látogató számláló

Néhány dolog "A majmok bolygója - Háború" című filmről

A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál... amíg bír. És készülődik.

A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens emberszabású, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában, nem tud felejteni és nem akar megbocsátani.
Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről.

A bejegyzésben A majmok bolygója - Háború című filmről és annak készítéséről olvashattok.

apes3_pic02.png


Kritika: A majmok bolygója - Háború (War for the Planet of the Apes)

A béke már nem opció.

Egy vírussal kezdődött, aminek folytán a majmok intelligensebbek lettek, míg az emberek betegek. A majmok megunták a ketreceket, illetve hogy rosszul bánnak velük, és ezzel kezdetét vette a LÁZADÁS. Ezen események alatt a vezetőjükre is rátaláltak, név szerint Caesarra (Andy Serkis). Az évek során kolóniát hoztak létre az erdőben, ahol békében éltek, míg egy csapatnyi ember rájuk nem bukkant, mikor a közeli generátort helyrehozásán igyekeztek. A majmok között megosztottság lett úrrá, ugyanis nem mindegyik nézte jó szemmel, hogy Caesar túlságosan is emberbarát. Ekkor kezdődtek a problémák. Koba (Toby Kebbell) személyében létrejött az ellenzék. Támogatókat gyűjtött, és a pengeélen táncoló békés együttélést emberek és majmok között, a földbe tiporta. Ezzel kitört a FORRADALOM. Emberek és majmok csaptak össze, az emberek harc közben sikeresen felvették a kapcsolatot egy hadsereggel, akik így San Francisco felé vették az irányt. Bár Koba meghalt, a forradalomból a majmok így is vesztesen kerültek ki, ugyanis ekkor már tisztán látszott, hogy a békés együttélés már nem lehetséges. Elkezdődött a HÁBORÚ.

apes3_pic01.png


A majmok bolygója - Háború (War for the Planet of the Apes) - a magyar hangok

A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál... amíg bír. És készülődik.

A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens emberszabású, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában, nem tud felejteni és nem akar megbocsátani.
Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről.

A különlegesen sikeres előző két rész után a folytatást természetesen az előző rész (és a Cloverfield) rendezője valamint a Die Hard 4.0, Az emlékmás, a Farkas, és A majmok bolygója előző részének írója készített. Ez a film nem majmolja, hanem mindenben felülmúlja az előzményeit.

Kritikánk a filmről itt olvasható.


A majmok bolygója - Háború (War for the Planet of the Apes) - trailer

Az előző trailer magyar változata ide kattintva tekinthető meg.


Megkezdődött a Han Solo-film forgatása

Han Solo – Csempész. Gazfickó. Hős.
Egy új Star Wars-történet veszi kezdetét.


A majmok bolygója - Háború (War for the Planet of the Apes) - magyar előzetes

2017 júliusától a mozikban!


A majmok bolygója - Háború (War for the Planet of the Apes) - teaser trailer + plakát

Júliusban elkezdődik a végső harc!


Wilson - red ban trailer + plakát

Tom Hanks kedvenc labdájának önálló filmjében... Ja, nem...
Ebben a korhatáros vígjátékban a magányos, neurotikus és mizantróp Wilson (Woody Harrelson) újra esélyt kap a boldogságra, amikor megtudja, hogy van egy tinédzser lánya...


Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2) - magyar plakátok

A szinkronizált előzetes ide kattintva tekinthető meg, további magyar plakátok pedig itt.


Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2) - magyar plakátok

Magyar előzetes itt.


Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2) - plakát

Magyar előzetes itt.

nysm2_p15.jpg


Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2) - trailer + plakátok

Az előző trailer magyar változata ide kattintva tekinthető meg.


Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2) - magyar előzetes

Visszatérnek a bűvészek, akik csak olyan trükköket csinálnak, amik a valóságban kivitelezhetetlenek...


War for the Planet of the Apes - felhívás

2017. nyarán a mozikban!


Szemfényvesztők 2. (Now You See Me 2) - trailer

Jövő nyáron visszatérnek a szemfényvesztők, kivéve Isla Fisher!


Az éhezők viadala: A kiválasztott - befejező rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 2) - a magyar hangok

Eljött a befejező rész, melyet a magyar cím külön ki is hangsúlyoz.


Az éhezők viadala: A kiválasztott - befejező rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 2) - 3. magyar előzetes + plakát

Az előző magyar előzetesek ide és ide kattintva nézhetők meg. További kapcsolódó bejegyzések:
Könyvkritika: Suzanne Collins - Az éhezők viadala
Könyvkritika: Suzanne Collins - Futótűz
Könyvkritika: Suzanne Collins - A kiválasztott
Filmkritika: Az éhezők viadala
Filmkritika: Az éhezők viadala - Futótűz


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 2) - trailer

Az első előzetes magyar változata ide kattintva tekinthető meg.


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 2) - magyar előzetes

Miközben Panem népe totális háborúban áll, Katniss és Snow elnök között is beindul a végső harc. Katniss egy 13. körzetbeli osztaggal, amelynek tagjai legközelebbi barátai - többek közt Gale, Finnick és Peeta – egy küldetésre indul, amely során azért teszik kockára életüket, hogy meggyilkolhassák Snow elnököt, aki immáron megszállottan próbálja elpusztítani a lányt.
Tervezett hazai bemutató: 2015. november 19.


Kritika: A törvény nevében - 1. évad

Hamarosan indul a sorozat második évada, így szeretnék nektek beszámolót tartani, hogy miért érdemes elkezdeni a sorozatot, illetve hogy engem mi fogott meg a sorozatban.

truedetective_s1_pic1.jpg


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 1) - a magyar hangok

Olyan dolog történt, amire én nem számítottam: a forgalmazó úgy döntött, hogy Az éhezők viadala-széria utolsó(előtti) része már a mozikban is szinkronnal kerül bemutatásra. Persze azoknak sem kell szomorkodni, akik továbbra is felirattal szeretnék majd élvezni a mozis megtekintést. De ez a bejegyzés most nem nekik szól.


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 1) - 2. magyar előzetes

A kiválasztott első részében felsorakoznak a felkelők Katniss mögött, aki önkéntelenül is a lázadás szimbólumává vált. Snow elnök mindent megtesz, hogy megtörje és elnyomja a Poszáta követőit.


Kritika: Az éhezők viadala - Futótűz

Most láttam másodjára a filmet. Első megnézésre nekem nem tetszett. Egyszerűen úgy éreztem, hogy újrahasznosították az első filmet, és megpróbálták ugyanazt lenyomni a torkomon, csak rosszabbul. De most, hogy olvastam a könyvet, kicsit másképp látom a film helyzetét.

Catching_Fire_620.jpg


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 1) - plakátok

A film teaser trailerje ide kattintva tekinthető meg, a korábbi poszterek pedig itt.

mockingjay1_p20_620.jpg


Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész (The Hunger Games: Mockingjay - Part 1) - mozgó plakát

Álló plakátunk már volt, íme a mozgó változat. USA bemutató: 2014. november 21.


süti beállítások módosítása