látogató számláló

Kritika: A tökéletes gyilkos

Tökéletes gyilkoshoz tökéletes film dukál?

Elég rég láttam már krimit, így kapva kaptam a lehetőségen, hogy megtekintsem Pacskovszky József legújabb filmjét: A tökéletes gyilkost. Reményteljesen ültem be a moziterembe, hisz az utóbbi időkben egyre jobbak a magyar filmek, és mivel az említett műfajban már régóta nem tettünk le semmi maradandót, így Pacskovszky József kezében volt a lehetőség, hogy hetedik játékfilmjével megmutassa, hogy krimiben is tudunk jót alkotni. A rendező úr korábbi munkái drámák voltak, ám ez nem adott okot arra, hogy kétségeim legyenek a filmmel kapcsolatban, hisz ez a két zsáner a legtöbb esetben fedik egymást. Ráadásul maga a rendező is sokszor hangoztatta korábbi interjúiban, hogy filmje műfajilag igenis a lélektani drámát és a bűnügyi filmet ötvözi, sőt azt is elárulta, hogy a skandináv bűnügyi filmek és Hitchcock volt rá a legnagyobb hatással. Na de milyen is lett a végeredmény?

tokeletes_gyilkos_2017_pic01.png



Cop Mortem - előzetes

Kovalik József kaszkadőr és harcművész Joseph MacLeod írói álnéven adta ki Élni vagy pokolra jutni c. regényét, most pedig filmet rendezett belőle Cop Mortem címmel. Van benne Kamarás Iván, Anger Zsolt, Gáti Oszkár, Gesztesi Károly, Szabó Győző és nagyon durva VFX a mosdókagylós snittben. Íme:



Március 15-én indul a Kossuthkifli!

Március 15-én, vasárnap este kerül a megújuló Duna képernyőjére Rudolf Péter rendezésében a Fehér Béla lebilincselő regényéből készült hatrészes tévésorozat, a Kossuthkifli. A közel 200 helyszínen forgatott, több mint 100 színészt felvonultató, hatrészes, epizódonként 52 perces kosztümös széria főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos.



Cycle - magyar előzetes

Sóstai Zoltán animációs sci-fije.



Cycle - magyar animációs sci-fi

A Sci-Fi-London filmfesztiválon mutatkozott be Sóstai Zoltán saját költségén készített animációs filmje, melynek ma jelent meg a magyar teser trailere. (A bejegyzésben a hosszabb, angol nyelvű előzetest is megtekinthetitek.) A film 2013. februárjától látható a magyar mozikban, 3D-ben is.



Magic Boys - előzetes



Magic Boys - trailer

Szavazz ránk a Goldenblog 2012-n ide kattintva! Köszönjük!



Kontroll (Blu-ray)

Megérkezett az anyag a harmadik magyar filmről, amely abban a kiváltságban részesül, hogy HD minőségben is megcsodálhatjuk. (a másik kettő specifikációit és borítóit ide kattintva nézhetitek meg.)