látogató számláló

Kritika: Nagypapa hadművelet (The War with Grandpa)

Generációk közötti háború.

Robert De Niro ismételten egy vígjátékban szerepel, ami sok filmrajongó szemét szúrhatja, hiszen ha valaki megnézi a színész életpályáját, akkor láthatja, hogy De Niro legjobban sikerült filmjei pont nem az említett zsánerben születtek. Bevallom, én azért egy-egy vígjátékot szeretek tőle, és a mai napig szívesen nézem őket újra. Mindezt természetesen alacsonyabb elvárásokkal, és azzal a tudattal, hogy ezek a produkciók csak szórakoztatni akarnak, amit – szerintem - teljesítenek is. De mi a helyzet a mostani filmjével, a Nagypapa hadművelettel?


Nagypapa hadművelet (The War with Grandpa) - magyar előzetes + plakátok

Ed, családja unszolására beköltözik a lányáékhoz, ezzel akaratlanul is kitúrva középső unokáját, Petert a szobájából. A padlásra száműzött fiút persze nem kell félteni, úgy dönt, felveszi a kesztyűt nagyapja ellen, és visszaszerzi azt, ami az övé. Amire Peter nem számít, hogy egy meglehetősen harcedzett öregúrral sodorta össze a sors.
Robert Kimmel Smith nagy sikerű, azonos címet viselő regényének adaptációja egy nagyapa és unokája közti párharcra koncentrál.

Robert De Niro legújabb – egyébként 2017-ben forgatott, csak a Weinstein-botrány miatt többször elhalasztott – nagypapás vígjátéka 2020. szeptember 17-én mutatkozik be a hazai mozikban. the_war_with_grandpa_720_2.png


Elliott, a sárkány (Pete's Dragon) - magyar előzetesek + plakátok

Az öreg fafaragó művész, Mr. Meacham (Robert Redford) rengeteget mesélt a helyi gyerekeknek a veszedelmes sárkányról, amelyik az erdő sűrűjében él. Vadőrként dolgozó lánya, Grace (Bryce Dallas Howard) számára ezek a történetek tényleg csupán mesék, amíg nem találkozik Pete-tel (Oakes Fegley). Pete egy titokzatos tízéves fiú, akinek nincs családja, sem otthona, s aki azt állítja, hogy az erdőben él hatalmas zöld sárkányával, Elliott-tal. Pete elmondása alapján Elliott rendkívüli módon hasonlít Mr. Meacham történeteinek főszereplőjére. Grace ezért a 11 éves Natalie és édesapja, Jack segítségét kéri, hogy kiderítsék, honnan jött Pete, hol lakik és mi az igazság a sárkánnyal kapcsolatban.
Tervezett hazai bemutató: 2016. augusztus 18.


Pete's Dragon - teaser trailer

Tervezett hazai bemutató: 2016. augusztus 18.


süti beállítások módosítása