látogató számláló

Októberben többféle formában jön el az apokalipszis

A sors ismét úgy akarja, hogy X Professzor (James McAvoy), Magneto (Michael Fassbender) és Mistique (az Oscar®-díjas Jennifer Lawrence) útjai keresztezzék egymást. Több ezer év után ugyanis felébred Apokalipszis (Oscar Isaac), az első és leghatalmasabb mutáns, aki undorral konstatálja, hogy a Földet az emberek uralják. Félelmetes erejével meg akarja tisztítani a bolygót, hogy új világrendet hozzon létre. Küldetése sikerének érdekében elindul, hogy összegyűjtse négy segédjét: egyikük Magneto lesz, aki Lengyelországban bujkálva próbált normális életet élni. X Professzor iskolájában is véget ér az átmeneti nyugalom: a háborúban senki nem maradhat semleges, a tehetséges diákokon múlik az emberiség sorsa.


Kritika: X-Men - Apokalipszis (X-Men: Apocalypse)

Apokalipszis most!

Én kifejezetten szeretem az X-Men csapatot. A mutánsokkal először filmen keresztül ismerkedtem meg. Persze előtte is tudtam, hogy léteznek az X-ek képregény formájában, de akkor még nem keltették fel az érdeklődésemet. Viszont mikor már túl voltam az X-Men második részén, egyből elszántam vetettem bele magamat az X-Men történeteinek megismerésébe. A filmeken kívül a Cartoon Networkon futó Toonami blokk alatt is ment egy X-Men rajzfilmsorozat, aminek a címe X-Men: Evolúció volt. A sorozat a filmek mellé jó kis kiegészítő volt számomra, hogy a legtöbb mutánst megismerjem. Természetesen ezt követően jöttek a képregények is, amik még jobban elmélyítettek a mutánsok kalandjaiban. Eleinte nem is tudtam, mi fogott meg ennyire bennük, aztán ahogy egyre jobban felcseperedtem, rájöttem. Némely mutáns képessége lenyűgözött. Számtalan karaktert vonultat fel a képregénysorozat, így az ember biztosan megtalálja a hozzá közel álló karaktert, akivel, azonosulni tud.

xmenapocalypse_pic01_620.png


Assassin's Creed - trailer + plakát

Callum Lynch (Michael Fassbender) fogja magát és visszautazik az időben, hogy befejezze, amit az ősei elkezdtek...
Az idén decemberben érkező film további szerepeiben többek közt Marion Cotillard, Jeremy Irons és Brendan Gleeson látható. A rendező Justin Kurzel (Macbeth). A Fox pedig - mint az kiderült néhány hónapja - már a folytatáson is dolgozik.


X-Men - Apokalipszis (X-Men: Apocalypse) - a magyar hangok

A legutóbbi előzetesben láthattunk valamit, aminek nincs nyoma az alábbi listán...


X-Men - Apokalipszis (X-Men: Apocalypse) - végső trailer

Korábbi magyar előzetesek itt és itt.


X-Men - Apokalipszis (X-Men: Apocalypse) - magyar plakátok

A legutóbbi magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg, két másik plakáttal együtt.


X-Men - Apokalipszis (X-Men: Apocalypse) - 2. magyar előzetes + plakátok

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.


X-Men - Apokalipszis (X-Men: Apocalypse) - plakát

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg, a Super Bowl spot pedig itt.

update: A bejegyzés frissítve egy újabb plakáttal.


X-Men - Apokalipszis (X-Men: Apocalypse) - magyar plakátok

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.


X-Men - Apokalipszis (X-Men: Apocalypse) - trailer

Megérkezett a jövő májusban bemutatandó film első előzetese.


Steve Jobs kiborulna a róla szóló filmen?

Nagy kritikai sikerrel mutatták be a Steve Jobs című filmet, ám egyvalaki nincs tőle elragadtatva. Ed Catmull, a Pixar Studios elnöke szerint Jobs kiborulna, ha láthatná a filmet, mert életének és személyiségének csak egy részét ábrázolja.


Steve Jobs - a magyar hangok

Jeff Daniels sajnos Haás Vader Péter halála után nem találja a hangját... (Pedig Szabó Sipos Barnabás bizonyította már néhányszor, hogy illik hozzá.)


X-Men: Az eljövendő múlt napjai - A "Rogue Cut" nem csak egy bővített változat!

Hanem szinte egy új film. Magyarországi megjelenésről egyelőre nincs tudomásunk.


Új magyar előzetesek (2015. június 24.)

Az Útvesztő - Tűzpróba (Maze Runner: The Scorch Trials); Everest; Mentőexpedíció (The Martian); Steve Jobs - elő-előzetes; Fekete mise (Black Mass); Mission: Impossible - Titkos Nemzet (Mission: Impossible - Rogue Nation) - 2. magyar előzetes; Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts film (The Peanuts Movie) - 2. magyar előzetes. 

A legújabb magyar előzeteseket megtalálod YouTube csatornánkon, illetve a Facebook oldalunkon is.


Breaking: 2016-ban jön a Deadpool mozifilm!

A 20th Century Fox bejelentette, hogy a várva várt Deadpool-film premierdátumot kapott: 2016. február 12.
A címszereplőt várhatóan - akárcsak az alábbi tesztvideóban - Ryan Reynolds alakítja, és valószínűleg Tim Miller rendezi - akárcsak az alábbi videót. A forgatókönyvért, ha minden igaz, Rhett Reese és Paul Wernick, a Zombieland írói felelnek.
Reméljük, a stúdió engedi, hogy az alkotók kitörjenek a PG-13 korlátai közül - és mondjuk az R-besorolásig merészkedjenek -, ahogy Miller, Reese és Wernick szeretné, és ahogy a rajongók is szeretnék.

Közben a Fox babrált néhány más dátummal is: a Michael Fassbender főszereplésével készülő Assassin's Creed 2015. augusztus 7-ről eltolódott egy meg nem nevezett dátumra, A fantasztikus négyes (r.: Josh Trank) 2015. június 19-ről augusztus 7-re került át.

update: A Deadpool-film állítólag csak PG-13 besorolású lesz.

Deadpool.jpg


X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) - a magyar hangok

Sajnos a magyar színész- és szinkronszakma nemrégiben elveszített egy olyan tehetséget, akit lehetetlen pótolni. Ám a Helyey László halála után támadt űrt mégis ki kell tölteni, ugyanis Magneto ismételten magyarul fog megszólalni az itthoni a mozikban - és persze a többiek is.


X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) - 3. magyar előzetes

Megérkezett az X-Men - Az eljövendő múlt napjai végső előzetesének szinkronizált változata. Magyar plakát ide kattintva található.

XDOFP9_1500.jpg


X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) - végső trailer

Megérkezett az utolsó előzetes az X-Men-filmek - valószínűleg - eddigi legnagyobb dobásához. (Magyar plakát itt, a film nyitójelenete pedig itt.)


X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) - magyar plakát

Magyar előzetesek itt és itt.

XDOFP_hun_poster_620.jpg


X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) - 2. magyar előzetes + plakát + képek

Nálam még mindig A galaxis őrzői fölényeskedik a parádés szereposztású szuperhős filmek terén, ám a magyar nézők egy része számára van egy fontos kérdés az új X-Men-filmmel kapcsolatban: ki lesz Magneto új, végleges magyar hangja Helyey László - Isten nyugosztalja! - halála után?
Egyébként Az eljövendő múlt napjait az X-Men: Apocalypse követi majd 2016-ban, szintén Bryan Singer rendezésében. Lássuk, mit tudunk róla: a forgatókönyvön már dolgozik Simon Kinberg, Dan Harris és Michael Dougherty, akik mindannyian találkoztak már a Marvel mutánsainak világával. Többnyire a First Class szereplőgárdájával, a nyolcvanas években játszódik a történet. Hatalmas, az X-Men-filmekben eddig még nem látott pusztításnak lehetünk szemtanúi, és talán az idősíkokon is csavarnak még egyet(-kettőt). Singer az Apocalypse után sem akar lemondani kedvenc mutánsairól, rengeteg történet van még a tarsolyában, melyet be akar mutatni.


Mi az összefüggés Magneto és a JFK elleni merénylet között?

Az X-Men - Az eljövendő múlt napjai szinkronizált előzetese ide kattintva tekinthető meg.

magneto-jfk.jpg


12 év rabszolgaság (12 Years a Slave) - magyar előzetes

A 38. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíjas alkotása 2014. januárjában érkezik a mozikba. A Steve McQueen (Shame - A szégyentelen, Éhség) rendezésében készült alkotás Solomon Northup 1853-as visszaemlékezését dolgozza fel. A főszerepben: Chiwetel Ejiofor, Michael Fassbender, Paul Dano, Brad Pitt, Lupita Nyong'o, Benedict Cumberbatch és Paul Giamatti.

12yearsSlave.jpg


X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) - magyar előzetes

x-men-03.jpg


X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) - trailer

05.jpg


X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) - képek

A tegnapi trailer trailer, és a jövő heti trailer között jött néhány kép.

05.jpg


süti beállítások módosítása