látogató számláló

Billy Crystal és az unokái

Minél őrültebb egy film, annál nagyobb az esély rá, hogy a története valóságon alapul.
Ezt a bölcsességet Billy Crystal-nak köszönhetjük, aki a Szülői felügyelet nélkül című vígjátékban olyan nagyapát alakít, aki fél az unokáitól

Minél őrültebb egy film, annál nagyobb az esély rá, hogy a története valóságon alapul.

Ezt a bölcsességet Billy Crystal-nak köszönhetjük, aki a Szülői felügyelet nélkül (Parental Guidance, hazai bemutató: 2013 eleje) című vígjátékban olyan nagyapát alakít, aki fél az unokáitól: így aztán, amikor kénytelen egy hétig vigyázni rájuk, gyanakvás, átverések, szerencsétlenségek és elképesztő helyzetek sora következik.

– A történet alapja abból a hétből származik, amikor pár éve vigyáznom kellett a két unokámra –nyilatkozta az Oscar-díjas humorista. – Pontosabban öt napig voltak nálunk, a hatodik napon megpihentem, a hetediken pedig bementem az irodánkba, és azt mondtam: van egy filmünk!

Crystal elárulta, hogy – akárcsak a filmbeli nagyapa – eleinte megpróbálta betartani az összes utasítást, amivel a lánya felkészítette az unokás napokra, de fokozatosan feladott minden szabályt és minden elvet. A második napon már csak egyvalami számított: a túlélés – mert az unokanevelés a színész szerint olyan, mint a dzsungelharc: csak ehhez nem kell messzire utazni, és a néző is többet nevethet rajta.


süti beállítások módosítása