látogató számláló

Oscar-díj 2020: a díjazottak

Átadták az idei Oscar-díjakat. Íme a nyertesek listája.


Oscar-díj 2020: a jelöltek

Az átadó magyar idő szerint 2020. február 10-én hajnalban lesz.


Grand Budapest kollázs

– Csináltam egy Kelet-Európa legnagyobb slágerei gyűjteményt! – így jellemezte Wes Anderson rendező a Berlini Filmfesztivál zsűrijének nagydíjával kitüntetett új filmjét, A Grand Budapest Hotel-t (16) (The Grand Budapest Hotel, hazai bemutató: március 20.). – Ez egy Greatest Hits válogatás Kelet-Európából. Forgathattunk volna a budapesti Gellértben is, de akkor az csak Budapest lett volna. Ez a film pedig minden, ami arról a vidékről származik. A látványt, a díszleteket mindent nagyon pontosan kitaláltunk előre, azután beengedtem a színészeket a díszletbe, és hagytam, hogy rögtönözzenek. A végeredmény olyan, mintha minden pontosan meg volna koreografálva. Pedig az egész véletlenen múlik.


A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel) - magyar plakát

Egy magyar plakátot már láthattatok (egy mozgó poszterrel együtt), most érkezett még egy. A magyar előzetes pedig ide kattintva lelhető fel.

TGBP_poster2_hun_620.jpg


A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel) - 2. trailer és plakát

Az első előzetes magyar verzióját ide kattintva tekintheted meg, az első magyar plakátot pedig ide klikkelve.


A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel) - magyar plakát és mozgó plakát

Wes Anderson legújabb filmjének magyar előzetese ide kattintva tekinthető meg.

grandbp_hun.jpg


A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel) - magyar előzetes

Wes Anderson három kort átívelő filmjét 2014. márciusában mutatja be hazánkban az InterCom. A szereplő közt fellelhető Ralph Fiennes, Bill Murray, Jeff Goldblum, Harvey Keitel, Tilda Swinton, Edward Norton, Adrien Brody, Jude Law, Owen Wilson, Saoirse Ronan, Willem Dafoe, Jason Schwartzman, F. Murray Abraham és Tom Wilkinson.

grand-budapest-hotel.jpg


Majd újra lesz nyár... (How I Live Now) - magyar előzetes

how-i-live-now.jpg


A burok (The Host) - magyar előzetes


Byzantium - trailer


A burok (The Host) - magyar előzetes


A burok (The Host) - trailer


Ki süllyeszti el Noé bárkáját?

Megvan a rosszfiú Darren Aronofsky előkészületben lévő szuperprodukciója számára.


Hanna – nagyokat üt

Eric Bana ausztrál színész legújabb – máris kultuszgyanús – filmjében, a Hanna – Gyilkos természet-ben (Hanna, hazai bemutató: június 23.) egy szuperügynököt nevelő szuperügynököt alakít. Neveltjét a forgatáskor csupán a 16 éves Saoirse Ronan alakítja.


A gyilkos természetű lány tornaórája

Valószínűleg senki sem szereti a büntetést, ám meg lehet szokni, sőt, akár meg is lehet szeretni...


UIP hírek (2010. február 2.)

Ezen a héten: Gwyneth hazavitte a hotelszobát; Leonardo barátnője olcsó fehérneműt hord; Transformers kontra Star Trek: melyik jön 3D-ben?; Wahlberg megint odasóz; Top 10 országos (2010. január 28-31.)


UIP hírek (2010. január 21.) - BAFTA jelölések 2010

2010. február 21-én adják majd át a Brit Filmakadémia díjait – a ma nyilvánosságra hozott jelölések alapján 6 kategóriában esélyes Jason Reitman EGEK URA című filmje, melyet a magyarországi nézők 2010. február 18-ától láthatnak majd a mozikban.


UIP hírek (2010. január 19.)

Ezen a héten: Miért nem darabolnak a Komfortos mennyországban?; Vad és vibrál Anthony Hopkins; Gwyneth Paltrow biztonsági kerítés mögé bújik; Russell Crowe nem nyomja el asszonyát; Top 10 országos (2010. január 14-17.)


süti beállítások módosítása