látogató számláló

Kritika: Erőnek erejével

I'm Back!

A nyugdíjas Kaliforniai kormányzó visszatér a filmiparba 10 év kihagyás után, hogy eljátsszon egy főszerepet. Érdemes volt-e neki? Abszolút nem. Az Erőnek erejével a maga műfajában rossz, inkompetens. Bármennyire is vagyok Schwarzi rajongó, ezt a filmet alapból nem vártam. Nem azért mert szkeptikus vagyok, erről szó sincs. Csak már látszott a Feláldozhatók 2-ben is, hogy már nem neki való a filmezés. Ez abból is látszik, hogy szinte alig tűnik fel a film cselekményében. Pár percre feltűnik azt ennyi. Mondjuk pozitívum, hogy legalább nem giccsesek ezek a feltűnések. Igazából, Schwarzinak csak a film végén van nagy szerepe, előtte meg teljesen olyan, mint, ha csak egy mellékszereplő lenne. Történet, hát nem vártam sokat tőle, hisz ez egy akciófilm, ami nem veszi magát túl komolyan. Meg igazából, aki látta film előzetesét az látta az egész filmet. Karakterek olyanok mintha ugyan abból a kartonpapírból vágták volna ki őket. Na, jó azért van itt egy elkülönült, Johnny Knoxville. Aki, ezzel sok embert szerintem megnyugtattok, de keveset szerepel. Meg annyira nem volt idegesítő, mint amilyenre számítottam. Szerintem, ami megmenthette volna a filmet az - az, ha ez egy nosztalgia film lett volna. Azért egy ilyen elem van a filmben, Conan, a barbár kikacsintás, ami teljesen kínos. Helyette tele klisékkel, unalmas karakterekkel, unalmas történettel. Komolyan a film felénél úgy érzetem, hogy elhagyom a mozi termet, de igazából csak a kíváncsiságom tartott vissza, hogy ne tegyem. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a végső összecsapás. És milyen lett? Közepes. De így is a film legjobb része. Közepes a végső összecsapás, mert elégé el volt nyújtva. Viszont Schwarzi nincs úgy beállítva, hogy most ő a legyőzhetetlen akció hős. Hoppá majdnem kihagytam a lényeget azért vannak egy mondatos, badass beszólások a filmek, főleg Schwarzinak. Ennyi, mást nagyon nem tudok elmondani a filmről. Nekem nem tetszett. Nem ilyen visszatérést kellet volna produkálni, de ez van. Talán legközelebb. Addig is inkább százszor megnézem az Ovizsarut, mint ezt. Mert ennél a filmnél még az is jobb.


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr45492525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása