army of the Dead) - karakterplakátok

Zack Snyder legújabb filmjének szinkronizált előzeteseit ide és ide kattintva tekintheted meg. army_of_the_dead_1000.png


A halottak hadserege (Army of the Dead) - szinkronizált előzetes + plakátok

Egy zombijárvány után Las Vegasban zsoldosok egy csoportja mindent kockára tesz, amikor bemerészkednek a karanténzónába, hogy végrehajtsák a valaha volt legmerészebb rablást.

A főbb szerepekben Dave Bautista, Ella Purnell, Ana de la Reguera, Matthias Schweighöfer, Nora Arnezeder, Hiroyuki Sanada, Raúl Castillo, Michael Cassidy és Garret Dillahunt látható.

Zack Snyder filmje. Kizárólag a Netflix műsorán május 21-től.

(Ha nem működik a lejátszás, próbálkozz itt.) army_of_the_dead_720_3.png


Mortal Kombat - IMAX plakát

A film magyar előzetese ide kattintva tekinthető meg. mortal_kombat_1000_6.png


Mortal Kombat - plakát

A magyar előzetest itt találod. mortal_kombat_1000_4.png


Mortal Kombat - magyar plakát

A magyar előzetest itt tekinthetitek meg. mortal_kombat_1000_3.png


Mortal Kombat - banner

A film magyar előzetese ide kattintva tekinthető meg. mortal_kombat_1000_2.png


Mortal Kombat - magyar előzetes + plakát

Van, aki abból él, hogy bírja, ha ütik. Cole Young (Lewis Tan) ilyen. Pénzért bunyózik, és többnyire veszít. Nem tudja, hogy mennyivel többre hivatott, és milyen sok múlik rajta. Pedig csak el kellene gondolkodnia különös, sárkány alakú anyajegyén...
A Külvidék császára elküldte legjobb harcosát, Sub-Zerót, hogy legyőzze a Földvilág harcosait. Már kilenc bajnokságon győztek: ha tizedszer is diadalmaskodnak, akkor birodalmukhoz csatolhatják a legyőzött világot. És megindul az ostrom.
Cole nem nagyon érti, mi történik vele. Csak azt látja, hogy furcsábbnál furcsább vidékekre vetődik, egyre különösebb erejű, hatalmú és humorú harcosokkal találja szemben magát, és küzdenie kell. De most elképesztő tétje van a meccsnek... az egész világ.

Minden idők egyik legnépszerűbb játéka, valamint a belőle készült filmek és képregények igazi kultuszt teremtettek a látványos, vad kézitusák, a különleges képességű harcosok és különleges fegyvereik köré. James Wan producer már bebizonyította, hogy minden arannyá válik a kezében.
Ezúttal véres arany lesz az!
Get over here! – Állj elém, ha mersz!

A film tervezett hazai premierdátumáról itt tájékozódhatsz. mortal_kombat_720.png


A halottak hadserege (Army of the Dead) - szinkronizált teaser + plakát

Zack Snyder bő két hónap alatt két filmet is bemutat két különböző streaming-platformon. (A másik film előzetesét itt találod.) army_of_the_dead_720.png

Egy zombijárvány után Las Vegasban zsoldosok egy csoportja mindent kockára tesz, amikor bemerészkednek a karanténzónába, hogy végrehajtsák a valaha volt legmerészebb rablást.

A főbb szerepekben Dave Bautista, Ella Purnell, Ana de la Reguera, Matthias Schweighöfer, Nora Arnezeder, Hiroyuki Sanada, Raúl Castillo, Michael Cassidy és Garret Dillahunt látható.

Zack Snyder filmje. Kizárólag a Netflix műsorán május 21-től.

(Ha nem működik a lejátszás, próbálkozz itt.)


Mortal Kombat (2021) - korhatáros trailer + plakát

HBO Max premier: 2021. április 16. mortal_kombat_maxresdefault.png


Mortal Kombat (2021) - plakát

2021. január 15. helyett az új premierdátum: 2021. április 16. mortal_kombat_1000.png


Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame) - 2. trailer + plakát

Hazai bemutató: 2019. április 25.


Élet (Life) - 2. magyar előzetes + plakátok

Egy űrhajóscsapat a Mars-kutatás eddigi legnagyobb áttörését éri el: élet jeleire találnak a vörös bolygón. De a siker megrészegíti és felelőtlenné teszi őket: az idegen életet egy tárolóedényben magukkal viszik.
Olyasmi kerül a Földre, ami nem odavaló. Valami elkeveredik a földi életformával, ami addig egészen másképp élt, és másképp gondolkodott. A működése ismeretlen, a céljai kideríthetetlenek.
A Föld még sosem volt ekkora veszélyben. És ami a bajt hozza rá, az az élet…

A Deadpool írópárosa és Ryan Reynolds újra együtt dolgozik, de most bevonták Jake Gyllenhaalt és a legutóbbi Mission: Impossible bombázóját, Rebecca Fergusont is.


Élet (Life) - Super Bowl spot + 2. trailer

Az első előzetes magyar változata ide kattintva tekinthető meg.


Élet (Life) - magyar előzetes

Egy űrhajóscsapat a Mars-kutatás eddigi legnagyobb áttörését éri el: élet jeleire találnak a vörös bolygón. De a siker megrészegíti és felelőtlenné teszi őket: az idegen életet egy tárolóedényben magukkal viszik.
Olyasmi kerül a Földre, ami nem odavaló. Valami elkeveredik a földi életformával, ami addig egészen másképp élt, és másképp gondolkodott. A működése ismeretlen, a céljai kideríthetetlenek.
A Föld még sosem volt ekkora veszélyben. És ami a bajt hozza rá, az az élet…

A Deadpool írópárosa és Ryan Reynolds újra együtt dolgozik, de most bevonták Jake Gyllenhaalt és a legutóbbi Mission: Impossible bombázóját, Rebeca Fergusont is.


Játék: nyerj belépőt a 47 ronin premier előtti vetítésére!

47-ronin-posters.jpgEz a nagyszabású, 3D-s fantasy-kalandfilm az egyik legrégibb ősi japán történet alapján készült. Keanu Reeves alakítja Kait, a számkivetettet, aki csatlakozik Oishihez, a 47 ronin vezetőjéhez. Együtt akarnak bosszút állni az álnok nagyúron, aki megölte gazdájukat, és kitiltotta földjéről a szamurájokat. Hogy szülőföldjük becsületét visszaállítsák, a harcosok olyan küldetésbe kezdenek, melynek viszontagságai az egyszerű harcosokat elpusztítanák.
A látványos film oly módon kelti életre a lenyűgöző tájakat és a hatalmas csatákat, ahogy azt még ebben a műfajban sosem láthattuk.
A 47 ronin c. filmet most 3 szerencsés ember (párjával együtt) premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából.


süti beállítások módosítása