látogató számláló

Kritika: Oppenheimer

Világok pusztítója.

Christopher Nolan az én szememben a Dunkirk óta igencsak leszálló ágban van, pedig a korábbi alkotásait egytől egyik imádtam. Azt veszem észre, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a Nolan-varázs egyre inkább kezd alábbhagyni. A Dunkirk szerintem akkor működhetett volna igazán, ha nem több, hanem csak egy történetszálon futtatja a cselekményét. Sokkal intenzívebb hatást lehetett volna így elérni. A Tenet pedig… hát, voltak benne hatásos jelenetek, de mintha a rendező túl nagy fába vágta volna a fejszéjét, ami a végső nagy csatánál ütközik ki igazán, és alig lehet követni, hogy mi is történik a vásznon, illetve azt, hogy a sok maszkos figura közül ki kivel is van. Mindezektől függetlenül még mindig gyermeki lelkesedéssel várom a legújabb Nolan produkciót, remélve, hogy ismét maradandó élménnyel távozok a moziteremből.


Játék: nyerj páros belépőt az "Oppenheimer" c. film premier előtti vetítésére!

A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller. Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt.

Az Oppenheimer című filmet most 5 szerencsés ember – partnerével együtt – premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.


Oppenheimer - a magyar hangok

A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller. Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt.


Oppenheimer - IMAX plakát

A film magyar előzetesei itt és itt tekinthetők meg. Hazai bemutató: 2023. július 20. oppenheimer_pic02.png


Oppenheimer - 2. magyar előzetes + plakát

A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller. Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt.

Hazai bemutató: 2023. július 20. oppenheimer_720_3.png


Oppenheimer - 2. trailer + plakát

A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller. Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt.

Hazai bemutató: 2023. július 20. oppenheimer_maxresdefault_3.png


Oppenheimer - magyar előzetes + plakát

A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller.  Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt.

A főszereplők Cillian Murphy mint J. Robert Oppenheimer, és Emily Blunt mint a felesége, a biológus és botanikus Katherine “Kitty” Oppenheimer. Az Oscar-díjas Matt Damon alakítja Leslie Groves Jr. tábornokot, a Manhattan-terv igazgatóját, és Robert Downey, Jr. alakítja Lewis Strausst, az Amerikai Atomenergia Bizottság alapító biztosát. Az Oscar-jelölt Florence Pugh játssza Jean Tatlock pszichiátert, Benny Safdie Teller Ede elméleti fizikust, Michael Angarano Robert Serbert, valamint Josh Hartnett alakítja az úttörő amerikai atomtudóst, Ernest Lawrence-et. A szereplők közt találjuk még az Oscar-díjas Rami Malekot, és a rendező ismét együtt dolgozik a nyolcszoros Oscar-jelölt színésszel, íróval és rendezővel, Kenneth Branagh-gel.  

A film Kai Bird és a néhai Martin J. Sherwin Pulitzer-díjas könyve, az Amerikai Prométheus: J. Robert Oppenheimer diadala és tragédiája alapján készült. A producerek Emma Thomas, Charles Roven és Christopher Nolan. 

Nolan filmjei, köztük a Tenet, a Dunkirk, a Csillagok között, az Eredet és a Sötét Lovag-trilógia több mint ötmilliárd dollár bevételt hoztak világszerte, 11 Oscar-díjat és 36 jelölést gyűjtöttek be, köztük két a legjobb filmnek járó jelölést.

Tervezett hazai bemutató: 2023. július 20. oppenheimer_720.png


Oppenheimer - trailer + plakát

Megérkezett az első teljes előzetes Christopher Nolan következő filmjéhez, amelyben feltűnik többek között Cillian Murphy, Emily Blunt, Matt Damon, Robert Downey Jr., Florence Pugh, Jack Quaid, Kenneth Branagh, Gary Oldman, Matthew Modine, Josh Hartnett, Rami Malek, Gustaf Skarsgård, Olivia Thirlby, Scott Grimes, Dane DeHaan, Jason Clarke, David Dastmalchian, Alden Ehrenreich, Casey Affleck, Josh Peck, Alex Wolff, James D'Arcy, Benny Safdie (mint Teller Ede), David Krumholtz és James Remar. oppenheimer_maxresdefault_2.png

Tervezett hazai bemutató: 2023. július 20.


Oppenheimer - magyar plakát

Christopher Nolan új filmjének teasere itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2023. július 20. oppenheimer_pic01.png


Oppenheimer - teaser trailer + plakát

Christopher Nolan új filmje – amelyhez most már talán nem csatlakoznak újabb nevek, hiszen már most is olyanok találhatóak köztük, mint Cillian Murphy, Emily Blunt, Matt Damon, Robert Downey Jr., Florence Pugh, Jack Quaid, Kenneth Branagh, Gary Oldman, Matthew Modine, Josh Hartnett, Rami Malek, Gustaf Skarsgård, Olivia Thirlby, Scott Grimes, Dane DeHaan, Jason Clarke, David Dastmalchian, Alden Ehrenreich, Casey Affleck, Josh Peck, Alex Wolff, James D'Arcy, Benny Safdie (mint Teller Ede), David Krumholtz, James Remar stb. – a tervek szerint 2023. július 20-tól lesz látható a hazai mozikban.
Alább pedig egy különleges teaser látható, ugyanis folyamatosan számolja a (tengerentúli) bemutatóig hátralevő időt. oppenheimer_maxresdefault.png


Hóember (The Snowman) - a magyar hangok

A Viczián Ottó - Michael Fassbender párosítás rajongói ne is olvassanak tovább! 


Dunkirk - a magyar hangok

Kritikánk a filmről itt olvasható.


Dunkirk - magyar előzetes + plakát

A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük.
Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült véghezvinni a mentőakciót – és sikerrel juttatta ki a frontvonalból a szabad világ utolsó hadseregét.
Film a menekülésről, a káoszról, a háborúról és a túlélésről…

A világ egyik legsikeresebb filmkészítője, A sötét lovag-trilógia, az Eredet és a Csillagok között rendezője, Christopher Nolan saját forgatókönyvéből, IMAX-kamerákkal, óriási költségvetéssel, az eredeti helyszíneken, számos egykori eredeti hajó és repülőgép teljes rekonstrukciójával és bevetésével készítette el különleges háborús eposzát.

Hazai bemutató: 2017. július.


Dunkirk - trailer + magyar plakát

A világ egyik legsikeresebb filmkészítője, Christopher Nolan saját forgatókönyvéből, IMAX-kamerákkal, óriási költségvetéssel, az eredeti helyszíneken, számos egykori eredeti hajó és repülőgép teljes rekonstrukciójával és bevetésével készítette el különleges háborús eposzát.


Kamuzsaruk (Let's Be Cops) - magyar előzetes + plakát

Két jó haver (Damon Wayans Jr. és Jake Johnson) az évszázad ugratására készül. Szerintük egy nagy poén érdekében nem ciki rendőrnek öltözni, és kicsit járőrözni békés környékükön: a zsaruknak úgysincs soha semmi dolga arrafelé. Kivéve most...


Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) - 2. magyar előzetes

Teaser plakátok itt.
Tervezett hazai bemutató: 2014. július 31.

JA_620_1.jpg


Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) - 2. trailer

A film első plakátjai itt, az első magyar előzetese pedig itt található.

JA_620.jpg


Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) - magyar előzetes

A Wachowski fivérek (sic!) új filmje. A nagy kérdés: vajon Sean Bean karaktere életben marad?
Tervezett hazai bemutató: 2014. július 31.

jupiter_ascending_620_1.jpg


Kritika: Felhőatlasz

Az ember tragédiája.


Hitchcock - trailer


Felhőatlasz (Cloud Atlas) - magyar előzetes

Megérkezett a Felhőatlasz magyar szinkronos előzetese. A torontói premierről itt olvashattok.


Hatalmas sikert aratott a Felhőatlasz

Szombaton megtartották a Felhőatlasz világpremierjét a Torontói Filmfesztiválon, a közel 700 főből álló közönség pedig több, mint 10 perces álló ovációval fejezte ki elismerését.


Felhőatlasz (Cloud Atlas) - trailer


Cloud Atlas - magyar előzetes


Hannibalból Hitchcock

Két hete kezdődött Los Angelesben a Hitchcock forgatása: Sacha Gervasi rendező a nagy mozimágus magán- és szakmai életéről készít filmet abból az időszakból, amikor egyik legnagyobb klasszikusát, az 1960-ban a mozikba került Psycho-t rendezte éppen.


süti beállítások módosítása