látogató számláló

Oscar-díj 2024: a díjazottak

96. alkalommal adták át az Oscar-díjakat. 

Deadpool & Rozsomák (Deadpool & Wolverine) - magyar előzetes

Deadpool ezúttal már a Marvel Filmes Univerzumban tolja. Természetesen továbbra is felnőtteknek szóló besorolással. deadpool_3_720.png

Tervezett hazai bemutató: 2024. július 25. 

Madame Web - a magyar hangok

Így születik egy hősnő.
Cassandra Webb (Dakota Johnson) a hétköznapok hőse. Mentőautót vezet New Yorkban: az életveszély és az életmentés számára mindennapos. Meg az, hogy folyton rohan, kapkod, az idővel harcol.
Azután történik valami. Ami még az ő, mindig váratlan fordulatokat hozó életében is egészen új. És attól kezdve nem ért semmit: Talán gyorsabb lett, mint bármelyik embertársa? Talán a jövőbe lát? Talán egy földöntúli képességekkel rendelkező szuperember vadászik rá? Összekavarodik a világa, úgy érzi, darabokra tört az univerzum.
Még szerencse, hogy összeakad néhány vagány, kemény New York-i csajjal, és miközben megpróbálnak életben maradni, együtt deríti ki, hogy mi ez az egész.

A Marvel univerzum legtitokzatosabb hősnőjének eredettörténetében a fantasztikus látvány mellett a fantasztikus főszereplőnő-csapat is behálózza a nézőt: Dakota Johnson, Sydney Sweeney, Emma Roberts és a többiek őrült kalandban mutatják meg, mi mindenre képesek.

Deadpool & Rozsomák (Deadpool & Wolverine) - teaser trailer + plakát

Tervezett hazai bemutató: 2024. július 25. deadpool_3_maxresdefault_2.png

Oscar-díj 2024: a jelöltek

Az átadó magyar idő szerint 2024. március 11-én hajnalban lesz.

Top 3: 2023 legjobb animációs filmjei

Most, hogy hátunk mögött hagytuk a 2023-as évet, úgy gondoltam, ismételten megpróbálkozom egy toplista összeállításával. A tavalyi év filmes termésből bőven van még mit pótolnom, ezért egy rövidebb, de lényegre törőbb listát állítottam össze, ráadásul műfajspecifikusan, ugyanis jelen írás a tavalyi év három legjobb animációs filmjét foglalja magába. Osztottam-szoroztam és mindig arra a következtetésre jutottam, hogy a 2023-as évben elég sok animációs filmet volt szerencsém látni, ezért egy konzisztens listát tudok belőlük összeállítani.
A toplistáimmal különösen szigorú szoktam lenni, ugyanis elvárom magamtól, hogy olyat rakjak össze, ami még évek múltán is releváns. Több napig gondolkodtam, míg végül sikerült fejben összeszednem a három legjobbat, amit most írásba is foglalok nektek.

Madame Web - magyar előzetes

Így születik egy hősnő.
Cassandra Webb (Dakota Johnson) a hétköznapok hőse. Mentőautót vezet New Yorkban: az életveszély és az életmentés számára mindennapos. Meg az, hogy folyton rohan, kapkod, az idővel harcol.
Azután történik valami. Ami még az ő, mindig váratlan fordulatokat hozó életében is egészen új. És attól kezdve nem ért semmit: Talán gyorsabb lett, mint bármelyik embertársa? Talán a jövőbe lát? Talán egy földöntúli képességekkel rendelkező szuperember vadászik rá? Összekavarodik a világa, úgy érzi, darabokra tört az univerzum.
Még szerencse, hogy összeakad néhány vagány, kemény New York-i csajjal, és miközben megpróbálnak életben maradni, együtt deríti ki, hogy mi ez az egész.

A Marvel univerzum legtitokzatosabb hősnőjének eredettörténetében a fantasztikus látvány mellett a fantasztikus főszereplőnő-csapat is behálózza a nézőt: Dakota Johnson, Sydney Sweeney, Emma Roberts és a többiek őrült kalandban mutatják meg, mi mindenre képesek.

Tervezett hazai bemutató: 2024. február 15. madame_web_720.png

Marvel Studios: Echo - szinkronizált előzetes

A Marvel Studios bemutatja az „Echo” című sorozatot, amelynek főhősét, Maya Lopezt Wilson Fisk bűnszervezete üldözi. Amikor Maya útja hazavezet, szembe kell néznie a családjával és a múltjával.

Premier: 2024. január 10. echo_720.png

Marvelek (The Marvels) - a magyar hangok

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián. Ám a nem várt következmények az univerzum destabilizációjának terhét rótták Carol vállaira. Miután kötelességteljesítés közben egy kree forradalmárhoz köthető, rendellenes féreglyukba kerül, képességei összekeverednek a Jersey Cityben élő, Marvel Kapitány-rajongó Kamala Khan, azaz Ms. Marvel képességeivel, illetve Carol elhidegült unokahúga, az asztronauta Monica Rambeau kapitány képességeivel. A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.

Marvelek (The Marvels) - végső trailer

A film magyar előzetesei itt, itt és itt tekinthetők meg. Hazai bemutató: 2023. november 9. marvels_maxresdefault_2.png

Marvel Studios: Echo - felnőtteknek szóló trailer + plakát

Premier: 2024. január 10. echo_pic01.png

Marvelek (The Marvels) - 3. magyar előzetes

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián. Ám a nem várt következmények az univerzum destabilizációjának terhét rótták Carol vállaira. Miután kötelességteljesítés közben egy kree forradalmárhoz köthető, rendellenes féreglyukba kerül, képességei összekeverednek a Jersey Cityben élő, Marvel Kapitány-rajongó Kamala Khan, azaz Ms. Marvel képességeivel, illetve Carol elhidegült unokahúga, az asztronauta Monica Rambeau kapitány képességeivel. A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.

A korábbi magyar előzetesek itt és itt tekinthetők meg. Hazai bemutató: 2023. november 9. marvels_720_6.png

Box Office: a 2023-as filmek nézőszámai Magyarországon

A 2023-ban bemutatott filmekre eladott jegyek száma a hazai mozikban. 

Marvelek (The Marvels) - 2. magyar előzetes

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián. Ám a nem várt következmények az univerzum destabilizációjának terhét rótták Carol vállaira. Miután kötelességteljesítés közben egy kree forradalmárhoz köthető, rendellenes féreglyukba kerül, képességei összekeverednek a Jersey Cityben élő, Marvel Kapitány-rajongó Kamala Khan, azaz Ms. Marvel képességeivel, illetve Carol elhidegült unokahúga, az asztronauta Monica Rambeau kapitány képességeivel. A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.

Tervezett hazai bemutató: 2023. november 9. marvels_720_4.png

Kraven, a vadász (Kraven the Hunter) - magyar előzetes

A gonoszok nem születnek. Azzá nevelik őket.
Kraven, a vadász (Aaron Taylor-Johnson), Pókember egyik legveszélyesebb ellensége, a Baljós Hatos alapító tagja sem gonosznak született. Igazi nemes: Kravinov néven látta meg a napvilágot; a családja 1917-ben menekül az Egyesült Államokba.
Talán egy félresikerült oroszlánvadászat tehet róla, amikor a ragadozó halálos sebet ejtett rajta, és az állat vére összekeveredett az övével. Talán brutális, maffiakapcsolatokat ápoló, gyerekeit szeretet nélkül nevelő apja (Russel Crowe) a hibás. De annyi biztos, hogy Kraven nem egyszerűen a fenevadak erejével, ügyességével és kegyetlenségével rendelkezik: gyors, halálos és nem ismer könyörületet.
Rossz ember – ha ember még egyáltalán –, de valahol a mélyében még ott bujkál a maradék jóság. És kérdés, mi történik vele, ha találkozik egy nála is furcsább, kiszámíthatatlanabb lénnyel: Rinóval.

A Marvel egyik legismertebb, legkülönlegesebb főgonosza, Pókember és a Fekete Párduc ellensége egy izgalmas, látványos és nagyon kemény akciófilmben születik újjá – világhírű színészek, Russell Crowe és a Bullet Train – A gyilkos járatban is nagyot alakító Aaron Taylor-Johnson közreműködésével.

Tervezett hazai bemutató: 2023. október 5. 2024.  kraven_the_hunter_720.png

Kraven, a vadász (Kraven the Hunter) - korhatáros trailer + plakát

Aaron Taylor-Johnson és Russell Crowe ismét Marvel-képregények alapján készült filmben láthatók – igaz, ezt nem a Marvel Studios készítette. kraven_the_hunter_maxresdefault.png

Kraven, a vadász hazai bemutatója 2023. október 5-én 2024-ben esedékes

Pókember - A pókverzumon át (Spider-Man: Across the Spider-Verse) - a magyar hangok

Miles Morales, a népszerű és közismert pókember visszatér. Ismét igazi otthonában, Brooklynban van, újra találkozik Gwen Stacyvel… már jöhetne a nyugis bűnüldözés, de akkor átkerül a multiverzumba, ahol egy csomó pókember van, akiknek az a dolguk, hogy különböző világaikat védjék.
Csakhogy a világ békéjének sok és sokféle őrzője nem ért mindenben egyet, és közeleg egy új fenyegetés, amivel mind másképpen szállnának szembe. Miles nem így tervezte, de nem kell hozzá sok, és az összes pók őt üldözi, ő pedig menekül. Ha egyszer lendületbe jön, van pár trükkje, de akik a nyomában járnak, azok is pókok...
Miles nem tudja, mit tegyen: magát mentse, vagy azokat, akiket szeret?

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb Marvel-hőse, Pókember újra szörnyekkel száll szembe, de ezúttal saját társai is ellene vannak – egy különlegesen izgalmas és vibrálóan látványos új kalandban.

Marvel: Titkos invázió (Secret Invasion) - magyar karakterplakátok

A sorozat magyar előzetesei itt és itt tekinthetők meg. secret_invasion_pic01.png

A galaxis őrzői: 3. rész (Guardians of the Galaxy Vol. 3) - a magyar hangok

A Marvel Studios új filmjében, A GALAXIS ŐRZŐI: 3. RÉSZ-ben a hőn szeretett különc banda már kicsit máshogy fest. Peter Quillnek, akit még mindig gyötör Gamora elvesztése, össze kell verbuválnia csapatát, hogy megvédjék az univerzumot és megóvják egyik társukat is. Ha ez a küldetés nem jár sikerrel, az a galaxis őrzőinek végét jelenti...

Pókember - A pókverzumon át (Spider-Man: Across the Spider-Verse) - 2. magyar előzetes

Miles Morales, a népszerű és közismert pókember visszatér. Ismét igazi otthonában, Brooklynban van, újra találkozik Gwen Stacyvel… már jöhetne a nyugis bűnüldözés, de akkor átkerül a multiverzumba, ahol egy csomó pókember van, akiknek az a dolguk, hogy különböző világaikat védjék.
Csakhogy a világ békéjének sok és sokféle őrzője nem ért mindenben egyet, és közeleg egy új fenyegetés, amivel mind másképpen szállnának szembe. Miles nem így tervezte, de nem kell hozzá sok, és az összes pók őt üldözi, ő pedig menekül. Ha egyszer lendületbe jön, van pár trükkje, de akik a nyomában járnak, azok is pókok...
Miles nem tudja, mit tegyen: magát mentse, vagy azokat, akiket szeret?

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb Marvel-hőse, Pókember újra szörnyekkel száll szembe, de ezúttal saját társai is ellene vannak – egy különlegesen izgalmas és vibrálóan látványos új kalandban.

Hazai bemutató: 2023. június 1. spiderverse_2_sddefault_2.png

Pókember - A pókverzumon át (Spider-Man: Across the Spider-Verse) - plakát

A film előzetesei itt és itt tekinthetők meg. Hazai bemutató: 2023. június 1. spiderverse_2_pic01.png

Marvelek (The Marvels) - magyar előzetes + plakát

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián. Ám a nem várt következmények az univerzum destabilizációjának terhét rótták Carol vállaira. Miután kötelességteljesítés közben egy kree forradalmárhoz köthető, rendellenes féreglyukba kerül, képességei összekeverednek a Jersey Cityben élő, Marvel Kapitány-rajongó Kamala Khan, azaz Ms. Marvel képességeivel, illetve Carol elhidegült unokahúga, az asztronauta Monica Rambeau kapitány képességeivel. A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.

Tervezett hazai bemutató: 2023. november 9. marvels_720_3.png

Marvelek (The Marvels) - teaser trailer

Tervezett hazai bemutató: 2023. november 9. marvels_maxresdefault.png

A galaxis őrzői: 3. rész (Guardians of the Galaxy Vol. 3) - karakterplakátok

Néhány napja már érkezett egy maroknyi új poszter a filmhez (többek közt az IMAX, a Dolby Cinema, a ScreenX és a 4DX számára készített plakátok), melyeket itt tekinthetitek meg. Hazai bemutató: 2023. május 4. gotg_3_1000_2.png

Titkos invázió (Secret Invasion) - 2. szinkronizált előzetes

A Marvel Studios „Titkos invázió” szériájában Samuel L. Jacksont láthatjuk Nick Furyként, Ben Mendelsohnt pedig a skrull Talos szerepében. A két szereplő a „Marvel kapitány”-ban találkozott először. A crossover sorozatban alakváltó skrullokkal találkozhatunk, akik az évek során beszivárogtak a földi társadalomba.

Premier: 2023. június 21. secret_invasion_720_3.png

süti beállítások módosítása