látogató számláló

Kritika: Star Wars - Lázadók (1. évad 1-2. rész)

Nem nagyon hozott lázba, hogy új Star Wars animációs sorozat lesz. Ez köszönhető annak, hogy ezen a sorozaton ugyanazok az emberek dolgoznak, akik elkövették a Star Wars: A klónok háborúja című 2008-ban indult sorozatot. Sőt még egy felvezető mozit is csináltak a sorozatnak szintén 2008-ban, és igazából a mai napig nem tudom, hogy mi késztetett rá, de máig ég a pofám, hogy én még azt a moziban láttam.

star_wars_rebels_620.jpg

De miért is vagyok felháborodva? Azért, mert szerintem annak a sorozatnak és filmnek (is) köszönhető a Star Wars név lealacsonyítása. Megértem, hogy egy új generáció felé akartak nyitni, de szerintem túlságosan is levitték a színvonalat. Meg miért kellet már megint egy klón háború ideje alatt játszódó sorozatot csinálni, mikor már Genndy Tartakovsky csinált egyet, ami igazából kivesézte a második (A klónok támadása) és a harmadik (A Sithek bosszúja) rész közötti eseményeket. Sőt abban az időben egy csomó képregény jelent meg, ami a klón háború idejét mesélte el. De ez még kevés volt ahhoz, hogy megutáljam a sorozatot. Ami a legdurvább, az az, hogy Lucas annyira akarta ezt a 2008-as sorozatot, hogy nagyon sok mindent feláldozott. Mik is voltak ezek? Hát, a Lucasarts-nak be kellett fejeznie a Star Wars: Republic Commando játéksorozatot, pontosabban csak egy rész készült el, aztán mondták, hogy köszönik, nem kell több, mert lesz egy animációs sorozat, ami ugyanúgy a klónokról fog szólni és ez már felesleges. Sőt még egy Darth Maul-os játékot is töröltek, mert az animációs sorozatban is szerepel Darth Maul, és a kettő nem fér meg egy csárdában.

Na, de itt a Lázadók című sorozat, ami nem kapott felvezető mozit, csak egy dupla epizódot. Úgy gondoltam, ha már van Disney csatornám, akkor legalább belekukkantok, hogy mégis milyen lett. Őszinte leszek, amit ebben a 43 percben láttam, nem volt rossz. Örültem, hogy végre a Birodalom korában játszódik a történet, mert abból a korszakból még sok mindent kilehet hozni. Persze erről a korszakról is vannak már könyvek, játékok stb. Na, de ne legyünk telhetetlenek. Kezdem a negatívumokkal. Az egyik az animáció. Még mindig nem értem miért kell ilyen háromdimenziós szart készíteni, mert bárhogy is nézzük, azért az animáció lehetne szebb is. Főleg a rohamosztagosok sisakjain tűnik fel. A másik pedig a magyar szinkron hülyeségei, avagy a kiejtések. Jó ez nem a sorozat hibája, hanem a szinkroné, de azért megejtem. Pl. a Tie vadászokat "táj" vadászoknak ejtik, meg hasonlók. Azért erre jobban oda kéne figyelni, főleg, hogy lesz egy nagy, élőszereplős Star Wars-mozifilm hamarosan. Ami nem tetszett még, azok a párbeszédek voltak. Egyszerűen gyerekesek, és némelyik röhejes volt. Azért a készítők az öreg motorosokra is gondolhatnának, akik már évek óta várnak arra, hogy a Star Wars végre olyan legyen, mint régen. Ja meg a sorozat humorán is van mit javítani. A sorozatban a régi trilógia zenéi szólalnak meg, ami nagyon teszett, de azért a készítők átmixelték őket egy kicsit, amit nem értek, mert állítólag a zenei jogok is a Disney-nél vannak, na mindegy.

Pozitívum, hogy látszik a készítőkön, hogy igyekezni próbálnak, és valami jobbat akarnak alkotni. A Ghost legénysége szimpatikus karakterekből áll, és belőlük is sokat ki lehet hozni. Továbbá az is tetszett, hogy végre van súlya annak, ha valaki Jedi. Amúgy a Ghost legénységének az űrhajója kicsit emlékezett Dash Rendar hajójára a Outriderre, ami plusz pont.

Nagyjából ennyit akartam mondani a sorozatról. Az út, amin járnak a sorozat készítői jó, de lehetne jobb is, remélem, a további részek jobbak lesznek, meg ez igazából csak egy pilot rész volt. Én bízok az erőben, és bízok a készítőkben - bármennyire mérges is vagyok rájuk a múlt eseményei miatt -, hogy megtalálják azt a színvonalat, ami mind az új generációnak, mind a réginek kedvez. Az erő legyen veletek!

EGYÉB: Hallgasd meg a "Híradó a Csillagok háborújában" c. felvételt!

Rajongj értünk Facebookon vagy Twitteren!

SW_Rebels_poster.jpg


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr176762359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása