látogató számláló

Kritika: Kung Fu Panda 4.

A Sárkányharcos közbelép.

Az animációs stúdióknál is megfigyelhető tendencia, hogy az ígéretes, pénzt hozó franchise-okat nem szívesen engedik el. A DreamWorks esetében ez a Kung Fu Panda. Jeffrey Katzenberg már a harmadik rész premierje idején azt nyilatkozta, hogy a stúdió szívesen tető alá hozna még egy trilógiát, és ez úgy tűnik, hogy össze is fog jönni. Ugyan a harmadik részt lassan nyolc éve, hogy bemutatták, de ez idő alatt sem kellett csüggednünk, mert sorozatok formájában megkaptuk a kellő Kung Fu Panda adagunkat. A negyedik rész tekintetében talán a legfontosabb kérdés az, hogy van-e létjogosultsága?

Játék: nyerj családi belépőt a "Kung Fu Panda 4" premier előtti vetítésére!

Csaknem egy évtized után tavasszal visszatér a legkülönösebb kungfu mester a DreamWorks Animation fergeteges sorozatának baresz új fejezetében.

Bátor Sárkányharcosként végigcsinált három halált megvető kalandot, és most a sors újabb feladat elé állítja: pihenjen már egy kicsit. Pontosabban hogy legyen a Békevölgy szellemi vezetője.

Ezzel van néhány nyilvánvaló probléma. Egyrészt Po annyit tud a szellemi vezetésről, mint a paleodiétáról, másrészt gyorsan találnia kell egy új Sárkányharcost, és ki kell képeznie, mielőtt átvehetné új, magas beosztását.

Ám ami még rosszabb, mostanában láttak felbukkanni egy gonosz, nagyhatalmú varázslónőt, Kaméleont, aki apró gyík létére fel tudja venni bármilyen lény alakját, legyen az nagy vagy kicsi. És Kaméleon ráveti dülledt kis szemét a bölcsesség pálcájára, amivel hatalmában állna megidézni az összes gonosztevőt, akiket Po átküldött a szellemek birodalmába...

A Kung Fu Panda 4 című film premier előtti vetítésére most három darab családi belépőt sorsolunk ki a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.

Kung Fu Panda 4 - a magyar hangok

Csaknem egy évtized után tavasszal visszatér a legkülönösebb kungfu mester a DreamWorks Animation fergeteges sorozatának baresz új fejezetében.

Bátor Sárkányharcosként végigcsinált három halált megvető kalandot, és most a sors újabb feladat elé állítja: pihenjen már egy kicsit. Pontosabban hogy legyen a Békevölgy szellemi vezetője.

Ezzel van néhány nyilvánvaló probléma. Egyrészt Po annyit tud a szellemi vezetésről, mint a paleodiétáról, másrészt gyorsan találnia kell egy új Sárkányharcost, és ki kell képeznie, mielőtt átvehetné új, magas beosztását.

Ám ami még rosszabb, mostanában láttak felbukkanni egy gonosz, nagyhatalmú varázslónőt, Kaméleont, aki apró gyík létére fel tudja venni bármilyen lény alakját, legyen az nagy vagy kicsi. És Kaméleon ráveti dülledt kis szemét a bölcsesség pálcájára, amivel hatalmában állna megidézni az összes gonosztevőt, akiket Po átküldött a szellemek birodalmába.

Pónak tehát segítségre lesz szüksége. Meg is találja – nagyjából – egy ravasz, gyors eszű tolvaj, Zhen személyében, aki egy pusztai róka, azaz korzak, és nagyon Po bögyében van, de a képességei felbecsülhetetlenül értékesek. Ha meg akarják védeni a Békevölgyet Kaméleon hüllőkarmaitól, akkor a komikus párosnak össze kell dolgoznia. És miközben zajlanak az izgalmas és mulatságos események, Po rájön, hogy a hősök bizony a legváratlanabb helyeken teremnek…

Kung Fu Panda 4 - Super Bowl spot

Az első előzetes magyar változata itt található. Tervezett hazai bemutató: 2024. március 21. kung_fu_panda_4_1000.png

Kung Fu Panda 4 - magyar előzetes + plakát

Csaknem egy évtized után tavasszal visszatér a legkülönösebb kungfu mester a DreamWorks Animation fergeteges sorozatának baresz új fejezetében.

Bátor Sárkányharcosként végigcsinált három halált megvető kalandot, és most a sors újabb feladat elé állítja: pihenjen már egy kicsit. Pontosabban hogy legyen a Békevölgy szellemi vezetője.

Ezzel van néhány nyilvánvaló probléma. Egyrészt Po annyit tud a szellemi vezetésről, mint a paleodiétáról, másrészt gyorsan találnia kell egy új Sárkányharcost, és ki kell képeznie, mielőtt átvehetné új, magas beosztását.

Ám ami még rosszabb, mostanában láttak felbukkanni egy gonosz, nagyhatalmú varázslónőt, Kaméleont, aki apró gyík létére fel tudja venni bármilyen lény alakját, legyen az nagy vagy kicsi. És Kaméleon ráveti dülledt kis szemét a bölcsesség pálcájára, amivel hatalmában állna megidézni az összes gonosztevőt, akiket Po átküldött a szellemek birodalmába.

Pónak tehát segítségre lesz szüksége. Meg is találja – nagyjából – egy ravasz, gyors eszű tolvaj, Zhen személyében, aki egy pusztai róka, azaz korzak, és nagyon Po bögyében van, de a képességei felbecsülhetetlenül értékesek. Ha meg akarják védeni a Békevölgyet Kaméleon hüllőkarmaitól, akkor a komikus párosnak össze kell dolgoznia. És miközben zajlanak az izgalmas és mulatságos események, Po rájön, hogy a hősök bizony a legváratlanabb helyeken teremnek…

Íme tehát a Kung Fu Panda 4 magyar előzetese; ezúttal sajnos már Tahi Tóth László hangja nélkül, helyette Szacsvay Lászlóéval, akinek immáron ez a harmadik szinkronszerepe a franchise-ban – amennyiben a Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája sorozatot is figyelembe vesszük.* 
Viszont szerény véleményem szerint ez egy remekül sikerült váltás! (Szemben egy korábbival, ahol szintén Szacsvay László volt az egyik érintett: ő lett Versényi László utódja Oogway szerepében a Kung Fu Panda 3-ban.) kung_fu_panda_4_720.png

update: A végleges magyar hangok listáját itt találod.

Tervezett hazai bemutató: 2024. március 21. 

Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once) - plakátok

Kritikánk a filmről itt olvasható, a magyar előzetest pedig ide kattintva találjátok. Hazai bemutató: 2022. április 21. everything_everywhere_all_at_once_1000_3.png

Kritika: Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once)

Az őrület multiverzuma.

Dan Kwan és Daniel Scheinert talán a legjobbkor rukkolt elő egy olyan filmmel, melynek a középpontjában a párhuzamos univerzumok állnak, hiszen mind a Warner/DC, mind pedig a Marvel Studios most kezdi el nyitogatni a kapukat e témakör felé. Utóbbi stúdió már sokkal inkább benne van a multiverzum őrületében, hiszen alig egy hónap, és bemutatásra kerül a legújabb Doctor Strange mozi, ami tovább boncolgatja a párhuzamos valóságok teóriáját. És míg az előbb említett frinchise-ok csak a saját határaikon belül tudják elemezni a milliónyi univerzum sokszínűségét, Dan Kwan és Daniel Scheinert képesek ténylegesen bemutatni a multiverzumok többrétűségét, ambiciózusan, ötletesen és látványosan.

Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once) - magyar előzetes + plakátok

Megállíthatatlan fenyegetés készül elsöpörni az összes multiverzumot... de talán nincs minden veszve. A létezésünket fenyegető sötétségnek ugyanis van valaki, aki képes útját állni: egy középkorú, kínai bevándorló, Evelyn (Michelle Yeoh). A bökkenő csak az, hogy a mosodatulajdonosnak jelenleg nincs ideje ilyen apróságokon aggódni, mivel azzal van elfoglalva, hogy időre befejezze az adóbevallását.

Hazai bemutató: 2022. április 21. everything_everywhere_all_at_once_1000.png

Kritika: Pirula panda (Turning Red)

Itt a panda, hol a panda.

Őrület, de két éve biztos, hogy nem láttam semmit a Pixar stúdiótól. Noha tudom, hogy a Disney+-ra ők is folyamatosan tolják az új tartalmakat, illetve tavaly a Luca, két évvel ezelőtt pedig a Lelki ismertek, valamint az Előre című egész estés filmmel jelentkeztek, de valahogy az új produkcióikkal nem késztetnek arra, hogy egyhamar megnézzem őket – bár az Előre című alkotásukat már láttam, és kifejezetten tetszett, a többi viszont bakancslistán van.
A stúdió sokáig kapta azt a kritikát, hogy nem áll elő új címekkel, és csak a régieket veszik elő, folytatás címszó alatt, viszont engem ez sosem zavar. Az viszont sokkal inkább, hogy a Luca előzetese semmifajta érzelmet nem tudott kiváltani belőlem. Ahogy a mostani filmjük, a Pirula panda sem.

Pirula panda (Turning Red) - a magyar hangok

A Disney és a Pixar filmjének főhőse az öntudatos, különc 13 éves lány, Mei Lee, akinek a gyötrelmekkel teli kamaszkorba lépve is muszáj lenne anyukája szófogadó kislányának maradnia. Túlontúl féltő szülője ugyanis igyekszik mindig gyermeke közelében lenni – ami meglehetősen kényelmetlen, mi több, rémisztő helyzeteket szül egy tinédzsernek. És mintha az érdeklődésében, kapcsolataiban és testében bekövetkező változások nem volnának éppen elegek, ha Mei Lee akármikor is izgalomba jön (vagyis szinte MINDIG), hatalmas vörös pandává puffad!

A Bao című Oscar-díjas animációs rövidfilm rendezőjének egész estés alkotása 2022 márciusától a mozikban!

Jetikölyök (Abominable) - a magyar hangok

A Pearl Studio és a DreamWorks Animation közös produkciója nagyszabású, 3000 mérföldes utazásra viszi a közönséget Sanghaj utcáitól a lélegzetelállító havas himalájai tájakig. Amikor egy csintalan baráti társaság találkozik egy fiatal jetivel, kalandos felfedezőútra indulnak, hogy összehozzák a varázslatos teremtményt a családjával a föld legmagasabb pontján.
A rendező Jill Culton (Nagyon vadon) a társrendező Todd Wilderman (Trollok, Croodék), a producer Suzanne Buirgy (Kung Fu Panda 2, Végre otthon!) az executive produced Tim Johnson (Túl a sövényen, Végre otthon!, Z, a hangya). 

Kung Fu Panda 3 - plakát

A legfrissebb magyar előzetest ide kattintva érheted el.

kung_fu_panda_three_ver3_xlg.jpg

Kung Fu Panda 3 - 2. magyar előzetes

Az előző magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg, a Star Wars rajongóinak kedveskedő Kung Fu Panda 3 videó pedig itt.

"Én vagyok az apád!" - Kung Fu Panda 3

A magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

Kung Fu Panda 3 - magyar előzetes

A múlt héten már volt egy bejegyzésünk a filmmel kapcsolatban. Klikk!

Kung Fu Panda 3 - képek

Megérkeztek az első képek a Kung Fu Panda 3. részéből, amely 2016. január 29-én nyit az USA-ban.
Az új filmben nagy szerepet kap Po apja, Li (Bryan Cranston), illetve egy rejtett pandavilág, ami persze az előző rész vége után sejthető volt. Másik új szereplő még Mei Mei (a harmadik képen; eredeti hangja Rebel Wilson).
Reméljük, hamarosan a trailer is befut.

kfp3_1.jpg

süti beállítások módosítása