látogató számláló

Kritika: Az acélember (Man of Steel)

Kedves Olvasók! Ma Az acélember című színes amerikai filmről lesz szó. Miért acélember? Mert a Batman se Batman, hanem A sötét lovag. Azért. Van kérdés? Nincs. Akkor vágjunk is bele!

Mikor megláttam A sötét lovag: Felemelkedés előtt a film előzetesét és Chris Nolan nevét, egyből kijelentettem, hogy ezt látnom kell. Aztán teltek-múltak a hónapok és valahogy az a korai fellángolás, amit még az első előzetesnél éreztem, elmúlt. Ezt nagyban befolyásolta az is, hogy én nem vagyok oda annyira Zack Snyder filmjeiért. Viszont bíztam benne, hogy Nolan azért hátulról odasúg Snydernek, hogyan rendezzen, de most, hogy láttam a végeredményt, kijelenthetem, hogy nem így lett.
Na de a film. A film eleje lassú és unalmas, vártam hátha hirtelen felpörögnek az események, de nem. A színészi alakításokkal meg voltam elégedve. Hisz örült nagy tehetség kell, hogy valaki ilyen üresfejűen eljátssza Kal-El szerepét. Meg Zod mekkora egy őrjöngő állat. Ami viszont nagyon elszomorított, hogy Lois Lane karakterének egyáltalán nincs súlya a film cselekményében.
Ez az a film, amin többször is elgondolkodtam, hogy most mit is nézek valójában. Először azt hittem, hogy a Transformers 4. részére ültem be, később A függetlenség napjára, később pedig azt hittem, hogy egy Dragon Ball filmre. De ezért van itt LexCorp logó a háttérben, hogy a fanokat kielégítsük. Hát engem marhára nem sikerült, csak megjegyzem.
Ja és Clark ruhája tisztára a Spider-Man jelmez 2.1 verziója. Biztos ugyanaz a szponzoruk. A poénokról ne is beszéljünk. Ja, várjunk nem is lehet, mert nincsenek, vagyis vannak, de azok inkább… á, hagyjuk.
De nem csak Snyder tett le hanyag munkát az asztalra, hanem Nolan is. Sok ember szemét szúrta, hogy A sötét lovag: Felemelkedésben mennyi forgatókönyvi hiba van. Persze én is észrevettem, de nem volt olyan sok, és nem zavart. Meg persze a sokak által nagy kedvencnek tartott A sötét lovagban is voltak hibák. Na, de itt. Csak néhány, SPOILERESEN!: Az Indiai-óceán Terraformáló kicsinálása után miért kapcsolt ki a főhajó sugara is? Amúgy a főhajó is terraformált? A Superman kulcs miért nem ment be a végén a lyukba? Aztán mitől ment be mégis az öregnek? SPOILER VÉGE. És még sorolhatnám, összesen hat kérdés frusztrál engem, ebből most négyet soroltam fel a Spoileres részben. Nolan-nek pihennie kéne szerintem, mert ha így folytatja, abból semmi jó nem fog kisülni.
Ami nagyon mély sebet hagyott bennem, az a zene. Hans Zimmer nem alkotott valami nagyot, elég jellegtelen számokat komponált össze. Lehet, hogy neki se tetszettek a jelenetek? Lehet, sőt ha ez a felvetésem igaz, akkor megbocsájtok, mert egyetértek vele.
Ami a realisztikusságot illeti, ahhoz egy dolgot tisztázni kell. A realizmus nem egyenlő a darkossággal. Világos? A realizmus abban próbál megjelenni, hogy a világ hogyan fogadná egy ismeretlen hős felbukkanását és közben hogyan reagálna egy semmiből előtörő idegen flotta érkezésére. És ez működik? Nem! Sajnos erős hiányosságok vannak ezen a téren.
A látványon meg direkt nem fröcsögök, hogy mennyire jó, mert ez egy film megítélésében ne legyen már pozitívum, könyörgök.

Nagyjából mindent elmondtam, amit akartam a filmről. Superman-ről, vagyis az Acélemberről nem tudunk meg semmi újat, amit idáig nem tudtunk. Telis-tele van expozíciókkal a film. A rángatózó kamera-effektus jelen van minden akció jelenetnél. Tipikus summer blockbuster...


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr838525486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása