látogató számláló

Kritika: The Expendables - A feláldozhatók 3.

A The Expendables - A feláldozhatók első két része bennem nem hagyott mély nyomot. Már magával a koncepcióval kapcsolatban is zavarban vagyok, hogy a múlt akciófilmjeit akarták megidézni a filmek, ami szerintem teljesen felesleg, hiszen arra mindenki képes, hogy leveszi a polcáról kedvenc akciófilmjét és újra megnézi azt. Persze ez csak félre beszélés volt a producereket és a stúdiót illetően. Stallone rendezni akart, na meg pénzesek meghallgatták Stallone és Schwarzenegger rajongóit is, hogy milyen jó lenne, ha eennek a két nagyfiúnak lenne egy közös jelenete, és úgy gondolták ez belefér, és össze is hoztak egy háromperces összeröffenést. Nagyjából így született meg az első rész.

expendables3_620.jpg

Aztán a producerek úgy döntöttek, hogy kéne egy folytatást is csinálni, amiben több jelenetet kapna Schwarzenegger, és ha már ő is, akkor Bruce Willis is, ja és 2 perce betették Chuck Norrist is, csak úgy. A folytatás viszont rosszabb lett, erőltették a drámát, nagyon vontatott és unalmas lett ennek köszönhetően, az akció jelenetek is minimálisak és teljesen középszerűek voltak. Valamint baromi hosszú volt! Egyetlen akció filmnek se kéne szerintem kétórásnak lennie. Persze van, ahol ez működik, de az esetek felében nem. De Hollywoodnak nem volt elég kétszer feláldoznia Sly-t és csapát, így berendelték a harmadik részt is, még több szereplővel. És mivel szerintem a második rész legnagyobb hibája az volt, de még az első részé is, hogy hiába csüngtek a nívós hollywoodi sztárok nevei a filmek plakátjain, a vásznon alig láttuk őket, így gondolhatjátok, milyen szájízzel ültem be A feláldozhatók harmadik részére.

Nem is szaporítom tovább a szót, a mostani résznek ugyanazok a hibái, mint az előző kettőnek. Túl hosszú, és erőltetették a drámát. Viszont a mostani részben van a legtöbb akció (meglepő módon). Aminek én kifejezetten örültem egy bizonyos pontig, aztán elkezdődött a filmbéli nagy végjáték, mármint az utolsó akció, ahol egy hadsereg jön tíz ember ellen, és az szinte borzasztóan unalmas volt! Kezdve a tipikus akciófilmes klisével, hogy a jó fiúk mindenkit eltalálnak, de a rossz fiúk még tankkal, meg helikopterrel se. Ez még megbocsájtható lenne, de mikor már húsz percig ezt látja az ember, akkor már valahogy, legalábbis nekem, már unalmasnak tűnik, úgy is lehet tudni - és ezzel nem spoilerezek el semmit - mindenki túléli. Egyszerűen feleslegesnek tartottam. Viszont a harmadik rész kifejtetten jól indít! Egyből bele a közepébe, és ezzel beszippantott. Ehhez hozzájárult Wesley Snipes karaktere is. Eszméletlen jó volt a szerepében, kár, hogy csak a film elején van a karakterének fontossága, utána teljesen a háttérbe húzódik. Aztán a film vége felé Antonio Banderas is beugrik, aki szintúgy egy élvezetes karaktert hozott. Komolyan mondom Snipes és Banderas menti meg a filmet a teljes kurdarctól és e két színésznek köszönhetően - nem hittem volna, hogy ezt mondom, de - a The Expendables-trilógia harmadik része a legjobb az előző két részhez viszonyítva. Persze lehet ezzel nem egyet érteni, de nálam sajnos így van. Bruce Willis sajnos nincs, de érkezett a helyére Harrison Ford, aki nem kavar nagy port sajnos, de ez van.

Rajongj értünk Facebookon vagy Twitteren!


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr246660253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.