látogató számláló

Kritika: Holdfény királyság

Anderson újra mesél.

Anderson újra mesél.

Kicsit szégyellem magamat, hogy csak most láttam a filmet.  Nagy Wes Anderson rajongó vagyok. De ezt a filmjét halogattam. Ám bepótoltam, a hiányosságomat és azt kell, hogy mondjam ez egy ku..a jó film. És itt igazából be is fejezhetném az írásomat, de nem teszem. Kifejtem bőven.

A történet röviden: 1965-öt írunk, a helyszín egy meg nem nevezett New England-i település. Itt él családjával Suzy (Kara Hayward), és itt tölti a nyarat cserkésztáborban Sam (Jared Gilman). A kiskamaszok egy iskolai színdarab szünetében találkoznak, ezt követően pedig levelező barátok lesznek. Egy évvel később hirtelen mindketten eltűnnek. A kis sziget lakói nyomukba erednek, azonban nem sejtik, hogy Suzy és Sam részéről jóval többről van szó, mint szimpla kalandról: ez színtiszta, feltétel nélküli szerelem. Az első, a legszebb.

Többet a történetről nem is akarok írni. Teljesen ugyan olyan ez a film, mint a többi Anderson film. Engem az első perctől egészen a stáblistáig lekötött. A képi világ annyira hozza a hatvanas évek stílusát hogy teljesen elhittem, hogy 65-öt írunk. Erre még rátesznek egy nagy lapáttal a nagyszerű ruhák, díszletek. Elismerésem. A kamerakezelés nagyon profi, néhány jelenet teljesen olyan, mintha egy Kubrick filmet néznék. Komolyan. Annyira profi. Meg is lepődtem. A szereplők egytől egyig remekelnek. Mindegyik, a két fiatal főszereplő is (és az első filmjük). Mijét dicsérjem a filmnek? Ja, a zene is teljesen passzol a hatvanas évek stílusához. Ahol romantikus zenének kell szólnia ott az, szól, ahol egy kicsit felszültebb zenének akkor az szól.

Maga a film egy romantikus film. De ettől ne féljen senki ugyanis egyáltalán nem giccses. Teljesen korrekten érződik a filmen, hogy romantikus film. Nincsenek buta szerelmes libák, nincsenek kigyűrt fiúk semmi ilyesmiről szó nincs. Nincs az, hogy engem nem ért meg senki, meg ilyen baromságok.

Aki teheti, nézze meg. Anderson fanoknak kötelező. De más is nyugodtan szánhat rá időt. Akár egyedül, akár barátnővel.

Sajnálom, hogy nincs sok ilyen film. Tele van a mozi rosszabbnál rosszabb akció filmekkel, thrillerekkel, horror filmekkel. Most komolyan kit érdekel az új Kaptár? Senkit (bár ezek szerint valakit igen, mert ez már elég sokadik része) De egy vállalható romantikus film vagy egy vígjáték max egy, ha kijön egy évben.  Na, talán a Család kicsi kincse rendezőjének az új filmje is jó lesz. Addig ezzel beérem. Minden esetre ez a film nálam benne van a top 10-ben, mármint az idei felhozatalból.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr575492043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása