Néhány dolog az Éhség c. filmről
Steve McQueen Éhség című filmje 2010. március 4-től a mozikban!
HOSSZÚ TARTALOM
Raymond Lohan, a munkájába belefáradt börtönőr 1981-ben az észak-írországi Maze fegyházban teljesít szolgálatot. Színhely a hírhedt H-blokk, ahol a köztársasági fegyencek tüntetése valóságos pokollá változtatja a börtönt rab és őr számára egyaránt.
Ebbe a közegbe kerül az új fogoly, Davey Gillen, és bár retteg, nem tartja közönséges bűnözőnek magát, megtagadja a rabruha viselését és csatlakozik a tiltakozáshoz. Mocskos celláján egy másik „non-konformista” fogollyal, Gerry Campbell-lel osztozik. Gerry, aki már hozzáedződött a Maze-beli élet szörnyűségeihez, segít Davey-nek eligazodni a fegyház mindennapjaiban, megtanítja, hogyan lopjon el kisebb tárgyakat, hogy lépjen kapcsolatba a külvilággal, és hogyan jutassa el az üzeneteket a H-blokk vezéréhez, Bobby Sands-hez a mise alatt.
A fegyenceket ráveszik, hogy elfogadják a börtön vezetőinek ajánlatát – ígéretet kapnak a civil ruha viselésére, amely jelentős fordulat lehetne a megkülönböztetett státusz visszaszerzéséért folyó harcban – de kiderül, hogy csak nevetségessé akarják tenni őket a kiosztott „bohócruhákkal”. Kitör a lázadás, a rabok tönkreteszik a tiszta cellákat. A lázadást erőszakos, kegyetlen verésekkel és motozásokkal törik meg. Az erőszak a börtön falain kívül is terjed, egyetlen fegyőr sincs biztonságban, Raymondot pedig lelövik.
Bobby Sands találkozik Dominic Moran atyával. A kezdeti évődés után Bobby bevallja, hogy ő fogja vezetni a következő éhségsztrájkot, amit a köztársasági foglyoknak járó különleges jogok visszaszerzéséért indítanak. A beszélgetés szinte azonnal heves szócsatává fajul, amelyben egymásnak feszül az elítélt határozottsága, és az atya indítékokat, erkölcsöket illető kétségei. Bobby azonban hajthatatlan, és megkezdődik a sztrájk.
Később Bobby Sands vészesen romló állapota miatt kórházba kerül, ahol meglátogatják a barátai és a családja. Bobby lesz a tíz ember életét követelő sztrájk első áldozata.
A FONTOSABB ESEMÉNYEK KRONOLÓGIÁJA
1963: Terence O’Neill, Észak-Írország miniszterelnöke kísérletet tesz az észak-ír katolikus és protestáns közösségek közti gazdasági, szociális és politikai egyenlőtlenségek orvoslására.
1966. május-június: Lázadás és káosz követi a Somme-i csata és a húsvéti felkelés 50. évfordulójának kettős ünnepét – a protestáns és katolikus közösségek próbakövei. Meggyilkolnak két katolikust és egy protestánst. Betiltják a „lojalista” Ulster Volunteer Force, azaz az UVF (Ulster Önkéntes Erő) nevű szervezet működését.
1968. október 5.: Összecsapások a Northern Ireland Civil Rights Association (Észak-ír Polgárjogi Szervezet) és a derry-i Royal Ulster Constabulery (RUC, Ulsteri Királyi Rendőrség) között a polgárjogi felvonulások idején.
1968. október 9.: A belfasti diákok tüntetése után megalakul a People’s Democracy (Emberek Demokráciája) nevű politikai szervezet. Ivan Cooper és John Hume vezetésével öt különálló radikális csoportból létrejön a Derry’s Citizens’ Action Committee (Derry Polgárai Akciócsoport)
1969. március-április: Lojalista merénylők helyi közműhálózatokat támadnak meg, beleértve a víz- és áramszolgáltatást. Észak-Írország a hadseregtől kér erősítést, a második világháború óta először.
1969. július: A 67 éves Frances McCluskyt meggyilkolja egy RUC tiszt. Sokak szerint ez a „Troubles” („Balhék”), azaz az 1969-től nagyjából a ’90-es évekig tartó konfliktusos időszak első fontos halálesete.
1969. augusztus: Komoly felkelés robban ki Bogside-ban, Derry katolikus többségű kerületében – ez a „bogside-i csata”. Kétnapos szüntelen káosz után brit csapatok vonulnak fel Derryben és Belfastban. Augusztus 14. és 17. között Belfastban és környékén is lázadások törnek ki. Hét ember meghal, és házak százai válnak lakhatatlanná. Ismét a Brit Hadsereg kénytelen rendet teremteni.
1969. augusztus 19.: Az észak-ír és a brit miniszterelnökök, James Chichester Clark és Harold Wilson által elfogadott Downing Street-i Nyilatkozat kijelenti, hogy az egyenlőség, a törvény és a rendteremtés hiányosságait orvosolni fogják Észak-Írországban, illetve megerősíti, hogy a terület nem válik ki az Egyesült Királyságból az emberek beleegyezése nélkül.
1969. december: A Sinn Fein és az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) szervezetén belül is törések mutatkoznak. A Sinn Feinből kivált a Workers Party (Ír Munkáspárt), az IRA két szárnya a Hivatalos (Official) IRA (marxista vonal), illetve a Provizórikus (Provisional) IRA (mérsékeltebb, erősen nacionalista vonal) lett.
1971. augusztus 9.: Internálás alkalmazása Észak-Írországban – a gyanúsított büntetése bírósági tárgyalás nélkül.
1971. szeptember: Az UVF összekapcsolódik egy másik lojalista paramilitáris szervezettel, az Ulster Defense Associationnel (Ulsteri Védelmi Szövetség, UDA).
1972. január 30.: A Véres Vasárnap – a polgárjogi felvonulás tüntetésbe torkollik, elfojtására a hadsereg beveti a Parachute Regimentet, azaz a különleges ejtőernyős alakulatot. Tizenhárom embert a helyszínen lelőnek, egy később belehal a sérüléseibe.
1972. február: Az Aldershot barakkok bombázásakor meghal hét ember, fegyverkezési mozgalom terjed az Egyesült Királyságban.
1972. március: Az Észak-ír Parlament (Stormont) feloszlik, a tartományt közvetlenül Westminsterből irányítják.
1972. május: A Hivatalos IRA fegyverszünetet jelent be, ezzel véget ér a katonai mozgalom. A Provizórikus IRA azonban az 1997-es fegyverszünetig folytatja a mozgalmat.
1972. július: A Véres Péntek: az IRA több bombát robbant Belfastban, kilencen meghalnak, további 130 civil megsebesül.
1972. december: Ketten meghalnak, 127-en megsebesülnek egy dublini robbantás során. A „Troubles” idején számos további merényletet követnek el az Ír Köztársaságban.
1973. június: Észak-ír Nemzetgyűlési választásokra kerül sor.
1973. december: Aláírják a Sunningdale-i Egyezményt, amely kísérletet tesz a „Troubles” befejezésére, rögzíti a belfasti hatalommegosztást a nacionalisták és az unionisták között.
1973.december – 1974. május: A hatalommegosztás elleni tiltakozás folytatódik, terjed az erőszak és a megfélemlítés, a májusi általános sztrájk miatt nélkülözéssel és lázongásokkal.
1974. május 28.: Összeomlik az Észak-ír Nemzetgyűlés. A tartomány ismét westminsteri vezetés alá kerül, és így is marad 25 évig.
1976. március: Megszüntetik a terrorista bűnökkel gyanúsított rabok speciális helyzetét. 1972 óta a paramilitáris foglyoknak a hadifoglyokéhoz hasonló jogok jártak, ettől kezdve azonban közönséges státuszt kapnak, és a március elsején nyílt, Belfast melletti Maze fegyház különleges formájú H-blokkjába zárják őket.
1976. szeptember: Pokróc Tüntetés kezdődik a Maze börtönben a különleges elbánás megszüntetése ellen. A raboknak négy követelése van: a rabruha kötelező viseletének eltörlése, felmentés a fegyházban végzendő munka alól, szabad érintkezés a többi fogollyal, heti egy látogatás, egy levél és egy csomag.
A rabok megtagadták az egyenruha viseletét, helyette a pokrócaikkal fedték el magukat, innen származik az elnevezés. Nem sokkal később a tisztálkodást is megtagadták.
1980. október: A köztársasági foglyok éhségsztrájkot kezdenek a jogaik visszaszerzéséért.
1980. december: Az éhségsztrájkot beszüntetik, amikor a rabok engedményeket kapnak. Később kiderül, hogy az ígéretet nem tartják be.
1981. január: 1969 óta, a „Troubles” ideje alatt 2187 embert gyilkoltak meg.
1981. március 1.: Bobby Sands vezetésével újabb éhségsztrájk kezdődik.
1981. április: Bobby Sandset Fermnagh és South Tyrone parlamenti képviselőjének választják. A törvényt később megváltozatják, így elítéltek nem jelöltethetik magukat a választásokon.
1981. május 5.: Éhezése 66. napján, 27 évesen Bobby Sands meghal a Maze börtönben.
1981. október 3.: További kilenc rab halála után véget ér az éhségsztrájk. A következő napokban és hónapokban a brit kormány végül garantálta a foglyok követeléseit, de politikai státuszukat hivatalosan nem ismerte el.
SZEREPLŐK
Michael Fassbender (Bobby Sands)
Zack Snyder 300 című filmjének sikere után Michael Fassbender Francois Ozon Angeljének romantikus főszerepében volt látható. Ezt követően fontos szerepet kapott Joel Schumacher Town Creek című, Romániában forgatott filmjében, és James Watkins-féle Eden Lake-ben is. Jelenleg Dél-Afrikában forgatja a The Devil’s Whore-t, egy új, négyrészes sorozatot az angol polgárháborúról a Channel 4 számára, Marc Munden rendezésében.
Michael Killarney-ben nőtt fel. Néhány kisebb színházi és tévés munka után az igazi fordulópontot Steven Spielberg és Tom Hanks közös vállalkozása, Az Elit alakulat jelentette, amelyben Burton ’Pat’ Christenson őrmester szerepét játszotta. Ezután számos brit televíziós sorozatban kapott lehetőséget. A legjelentősebbek talán a hírhedt Guy Fawkes megformálása a Puskapor, árulás és összeesküvés című minisorozatban; a tini misztikus dráma, a Boszorkák bukott angyala, Azazeal; a Murphy’s Law Caz Millerének vendégszerepe; Agatha Christie egyik Poirot történetének feldolgozása és a Trial and Retribution X: Sins of the Father.
A 2006-os Edinburgh-i Fesztiválon Mel Smith oldalán lépett fel egy Winston Churchillről és Michael Collinsról szóló darabban.
Liam Cunningham (Dominic Moran atya)
Az ír színész legutóbbi filmszerepét a 2008-as A Múmia – A Sárkánycsászár sírja című alkotásban játszotta. Részt vett Ken Loach többszörös díjnyertes filmjében, a Felkavar a szélben is, amely Cannes-ban Arany Pálmát nyert. Számos jelentős rendezővel dolgozott együtt, többek közt Neil Jordannel (Reggeli a Plútón), Michael Winterbottommal (Lidércfény) és Alfonso Cuaronnal (A kis hercegnő). Mike Newell bájos ír fantasy filmjében, a Lovaskaland a vadnyugaton egyik mellékszerepében debütált a filmvásznon.
A színpadon többször dolgozott a Passion Machine társulattal, a London’s Royal Court Theatre-ben, és a Royal Shakespeare Company-vel. Számos televíziós csatornának forgatott, például az ITV-nek, a BBC-nek, a RTE-nek, az HBO-nak és a CBS-nek; olyan neves brit sorozatokban vendégszerepelt, mint a Cracker-Messiah, a Prime Suspect, vagy a Murphy’s Law.
Stuart Graham (Raymond Lohan)
Stuart 20 évig ír színpadi és tévés színészként volt ismert. Karrierje kezdetén főleg a belfasti The Lyric Theatre-ben lépett fel. Több vezető ír társulattal dolgozott együtt, a legjelentősebb ezek közül az Irish National Theatre. Több darabban rendezőként is közreműködött. Hatévnyi kihagyás után tavaly tért vissza az Abbey Theatre kedvező kritikai fogadtatású, A Number című darabjában.
Munkáinak fő részét a filmes és tévés műsorok képezik. A néma szemtanútól a Kísért a múltig számos kedvelt brit sorozatban vendégszerepelt, a Steel River Blues és a Dublini doktorok esetében fontosabb szerepben. A BBC Egypt című sorozatában Howard Carter megformálásáért a kritikusok nem győzték dicsérni. Fontosabb filmjei közé tartozik a Michael Collins, A kis véreskezű, az Omagh, az As The Beat Sleeps, az Egy bátor ember, a Misery Harbour és a Goldfish Memory.
Brian Milligan (Davey Gillen)
Brian Milligan színészi karrierje 12 évre nyúlik vissza. 13 évesen szerepelt először a televízióban, a BBC Safe and Sound című drámasorozatában. Majd Daniel Day Lewis oldalán kapott szerepet Jim Sheridan A bunyós című filmjében (1998); egy évvel később szintén vele lépett fel a washingtoni Kennedy Centre-ben.
Brian a leedsi Bretton Hall Egyetemen tanulta a színésztet, és itt játszotta Mario szerepét a Can’t Pay Won’t Pay című darabban. Miután visszatért Belfastba, a színházi feladatokra összpontosított. A közelmúltban végzett az Ar An Phluid című előadás turnéjával, amelyet ő maga írt. Az írországi és nagy-britanniai turné során a darab számos fesztiválon díjat nyert (2006/2007).
Liam McMahon (Gerry Campbell)
Az ír színész éppen hazatért Los Angelesből, ahol Tim Robbins Actors’ Gang nevű színházi társulatával lépett föl, amikor megkapta Gerry Campbell szerepét az Éhségben. 12 éves kora óta színészkedik, és tagja volt az 1996-os, díjnyertes Ulster Youth Theatre produkciónak. Színiiskola helyett filmművészetet tanult a Striling Egyetemen, a filmvásznon pedig a Blöffben debütált. Ezt olyan brit függetlenfilmes főszerepek követték, mint az Ereszd el a hajam! és a Past Present Future, Imperfect. Legutóbb A klastrom titka című 2007-es filmben láthatta a közönség, illetve televíziós sorozatokban, például a Tudorokban és a Dublini doktorokban. Színpadi szerepei közül kiemelkedő Danny Morrison The Wrong Man-je, Heathcliff szerepe az Üvöltő szelekben és Ricky Roma megformálása a Glengarry Glen Ross című darabban. Liam Dublinban él.
ALKOTÓK
Steve McQueen (író, rendező)
Steve McQueen az egyik leghatásosabb brit művész. Az elmúlt évtizedben számos új utat fedezett fel a filmművészet területén. 1969-ben született Londonban, a Chelsea School of Art és a Goldsmiths’ College után egy évet a New York-i Tisch School of the Arts-ban töltött.
Az elmúlt tíz év során McQueen munkáit világszerte számtalan múzeum bemutatta, köztük olyan nevezetes intézmények, mint a Guggenheim, a MOCA, a Tate és a Pompidou Központ. 1999-ben Turner-díjat nyert. 2002-ben megkapta a Brit Birodalom Érdemrendjének tiszti fokozatát és Artangel díjat is kapott. Még ugyanabban az évben részt vett a Documenta XI kiállításon, és azóta is számos kiállítás szervezésében közreműködik, olyan helyszíneken, mint a Fondanzione Prada és a Musee d’Art Moderne de la Ville de Paris.
Az Imperial War Museum és a Manchaster International Festival megbízásából készült munkája, a Queen and Country az Irakban elesett brit katonákról emlékezik meg. A mű Steve 2003-as iraki látogatása után született, miután az Imperial War Museum művészeti bizottsága hivatalos háborús művésszé nevezte ki. Az alkotás egy bélyegsorozatra emlékeztető formában készült, olyan férfiak és nők fotóportréinak felhasználásával, akik a konfliktusban vesztették életüket. Minden bélyegen látható Őfelsége arcképe, az uralkodóé, akinek nevében harcoltak ezek az emberek. A projektet a művészeti alap is támogatja, amely akkor lesz teljes, ha valódi bélyegeket is kiadnak.
2007-ben Robert Storr felkérte McQueent, hogy készítsen két filmet (Gravesend, Unexploded) az 52. Velencei Biennálé olasz pavilonjába.
Steve McQueen munkái láthatóak a New York-i és párizsi Marian Goodman Galériában és a londoni Thomas Dane Galériában is.
Enda Walsh (író)
Enda Walsh többszörös díjnyertes színházi és filmes író. Az Edinburgh-i Fesztiválon bemutatott darabja, a The Walworth Farce New Yorkban is óriási kritikai és anyagi sikert hozott. A National Theatre-ben játszott darabját, a Chatroomot John Crowley rendezésében a Film Four stúdió viszi vászonra.
Walsh írországi és nemzetközi áttörésére a Diszkó Disznók című, számos díjat nyert alkotással került sor. A darabból készült filmet Kristen Sheridan rendezte, Eileen Cassidy és Cillian Murphy főszereplésével, és 2001-ben mutatták be a Berlini Filmfesztiválon.
Walsh színdarabot, filmet és könyvet is ír, valamint részt vett számos ifjúsági színházi kezdeményezésben is. Korai adaptációi közé tartozik Charles Dickens Karácsonyi énekének radikális újraértelmezése, a The Ginger Ale Boy, illetve a Sucking Dublin, melyek mind jelentős kritikai sikert arattak.
Laura Hastings-Smith (producer)
Az Éhséget Laura Hastings-Smtih független producer Robin Gutch-csal közösen hozta létre. Mielőtt a fotós Rankinnal és Jefferson Hack kiadóval megalapította volna a Dazed Film & TV vállalatot, Laura elismert dokumentumfilmes rendező és producer volt. 2000 és 2005 között számtalan innovatív, kísérletező televíziós, internetes, telefonos projektet készített, koncerteket, színielőadásokat, a Perfect című rövidfilmtől kezdve a Film4 multi-platformos filmjén, a Stop For A Minute-ön keresztül, a Gorillaz nevű az animált zenekar és megalkotóik, Damon Albarn és Jamie Hewlett közreműködésével létrehozott áldokumentumfilmig. 2005-ben, a Dazed Film & TV utolsó projektjeként Laura gyártotta a díjnyertes, Tony Grisoni által írt The Lives of the Saints című filmet, Rankin és Chris Cottam rendezésében.
Laura a This Charming Man című filmen dolgozik Meloni Poole író-rendezővel és Phil Nodding társíróval, az EM Media megbízásából, illetve a The Fall című művön, melynek forgatókönyvét Tony Grisoni írja. Egyéb készülőben lévő munkái közé tartozik az egyelőre még csak kezdetleges forgatókönyvvel rendelkező This Little Piggy és a Warp Films Say You Love Satan című projektje.
Robin Gutch (producer)
Robin Gutch a Warp X ügyvezető igazgatója, egy új digitális stúdióé, amely kis költségvetésű filmeket készít a UK Film Council, a Film4, az EM Media és a Screen Yorkshire megbízásából. Az első két itt készült film Olly Blackburn Donkey Punch-a és Chris Waite A Complete History of My Sexual Failures című filmje volt, mindkettőt a 2008-as Sundance Fesztiválon mutatták be.
Robin ezenkívül társproducerként (Laura Hastings-Smith-szel) vett részt a Turner-díjas Éhség című Steve McQueen film elkészítésében. Az Éhség a 2008-as Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában debütált. 2003 és 2005 között a Blast Films film és dráma részlegének igazgatójaként dolgozott. Korábban a Film4 Lab vezetője volt, amelyet 1999-ben hoztak létre a Film4-on beül, hogy támogassa a tehetséges, kezdő filmeseket. A Film4-hoz való csatlakozása előtt Robin a Channel 4 független film és video részlegének szerkesztője volt. A Channel 4-hez szerkesztő helyettesként került 1994-ben, előtte pedig tíz évig a BBC-nél dolgozott producerként és rendezőként.
Jan Younghusband (executive producer)
Jan klasszikus zenét tanult, mielőtt filmek gyártásába kezdett volna. Később a National Theatre-nél volt producer asszisztens, ahol főleg Peter Hall-lal és Richard Eyre-rel dolgozott együtt. A Channel 4-hez 1999 júliusában csatlakozott, előtte kilenc évig független producerként, íróként tevékenykedett; a BBC-nek és a Channel 4-nek készített zenés sorozatokat, illetve operákat. Ezalatt három könyvet is írt, melyek közül a legjelentősebb a csellista Jacqueline Dupre-ról szóló A Genius in the Family, amelyből Hilary és Jackie címmel készül Oscar-jelölt mozifilm.
Legutóbbi munkái közé tartozik: Penny Woolcock Exodus című filmje, amely a Velencei Filmfesztiválon debütált; This is Civilisation, Matt Collings-szal; Ballet Changed My Life:Ballet Hoo!; Anthony Gormley: Making Space; Howard Goodall díjnyertes sorozata, a How Music Works; Dominic Muldowney War Oratorio-ja; az Oscar-díjas Peter and the Wolf, Isaac Julien Derek Jarmanról szóló filmje, illetve legutóbb Steve McQueen első mozifilmje, az Éhség.
Peter Carlton (executive producer)
Peter Carlton a filmkészítés különböző műfajai iránt érzett szenvedélye olyan metsző, különleges filmeket eredményezett, amelyek a Film4 a mozizás határainak feszegetésére tett kísérleteit képviselik.
A Film4-nél Carlton olyan filmeket hozott tető alá, mint Miranda July Te meg én és minden ismerősünk a 2005-ös Cannes-i Filmfesztiválon több díjat is elnyert filmje, Shane Meadows Ez itt Angliája (2008 BAFTA, Legjobb brit film); a The Future Is Unwritten: Joe Stummer Julien Temple rendezésében; David Macenzie Hallam Foe-ja; a Garage, amely Lenny Abrahamson műve (Prix Art et Essai, Cannes 2007); valamint Steve McQueen filmje, az Éhség. Emellett Carlton a Warp X nevű mini digitális stúdió egyik megalkotója, amelynek első két produkciója, A Complete History of My Sexual Failures és a Donkey Punch egyaránt a Sundance Fesztiválon debütált.
Linda James (executive producer)
A többszörös díjnyertes független producer Linda mögött már több mint 20 drámasorozat, 5 tévéfilm és 2 mozifilm áll. A Red Rooster Film and Television Entertainment (mely később a Chrysalic Plc tulajdonába került) és az Alibi Communications társalapítója, ma Stephen Bayly-vel közösen irányítja a Sly Fox Films-et, és non-executive rendező a Coolabi Plc-nél.
Linda a Wales Creative IP Fund tanácsadó menedzsere és bizottsági tagja, amely saját tőkét biztosít mozifilmeknek, televíziós produkcióknak, média és zenei újdonságoknak.
Linda bizottsági tag a UK Film Council regionális filmügynökségénél, a Screen South és a South East Media Network SEEDA (South East Economic Development Agency) részlegénél. Ezenkívül a BAFTA tanácsában, a BAFTA gyerekbizottságában és a Childrens Film and Television Foundation (CFTF) bizottságában is helyet foglal. Linda az Edinburgh-i Nemzetközi Televíziós Fesztivál tiszteletbeli elnöke, a British Film Institute (BFI), a National Film and Television School (NFTS) igazgatója és kurátora, a British Screen Advisory Council (BSAC) tagja, és az Independent Production Training Fund (IPTF) for PACT vizsgálója volt.
Edmund Coulthard (executive producer)
Edmund 1995-ben alapozta meg a Blast Films produkciós céget, első filmje, az I’ll Be Your Mirror a montreali és melbourne-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját, illetve Prix Italia jelölést kapott. Az utóbbi 13 évben a legtöbb Blast Films projektben részt vett, emellett rendezett is. A Tales from Pleasure Beach-ért BAFTA Legjobb új rendező kategóriában jelölték, amely a legjobb drámasorozat kategóriában is jelölést kapott. Tavaly pedig el is nyerte a Legjobb rendező díját, a BBC 2 megbízásából készült Soundproof című drámáért.
A Blast Films többszörös díjnyertes, független produkciós cég; a brit televíziózásban magas minőséget képvisel innovatív, egyedi drámák, dráma dokumentumfilmek és egyéb dokumentumfilmek terén. A Blast büszke az írók és rendezők által irányított filmjeire, a dráma-szerű dokumentumfilmjeire és a „doku-drámáira”. A számos díjnyertes műsor között megtalálható a BAFTA és RTS jelölést kapott Tina Goes Shopping, és a The Death of Klinghoffer, amely a 2004-es Prix Italia-díjas John Adamsről szóló opera filmváltozata.
Iain Canning (executive producer)
Iain Canning a londoni és sydney-i székhelyű See-Saw Films ügyvezető igazgatója. Executive producerként olyan filmekben vett részt, mint Anton Corbijn Control-ja, amely 2007-ben debütált Cannes-ban, és a Mary és Max, az Oscar-díjas animációs rendező, Adam Elliot első mozifilmje.
A Transmission Films-szel való együttműködés eredményeképpen Canning ausztráliai és új-zélandi forgalmazási jogokat is birtokol. Legutóbbi szerzeményei a Naomi Watts és Edward Norton főszereplésével készült Színes fátyol, és a Magyarországon forgatott Good Viggo Mortensennel. Produkciós cégeinek megalapítása előtt Canning a Dendy Films-nél dolgozott, a Jane Austen magánélete, a Felkavar a szél és az Utolsó látogatás forgalmazójánál.
Filmes karrierjét a londoni Renaissance Films-nél kezdte, ahol olyan filmeken dolgozott, mint a Candy; a Se barátság, se szerelem; az Anya és a szerelem; a Junebug, A kutyákat lelövik, ugye?, a Pretty Persuasion és George Clooney filmje, az Egy veszedelmes elme vallomásai.
Sean Bobbitt (operatőr)
Sean operatőri karrierjét híradóban kezdte, az American Networknél, az 1980-as évek elején, amellyel bejárta világ legforróbb pontjait. Ezután dokumentumfilmeket kezdett forgatni, például a Brook Lapping cégnek, olyan rendezőkkel, mint Angus McQueen, Nick Read és Jonathan Miller.
A ’90-es évek végén mozis és televíziós drámákat kezdett forgatni, 1999-ben Michael Winterbottommal dolgozott együtt a Csodaországban. Legutóbbi filmjei közé tartozik A helyzet Philip Haas rendezésében, Damian Lewis és Connie Nielson főszereplésével; Gareth Lewis filmje, A pék szintén Damian Lewis-szal; és a Mrs. Ratcliffe forradalma, Billie Eltringham rendezésében, Iain Glenn és Catherine Tate főszereplésével.
Televíziós munkái között olyan díjnyertes drámák szerepelnek, mint az Értelem és érzelem, a Fantomcég (amiért BAFTA jelölést kapott legjobb fényképezés kategóriában), és a Canterbury mesék (amelynek fényképezéséért RTS díjat nyert).
2006 augusztusában Sean csatlakozott a British Society of Cinematographers társasághoz.
Tom McCullagh (produkciós designer)
Tom McCullagh filmjei közé tartozik Richard Attenborough filmje, A szerelem gyűrűje (2007), A vadász (2006) és a The Boys from County Clare (2003).
Tom a belfasti 3 Dimensional Design and Art College-ban diplomázott. Karrierjét a BBC-nél kezdte Belfastban, ahol számos saját gyártású dráma elkészítésében vett részt, mint például Alan Clarke Elephant-ja, Danny Boyle The Henhouse-a és Pat O’Connor Force of Duty című filmje. Tom 1994-ben otthagyta a BBC-t, hogy szabadúszóként dolgozhasson különféle mozis és televíziós projekteken. Belfastban él és dolgozik, és számos olyan alkotás elkészítésében vett részt, amely a „Troubles” idején játszódik.
Joe Walker (vágó)
Joe a BBC-hez tartozó Ealing Studios-ban kezdett, vágóasszisztensként, majd öt évig hangvágóként dolgozott. Ezután zenés dokumentumfilmeket vágott a BBC-nek, beleértve Vaughan Williams Tallis Fantasy című filmjét.
Laura Mackie producer adott először igazán komoly megbízást Joe-nak, amikor rábízta Julian Farino Out of The Blue című művének vágását. 1998-ban Joe otthagyta a BBC-t, és tévés drámasorozatok vágásával kezdett foglalkozni. Fontosabb munkái: The Lakes, Sword of Honour, Fields of Gold, The Secret World of Michael Fry.
Vágói karrierje építése mellett zeneszerzéssel is foglalkozott; számos dokumentumfilmhez és gyerekműsorhoz írt zenét. 2004-ben valóra válthatta egy régi álmát, amikor Dan Percival BBC-vel és az HBO-val közös tévés drámájához, a Dirty Warhoz komponálhatott instrumentális zenét.
2007-ben ő vágta a Frank Cotterll-Boyce által írt mozit, a Grow Your Own-t és a Rupert Wyatt rendezésében készült Menekülők című filmet, Joseph Fiennes és Brian Cox főszereplésével.
Anushia Nieradzik (kosztüm designer)
Anushia Lengyelországban született, lengyel apa és skót anya gyermekeként. A Newcastle College of Art-ban, majd a londoni Central School of Art and Design-ban tanult, elnyerve az Arts Council of Great Britain díját. A National Theatre-nél díszletet és jelmezeket tervezett olyan produkcióknak, mint Beckett Happy Days-e és az Endgame.
Televíziós munkái közül kiemelkedik a BBC megbízásából készült Bovaryné és a Middlemarch, mindkettő kapott BAFTA és RTS jelölést a jelmezekért. Legutóbb David Yates Sex Traffic című filmjében dolgozott, amelyért Gemini, BAFTA és RTS jelölést kapott. Fontosabb mozifilmjei a Baráti kör, A titkosügynök, a Csodás feledés és az Irina Palm.
Anushiának Kelet-Londonban van műterme, ahol festményeket és berendezéseket készít.
Jacqueline Fowler (smink és haj designer)
Jacqueline már több mint tíz éve tervez filmes és tévés produkcióknak sminket és frizurákat. Korábban 25 évig fodrászként dolgozott, ami kiváló alapot nyújtott későbbi karrierjéhez. Rendkívül sokoldalú tehetségéről ismert a sminkelés területén, legyen szó idős, szép vagy kényes karakterekről, korhű sminkről, vagy pótlásokról.
A texasi Austinben rendezett Fantastic Fest versenyen megnyerte a legjobb smink díjat Simon Rumley The Living and the Dead című filmjében végzett munkájáért. Legtuóbbi munkái láthatóak Paul Andrew Williams The Cottage-ában és a Gallowwalker című Wesley Snipes westernben.
A Mutáns krónikákban John Malkovich személyi sminkese volt, ő csinálta a sebhelyes és az öregítő maszkot is, valamint a Tom Shankland által rendezett The Day című filmben is közreműködött. Egyéb munkái: Pénzeszsák; Sickhouse; A barlang; Végítélet; Hallam Foe; Cold and Dark; és a Szahara.
David Holmes és Leo Abrahams (zene)
David Holmes elismert zeneszerző, többek közt az Ocean’s-trilógiához és Michael Winterbottom Code 46 című filmjéhez írt zenét. Oliver Hirschbiegellel az Öt perc mennyország című, Liam Neeson főszereplésével forgatott filmjében dolgozott együtt, valamint készül Steven Soderbergh-gel közös munkája, a The Girlfriend Experience.
David sikeres DJ, és számos albumot is kiadott; első szólólemeze This Film’s Crap, Let’s Slash the Seats címmel jelent meg 1995-ben. Erről sok szám került át olyan filmekbe, mint a Pi, a Játsz/ma, vagy a Hatalmas szív. Az első mozi, amelyhez zenét szerzett, az 1996-os Rettegés, egy városi thriller Marc Evans rendezésében. Következő albuma, a Let’s Get Killed a tapasztalataira fókuszál, és számos felvételt tartalmaz olyan emberektől, akikkel New York utcáin kószálva találkozott hajnali három után. Később ennek hatására írta meg a zenét Steven Soderbergh Mint a kámfor című krimijéhez, ezután következett a Joaquin Phoenix és Ed Harris nevével fémjelzett Buhersereg. David továbbra is aktívan tevékenykedik a zene és a filmezés területén, mindkét iparban a legkreatívabb emberekkel.
Belfastban született, 10 gyerek közül az utolsóként. Tinédzserként hanglemezeket gyűjtött, és 15 évesen már klubokban zenélt. Emellett amatőr magazinokba írt, koncerteket reklámozott, DJ-ként pedig bejárta az egész világot.
Paul Davies (sound designer)
Az elmúlt 13 évben Paul Davies számtalan különféle mozi és televíziós filmen dolgozott vezető hangvágóként és sound designerként. Ez idő alatt olyan neves rendezőkkel találkozott, mint Stephen Frears, Lynne Ramsay, Mike Radford, John Maybury, Julian Jarrold és Stephen Poliakoff.
Fontosabb filmjei: A királynő, Ördögi szerelem, Patkányfogó, Morvern Callar, A velencei kalmár, Mrs. Henderson bemutatja, Mr. Tűsarok, Az ajánlat. 2001 óta a PDSoundDesign nevű hangstúdiót üzemelteti Kelet-Londonban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.