látogató számláló

Bontonfilm: 2017. márciusi megjelenések

Íme a Bontonfilm márciusi DVD/BD kínálata.


Bontonfilm: 2016. júniusi megjelenések

Jön a nagyszájú antihős, egy jubiláló idegen invázió és a dán lány; közben Brad Pitt és Angelina Jolie a tengerhez, míg Saoirse Ronan Brooklynba megy. Átélhetjük az 5. hullámot és egy bolondos vadászidényt, a rosszfiúk pedig végre bekékülnek.


Bontonfilm: 2016. februári megjelenések

Februárban Jason Clarke felvisz minket az Everestre, Matt Damon a Marsra, Tom Hiddleston pedig a Bíborhegyre. De átélhetünk egy kész katasztrófát és egy szörnyen jó hotelt vendégszeretetét is. És persze katalóguscímekből is érkezik jelentős mennyiségű. 


Az első 3D-s Blu-ray lemez!

2010. július 7. a hazai szórakoztatóipar különleges dátuma lesz. Ekkor jelenik meg először Magyarországon is az, aminek érkezését már mindannyian sejtettük és nagyon sokan várjuk.


Nagyon vadon 2. rajzpályázat

A Fórum Home Entertainment Hungary és a Well PR Ügynökség (a továbbiakban együttesen Kiírók) háziállat-rajzoló pályázatot hirdet 6-14 éves általános iskolás gyerekek számára.

Részvétel

A pályázaton 6-tól 14 éves korig bárki részt vehet, maximum 3 pályaművel. A pályaművek témája a Nagyon vadon 2. című animációs film DVD- és Blu-ray-megjelenése kapcsán:

a kedvenc háziállatok.

A film első részét már jól ismerhetik a gyerekek, hiszen moziban, DVD-n és Blu-ray-en is láthatták a két jóbarát, Boog, a medve és Elliot, a szarvas kalandozásai. Most érkezik DVD-n és Blu-ray-en a második rész, melyben a háziállatok és az erdei állatok csatározásai állnak a középpontban.

A pályázók bármilyen technikával készíthetik rajzaikat. Egyetlen kikötés, hogy az alkotások nem tartalmazhatnak közízlést sértő, illetve erőszakos jeleneteket. Ilyen alkotásokat nem áll módunkban elfogadni.

A filmről:

Miután tetőtől patáig belezúgott Giselle-be, Elliot épp arra készül, hogy oltár elé vezesse a csinos gidát, de néhány elkényeztetett öleb keresztül húzza a tervüket azzal, hogy elrabolják Mr. Weenie-t. Boog, Elliot, McSquizzy, Buddy és a többi erdei állat felkerekednek hát, hogy kiszabadítsák kertvárosi börtönéből hurkaszabású barátjukat, ám hamarosan ellenséges területen találják magukat: a házi kedvencek birodalmában. Fifi, a puccos pudli által vezetett szobatiszták brigádjának ugyanis esze ágában sincs harc nélkül lemondani Mr. Weenie-ről.

Kategóriák

A beérkezett alkotásokat kettő, korcsoportok szerinti kategóriában bíráljuk el.

I. kategória: általános iskola alsó tagozat

II. kategória: általános iskola felső tagozat

Díjak

Mind a két kategóriában az első három helyezettet jutalmazzuk.

1. helyezett: Fórum Home gyerekfilmes ajándékcsomag + Nagyon vadon 1-2. DVD

2. helyezett: Nagyon vadon 1-2. DVD, Nagyon vadon 2. - plüssfigura

3. helyezett: Nagyon vadon 2. DVD, Nagyon vadon 2. - plüssfigura

A nyeremények másra át nem ruházhatók és pénzre át nem válthatók.

Beküldés:

Az elkészült pályaműveket postai úton vagy e-mailben (jpg formátumban) lehet beküldeni.

Cím: Well PR Ügynökség, 1126 Budapest, Orbánhegyi út 50.

Postafiók: 1391 Pf: 246.

E-mail: fhe@well.hu

A beküldött alkotásokon fel kell tüntetni a Pályázó nevét, címét, életkorát és a kategóriát (osztályt), valamint mellékelni kell a Jelentkezési lapot is, melyen egy szülő aláírásával kell igazolni, hogy gyermekük beleegyezésükkel vesz részt a Pályázaton.

Postai beküldés esetén a borítékon fel kell tüntetni a Nagyon vadon 2. jeligét.

A beérkezett anyagok hiányosságáért/hibájáért (pl. névelírás, címelírás), a postai értesítés késedelméért semmiféle felelősséget nem vállalunk.

Beküldési határidő

2009. március 19., csütörtök

Pályaművek elbírálása:

A beérkezett alkotásokat a Fórum Home Entertainment Hungary és a Well PR Ügynökség képviselőiből álló zsűri bírálja el 2009. március 27. és 2009. március 30. között.

A nyertesek kiértesítése e-mail-ben vagy postai úton, az ajándék kiküldése postai úton történik. A leveleket 2009. március 31-én postázzuk.

Egyéb rendelkezések

A Pályázó a Pályázat beküldésével kifejezett, feltétel nélküli beleegyezését adja ahhoz, hogy nyertessége esetén nevét a Kiírók nyilvánosságra hozzák. Tudomásul veszi továbbá, hogy a nyeremények átadásáról kép-, hang- és filmfelvétel is készülhet róla. Így a fentiek alapján hozzájárul ezen felvételek akár teljes egészének, akár részleteinek későbbi - a Kiírók bármelyike által szervezett - reklám promóciókhoz történő felhasználásához idő- és alkalombeli korlátozás, valamint külön díjazás nélkül.

A pályázaton való részvétel azt jelenti, hogy a Pályázó jelen pályázati szabályokat maradéktalanul elfogadta, és magára nézve kötelezőnek ismeri el.

A Kiírók fenntartják a pályázati kiírás - részben vagy egészben való - módosításának jogát, valamint a pályázati feltételek megváltoztatásának jogát.

A beküldött anyagokat a Fórum Home Entertainment Hungary szabadon felhasználhatja, és nem küldi vissza a Pályázóknak.

További információ:

Simon Mónika

Well PR Ügynökség

1126 Budapest, Orbánhegyi út 50.

tel.: (+36-1) 350-7390/272

fax.: (+36-1) 350-73-93

email: m.simon@well.hu


Másodszor vadulnak

Miután tetőtől patáig belezúgott Giselle-be, Elliot épp arra készül, hogy oltár elé vezesse a csinos gidát, de néhány elkényeztetett öleb keresztül húzza a tervüket azzal, hogy elrabolják Mr. Weenie-t. Boog, Elliot, McSquizzy, Buddy és a többi erdei állat felkerekednek hát, hogy kiszabadítsák kertvárosi börtönéből hurkaszabású barátjukat, ám hamarosan ellenséges területen találják magukat: a házi kedvencek birodalmában. Fifi, a puccos pudli által vezetett szobatiszták brigádjának ugyanis esze ágában sincs harc nélkül lemondani Mr. Weenie-ről. Vajon egy pöttöm pudli tényleg két vállra tud fektetni egy féltonnás medvét? És Elliot bekötheti végre Giselle fejét? A Nagyon vadon 2.-ben mindenre fény derül!

A Nagyon vadon 2. 2009. március 17-én jelenik meg DVD-n és BD-n a FHE kiadásában. A kiadványokon DD5.1-es magyar és angol hang, magyar és angol felirat lesz. A film képaránya 1.78:1. És még extrák is akadnak:

  • Az eredeti hangok megvadulnak!
  • Így született Boog, Elliot és Fifi
  • Kimaradt jelenetek
  • Baha Men: Who Let the Dogs Out - videoklip
  • Játékbarlang - Öt DVD játék! (Uccu, hozd ide!, Csapj le a Csontra!, Csípd ki a blökit!, Boog őrült vízicsúszdája, Erőpróba)



süti beállítások módosítása