látogató számláló

Kritika: Lorax

Környezetbarát film gyerekeknek.

Van egy fallal körülvett város, Thneed-Ville. Ebben a városban minden mesterséges, és még a levegő is egy árucikk. Ebben a városban él egy fiú, Ted. Ahhoz, hogy szíve választottja szóba álljon vele, szereznie kell egy igazi fát. Ami ebben a mesebeli világban igen nagy feladat. A városban sehol nem talál igazi fát, így kénytelen elhagyni a várost. És amint elhagyta a várost kideríti miért olyan nagy ritkaság manapság egy igazi fa.

A történetet eredetileg Dr. Seuss írta, akinek többek között a Hortont, A macska - Le a kalappal, valamint a Grincset is köszönhetjük. Már aki, ugyebár. Szerény személyem egyik könyvét se olvasta, sőt az előbb felsorolt filmek közül is csak a Grincset láttam. Meg persze ezt.

Igazából minden benne van ebben az animációs filmben, aminek lenni kell. Tanulságos történet, bár az erkölcsi tanulság kissé szájbarágós. Jó karakterek, és gyerekeknek elviselhető zene. A filmbeli események nekem kicsit gyorsak voltak, persze megérteni megértettem őket, csak olyan kapkodás volt az egész. De vállalható film, gyerekeknek. Valamennyire én is élveztem a filmet, de úgy a közepe felé már nem tudott lekötni. És elég sok kornyikálás van a filmben, tehát olyan szülőnek nem ajánlom, aki nem képes egy musicalt végig hallgatni, mert akkor ezt se fogja.  Idén elég sok animációs filmet láttam, de a Lorax sem emelkedett ki igazán számomra, hogy azta ezt látnom kell. Mindenesetre gyereket megnézhetik, azok biztos élvezni fogják.


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr385492379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása