látogató számláló

Top 10 filmletöltés 2013-ban

Ezeket a filmeket töltötték le a legtöbbször 2013-ban. A 2012-es lista ide kattintva található.

letoltes_top10_2013.jpg


Másnaposok 3. (The Hangover Part III) - magyar előzetes

Az első plakát itt tekinthető meg. Az egyik forgatókönyvíró, Craig Mazin így nyilatkozott a filmről: "A harmadik rész nagy változásokat hoz. Most nem az lesz, hogy felébrednek, és fogalmuk sincs, hol vannak. Todd Phillips rendezővel valami nagyon nagy dobással szerettük volna befejezni a trilógiát. Úgy, hogy az kapcsolatban legyen az első résszel, és meg is magyaráz néhány dolgot a kezdetekről. És legalább olyan meghökkentő lesz, mint az előző két rész volt. Amikor leírtam pár jelenetet, biztos voltam benne, hogy nem merik majd lefilmezni. És ők mindent bevállaltak. Ez lesz a világ legpofátlanabb harmadik része. A legnagyobb harmadik rész, ami valaha moziba került…"
Hazai bemutató: 2013. május 30.


Másnaposok 3. (The Hangover Part III) - trailer

Tegnap kaptunk egy plakátot, ma pedig itt a teaser trailer. Az egyik forgatókönyvíró, Craig Mazin így nyilatkozott a filmről: "A harmadik rész nagy változásokat hoz. Most nem az lesz, hogy felébrednek, és fogalmuk sincs, hol vannak. Todd Phillips rendezővel valami nagyon nagy dobással szerettük volna befejezni a trilógiát. Úgy, hogy az kapcsolatban legyen az első résszel, és meg is magyaráz néhány dolgot a kezdetekről. És legalább olyan meghökkentő lesz, mint az előző két rész volt. Amikor leírtam pár jelenetet, biztos voltam benne, hogy nem merik majd lefilmezni. És ők mindent bevállaltak. Ez lesz a világ legpofátlanabb harmadik része. A legnagyobb harmadik rész, ami valaha moziba került…"
Hazai bemutató: 2013. május 30.


A harmadik másnap

2009 előtt senki sem hitte volna, hogy a másnaposság ennyire vicces. A Másnaposok berobbant a világ mozijaiba, és az előző éjszakai emlékeikre vadászó, dilis csapat története elképesztő sikert aratott, főszereplőiből pedig világsztárt csinált – és ők két évvel később újra meghódították a mozinézőket.


Másnapaosok 3 - képek

Hat új kép érkezett a Másnaposok harmadik részéhez. (További képek a folytatásban.)


A másnaposok folytatják

Készül a harmadik másnap!  Todd Phillips rekorder komédiája, a Másnaposok folytatódik: a rendező és színészei – vagyis a Farkasfalka: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis és Justin Bartha valamint a nyomukban Ken Jeong, Heather Graham, Jeffrey Tambor és a feleségeket játszó színésznők – ezen a héten kezdték forgatni a nagy részegségekből következő nagy ballépések újabb komédiáját. Míg a második rész nagyon hasonlított a kultuszalapító sikerre, a Másnaposok 3. (The Hangover Part III) alaposan eltér az eredetitől. Bár a Phillips nem árult el részleteket, azt bevallotta, hogy ezúttal sem esküvő, sem legénybúcsú nem szerepel a forgatókönyvben. Viszont belép a képbe John Goodman – és fontos szerepet kap.

A vígjáték 2013 májusában jut a világ mozijaiba – és a hazai nézők is akkor láthatják.

A legfrissebb képek itt.


Kampányajándék Will Ferrellnek

Will Ferrell nemrégiben ünnepelte a születésnapját. A 45. év nem kis dolog még Amerika egyik kedvenc komikusa életében sem, ezért kollégája, Zach Galafianakis különleges ajándékkal lepte meg a sztárt.


Egy másnapos nagy napja

A farkasfalka bulizhat. És most forgatókönyvíróra sem szorul hozzá. A Másnaposok óriási meglepetés-sikert arató négyesfogata, amely 2011-ben a folytatással is elképesztően népszerűvé vált, most végre komolyan ünnepelhet. Egyikük, a két film sokak szerint legviccesebb figurája, Zach Galifianakis valóban megnősül – és legénybúcsút is tervez.


2013 legjobban várt filmjei

a listáért kattints a folytatásra!


Vasember 3. (Iron Man 3) - az első kép

Elindultak a Vasember 3. munkálatai. A folytatásban bővebb információt találsz a filmről és megtekintheted az első hivatalos képet.


Harmadnaposok

Még nem jött el a józanság ideje: a Másnaposok, az elmúlt évek talán legnagyobb, divat- és kultuszteremtő vígjátéksikere hamarosan visszatér: 2013 májusára kitűzték a Másnaposok 3. premierjét.


Ferrell és Galifianakis befejezte a forgatást

A demokrácia nem tréfa. Illetve mégis. Will Ferrell és a Másnaposok-kal világhírűvé vált Zach Galifianakis mindent elkövet, hogy megmutassa a demokrácia vicces oldalát.


Buli, csak őszintén

Egy jó buliban furcsa arcok gyűlnek össze. A Másnaposok rendezője, Todd Phillips ezúttal producerként gyűjtötte maga köré a legeszementebb arcokat: csupa fura figurából, fiatal színészből állította össze a Project X – A buli elszabadul című filmje társulatát.


A Warner Bros. ismét rekordot döntött

A Warner Bros. Pictures 2011-ben újabb rekordot állított fel. Ez a filmstúdió az első, amely három egymást követő évben is összesen több mint 4 milliárd dollár bevétellel büszkélkedhet.


Vin Dieselt csáklyázták meg leggyakrabban

Tavaly leggyakrabban Vin Diesel bombasikerét, a Halálos iramban – Ötödik sebességet mentették le illegálisan az internetről.


Céges buli

kedvenc "fogorvosunk", Ed Helms ezúttal biztosítási ügynökként dobja be magát.


A gondozó és az oroszlánok

Kevin James ideiglenesen beköltözött a Bostoni Állatkertbe. Természetesen csak addig, míg leforgatta A gondozoo című vígjátékot...


A gondozó és az oroszlánok

Kevin James ideiglenesen beköltözött a Bostoni Állatkertbe. Természetesen csak addig, míg leforgatta A gondozoo című vígjátékot...


A másnap másnapja

A Másnaposok 2. elsöprő sikere garantálja a 3. rész elkészültét.


Diadalmas másnapok

A Másnaposok 2. minden várakozást felülmúlt. A négy vadul bulizó jó barát kijózanodásáról szóló vígjáték közel egy hét után több mint 200 millió dollárt hozott a készítőinek...


Másnaposok 2 - interjú az Aktívban

tegnap véletlenül elcsíptem ezt a riportot és úgy gondoltam, megosztom veletek.


Felháborítónak tartják a Másnaposok előzetesét

Scott McLean kaszkadőr neve nemcsak azért ismerős, mert láthattuk a Mátrix vagy A szellemlovas című filmekben, hanem mert ő volt a Másnaposok 2-ben az a kaszkadőr, aki súlyosan megsérült a forgatáson.


Másnapos Berlin + videó

A világ megkapja, amire várt: az elmúlt évek legnagyobb mozis meglepetésének elkészült a folytatása, és a világ mozijaiban a héten játszani kezdik a Másnaposok 2.-t...


Hatalmas másnap közeleg!

A visszaszámlálás már 2009-ben megkezdődött, de most válik igazán izgalmassá. A Másnaposok minden kétséget kizáróan  az év meglepetésfilmje volt! Nem csak sikert aratott, hanem kultuszt teremtett – így nem csoda, hogy a rajongók már alig várták a folytatást...


A farkasfalka katonái

Egy vígjáték készítése csupa kacagás? Egyesek szerint igen. De amióta Todd Phillips rendező igazi rendőrségi sokkolóval akarta leforgatni a Másnaposok egyik jelenetét, sokan másképp gondolják.


süti beállítások módosítása