látogató számláló

Néhány dolog a Terminator: Genisys c. filmről

Egy kis olvasnivaló az új filmmel kapcsolatban. A magyar hangok listája ide kattintva érhető el.

Genisys: a kezdetek

1984-ben kiborg érkezett a jövőből. Terminátornak hívták.
Az új moziikon milliókat nyűgözött le, köztük volt David Ellison és Dana Goldberg producer is, akik még nem sejtették a jövőt.

„A Terminátor-franchise, de különösen James Cameron döntő hatással voltak arra a döntésemre, hogy belevágjak a filmkészítésbe – emlékszik vissza Ellison. – Számomra Cameron a mozitörténet egyik legnagyobb mestere. Szerintem a Terminátor 2 újradefiniálta a modern szuperfilmek műfaját. Maga a megvalósult álom, hogy most olyan franchise-on dolgozhatok, amelybe gyerekként beleszerettem, és ami arra indított, hogy a filmszakmában képzeljem el a jövőmet.”

„Amikor megtudtuk, hogy megszerezhetők lesznek a Terminátor jogai, természetesen azonnal érdeklődni kezdtünk, ahogyan mások is a szakmában, hiszen elképesztő franchise-ról van szó – folytatja Dana Goldberg. – Főleg az első két filmért rajongunk Daviddel. Mi itt a Skydance-nél szeretünk nagyszabású filmeket csinálni. Nem hagyhattuk ki a lehetőséget, hogy újraindítjuk a franchise-t a régi rajongók és az új közönségrétegek számára egyaránt.”

A jogok megszerzése után a Skydance Productions forgatókönyvírók után nézett, s többek között Laeta Kalogridist és Patrick Lussiert is megkeresték. „2012 karácsonyán kértek fel, és az első válaszunk nem volt, meg a második és a harmadik is – emlékszik vissza Kalogridis. – A James Cameron munkássága iránti tiszteletből mondtunk nemet. Évek óta dolgozom vele, emberileg és szakmailag is inspirál, ezért nem akartam semmi olyasmit csinálni, ami ne lenne összhangban azzal, amit ő valaha is megalkotott.”

A Skydance azonban kitartó volt, ezért Kalogridis megkérdezte Cameront, aki nem csupán áldását adta a projektre, de olyan ötletparádéba kezdett, amely minden nagyszabású filmes előkészület kötelező velejárója. „Írj Arnoldnak egy jó szerepet! – tanácsolta Cameron a másik forgatókönyvíró, Patrick Lussier visszaemlékezése szerint. – Laeta kapva kapott az ötleten, s miután újranéztük az első két Terminátor-filmet, kezdett alakot ölteni, hogyan kelthetjük életre ezt a világot a jelenlegi körülmények – és nem a jelenlegi körülmények között.”

„Az időutazás elválaszthatatlan a sztoritól, ami lehetőséget ad arra, hogy különféle cselekményszálakat gombolyítsunk anélkül, hogy hatással lennének egymásra vagy az alapanyagra. Az eredeti sztorik továbbra is léteznek, megtörténtek, de újabb cselekményszálakat tudunk leágaztatni belőlük különböző irányokban, azokkal a karakterekkel, amelyeket annyira szeretünk.”

A nyolcvanas évek globális politikájának és filmkészítési módszereinek világa mára eltűnt, és drámaian új helyzetek álltak elő. A Terminátor pontosan öt évvel a Berlini Fal leomlása előtt ígérte, hogy „Visszatérek”, és a számítógéppel generált jelenetek tökélyre fejlesztése még több évtizedes távolságban volt. A T-800-as első felbukkanása óta eltelt rengeteg idő számtalan kiaknázandó lehetőséget kínált a Terminator: Genisys alkotói számára.

„Cameron filmjei számomra a hidegháborús korszak autentikus alkotásai voltak – mondja Ellison. – A sztori olyan analógiákkal szolgált az életünket érő fenyegetésekkel kapcsolatban, amelyeket mindannyian át tudtunk érezni abban az időszakban. A mesterséges intelligencia fejlődése azóta lehetővé tette, hogy naprakésszé tehessük a franchise-t, hiszen Skynetnek ma már nem is kell öntudatra ébrednie – önként és dalolva közszemlére tesszük a magánéletünket, feladjuk a szabadságunkat, kiszolgáltatjuk a rólunk szóló érzékeny információkat. Alig várjuk, hogy magunkévá tehessük a legújabb technológiát és szoftvereket. Ez a kánon tálcán kínálja magát ahhoz, hogy észrevételeket fűzzünk a velünk történő eseményekhez, ami roppant izgalmas és szórakoztató. Számomra a sci-fi akkor a legérdekesebb, ha valós eseményeket helyezhetünk fiktív körülmények közé.”

A Genisys alkotói szerint a film középpontjában a diszfunkcionális család és a hozzá kapcsolódó love story áll, amelyre Cameron koncentrált a két első epizódban. Ugyanez a meglátása a film rendezőjének, Alan Taylornek is.

„Olyan rendezőre volt szükségünk, aki odafigyel a karakterek fejlődésére és érzékenyen kezeli a szerelmi történetet – mondja Ellison. – Számtalan akció van a Terminátor-filmekben, és mi meg is akarunk felelni ezeknek az elvárásoknak. Rengetegen tudnak jó akciójeleneteket rendezni, de csak kevesen akadnak, akik közben a karakterábrázolásra is odafigyelnek. Mindannyian imádjuk az HBO Trónok harca című sorozatát, és úgy gondoljuk, hogy a Thor: Sötét világ nagyszerű film. (Alan Taylor hat epizódot készített a szériából, és ő rendezte a második Thor-filmet. – a ford.) Ha ez nem lenne elég, amikor Alannel leültünk beszélgetni, azt mondta, oké, megvitathatjuk, milyenek lesznek a terminátorok, meg hogy hányan lesznek, és hogy a drámai végkifejletben milyen összecsapások robbannak ki, de a love storynak és a karakterek kapcsolatának működnie kell. Ezt mondta rögtön az első alkalommal, mi meg azt gondoltuk, na, meg is van a mi emberünk.”

Taylor számára az volt a legvonzóbb a projektben, hogy az elején még nem tudta, hová fogják kifuttatni a történetet. „Különböző felkínált projekteket nézegettem, de ez volt az egyetlen, amelyiknél nem tudtam, merre fogunk végül haladni – árulja el a rendező. – Megoldandó feladványnak bizonyult, és ez tette olyan izgalmassá. Annyi mindent lehet szeretni a Cameron-féle mitológiában, és a közönségnek nagyon sok elvárását ismerjük ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor a történet továbbhalad, újabb csúcsokat kell meghódítania, új irányok merülnek fel, ám ez teljesen más játszma a korábbi epizódokhoz képes. Kíváncsi voltam, hogyan fogjuk megoldani ezt a feladatot.”

Taylor gyakori munkatársa (és az aktuális Sarah Connor), Emilia Clarke színésznő úgy látja, a rendező hű tudott maradni az eredeti történet hagyományaihoz, ám új, merész vonásokkal gazdagítja. „Alan tökéletesen össze tudja hozni a régi matériát az újjal, de közben érzékenyen és intelligensen csavar rajta egyet. Szerintem az egyik célja az volt ezzel a filmmel, hogy feltegye a kérdést: emberként hogyan lehetünk teljesen szabadok, és a karakterek mitévők lehetnek, ha egyszer ezt az utat választották. Felidézzük a Terminátor legszebb hagyományait, de a történetet már az új közönség számára tálaljuk.”

„Nekem a jó sci-fihez nem elég, ha lépten-nyomon mindent felrobbantanak benne – veszi át a szót Goldberg producer. – Emlékszem, amikor először láttam a Terminátort, arra gondoltam, hogy ez szerelmi történet. Hihetetlenül klassz, hogy ez egy izgalmas sci-fi, amelyben Arnold Schwarzenegger gyilkos robotot játszik, de ha lebontjuk a történetet a talapzatáig, akkor ez a mondat a lényeg: ’Eljöttem érted az időn át, Sarah’. Cameronnak valahogy úgy sikerült tálalnia ezt a szerelmi történetet a nagyközönségnek, hogy kiváló sci-fit formált belőle.

A Terminátor 2-ben pedig az egyik kedvencem Sarah Connor narrációja, amikor arról beszél, mennyire utálta annak idején a Terminátort, most pedig kiváló apa lett a fia számára. Sosem hagyja magára, sosem bántja, mindig számíthat rá. Cameron filmjeire az jellemző, hogy elképesztő a vizualitásuk, de közben két lábbal állnak a földön, mert a valóságban gyökereznek az érzelmekkel teli történettel a középpontjukban.”

A Terminator: Genisys azzal a jelenettel kezdődik, amelyben a megmaradt emberek az utolsó csatára készülnek a gépek ellen, élükön John Connorral és Kyle Reese-szel. A harc végkimenetele eldöntheti az emberiség sorsát. „Az elején bemutatjuk a gyermek Kyle Reese-t, és elmeséljük, mi történt a megszületése előtt – folytatja Goldberg. – Az emberek önteltek lettek, és hagyták, hogy a gépek átvegyék a hatalmat a világ felett. Végül a gépek arra jutottak, hogy az emberek veszélyt jelentenek rájuk, megkaparintották a nukleáris arzenált, és kiirtottak hárommilliárd embert. Ez volt az Ítélet Napja.”

A mostani filmben 2029-et írunk, az ellenállás új erőre kap abban a tudatban, hogy legyőzték Skynetet, ám kiderül, hogy a gépek sajátos hibamentő programot indítottak be – bevetettek egy időátrendező taktikai fegyvert, amely visszaküld egy Terminátort a múltba, hogy ölje meg Sarah Connort, John édesanyját, mielőtt teherbe eshetne és megszülhetné az ellenállás leendő vezetőjét.

A rajongók bizonyára ráismernek majd a klasszikus jelenetre, amelyben a Terminátor megérkezik az 1984-es Los Angelesbe, ezután azonban az események teljesen új irányt vesznek.

„Az az 1984-es év, ahová hőseink megérkeznek, alaposan megváltozott az eredeti film óta, a bekövetkezett események ugyanis más irányba vitték – magyarázza David Ellison. – Az első két film cselekménye jelenidőben játszódott, nem a múltban és nem is a jövőben. A miénk változtat ezen a felálláson. Miután hőseinket elsodorják az események, 2017 felé utaznak az időben, hogy megakadályozzák az Ítélet Napja eljövetelét.”

„Mindenképpen tiszteletben akartuk tartani a Gale Anne Hurd és James Cameron által megálmodott karaktereket – folytatja Dana Goldberg. – Tehát a Terminátor világában akármilyen idősíkba érkezünk, mindig lesz egy Sarah Connor, egy Kyle Reese, egy John Connor és egy Terminátor – legfeljebb nem teljesen ugyanazok a karakterek, mint az előző filmekben. Ehhez a hozzáálláshoz ragaszkodtunk a forgatókönyv fejlesztése során. Mind megvannak… csak éppen nem ugyanazok, akik az előző filmekben voltak.”

A film alkotói kamaszkoruk bennük szunnyadó lelkes sci-fi rajongóját hívták segítségül, amikor rendkívül pontosan újraforgatták azt a korai jelenetet, amelyben Kyle Reese megérkezik a jövőből az 1984-es Los Angelesbe. Ott van a sikátor, benne a hajléktalan és a kutyája – de ott várja Reese-t a T-1000-es alakváltó csúcsterminátor is, jelezvén, most már új időknek új szelei fújnak.

„Reese visszatér a múltba, ahogy legutóbb is – magyarázza Goldberg. – Azt az útbaigazítást kapta, hogy Sarah Connor egy meglehetősen szerencsétlen kis pincérnő, aki egy kukkot nem fog érteni abból, amit beszélsz, mégis meg kell mentened, még ha nem is hisz neked. Ehhez képest Reese-t egy újgenerációs Terminátor fogadja, amitől teljesen összezavarodik, aztán beviharzik a helyszínre Sarah Connor, és ezúttal az ő szájából hangzik el a szállóigévé lett felszólítás: Jöjjön velem, ha kedves az élete!” 

A jövő, a múlt és a jelen szereplői

„A Terminator: Genisys nem remake, nem a sorozat újraindítása, még csak nem is folytatás, hanem a James Cameron által kitalált alaptörténet merész, innovatív újragondolása – magyarázza David Ellison. – A nézőknek egyáltalán nem kell ismerniük az előző filmeket – ez egyedülálló dolog ebben a műfajban. Ám miközben ez a helyzet, a korábbi részek rajongói számára elrejtettünk egy csomó izgalmas nyalánkságot. Kihasználjuk az időutazás adta lehetőségeket, és a jól ismert hősöket teljesen új idősíkra tereljük.”

Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a több évtizedes legenda ikonikus hősét ismét Arnold Schwarzenegger fogja alakítani.

„Arnold nélkül képtelenség Terminátor-filmet készíteni – szögezi le Taylor. – Ő és Cameron valamire nagyon ráéreztek, amikor az első két filmben feltérképezték a figura különféle tulajdonságait, és ezzel meg is határozták ennek a világnak a paramétereit. Olyan erős mitológiát alkottak, hogy el sem tudtam volna képzelni egy újabb történetet, ha Arnoldot kihagyjuk belőle.”

„Nagyon boldog voltam, amikor kiderült, hogy én is benne vagyok a filmben – mondja Schwarzenegger. – David és Megan Ellison felhívtak, hogy megvették a jogokat, az első gondolatom pedig az volt, hogy végre megint készül egy Terminátor-film, amiben én is benne vagyok! Akkor is nagyon örültem, amikor meghallottam, ki írja a forgatókönyvet. Tetszett az irány, amerre elvitték a történetet.”

„Arnold karakterére mindig is úgy tekintettem, mint az Óz, a csodák csodája Bádogemberének modern változatára – mondja Kalogridis forgatókönyvíró. – Hogyan lehet egy olyan karakter a történet szíve-lelke, akinek tulajdonképpen nincs is szíve? Izgalmas volt abba is belegondolni, hogy Arnold egy öregedő Terminátort alakít. Nem próbálkozunk mindenféle béna számítógépes trükkökkel, hanem tiszteletben tartjuk a színész korát. Elvégre az élő szövet öregszik a fémvázon, de a T-800-as legbelül is öregedett, vagyis inkább érett, mert a hosszú évek során rengeteg tapasztalatot szerzett az emberek között.”

„Ez olyan, mint a biciklizés – nevet Schwarzenegger. – Nem lehet elfelejteni, azonnal rááll a lábad. Amint elolvastam a forgatókönyvet, elkezdtem gyakorolni a szövegemet, és rögtön visszajött a géphang. Olyan természetes módon öltöttem magamra megint a karaktert, hogy szinte észre sem vettem.”

„A mi filmünkben Arnold olyan Terminátort játszik, akit akkor küldenek vissza, amikor Sarah Connor még csak kilenc éves volt – világít rá Ellison producer. – A kislány szüleit már nem tudja megmenteni, de őt igen, és fel is neveli. Ő a Védelmező, a hős, akit Sarah a példaképének tekint. Mivel évtizedeken át harcolt, a Terminátor mostanra le van már egy kicsit robbanva. A tanulási processzora végig be volt kapcsolva, tehát harminc év állt rendelkezésére annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy ő ember-e vagy valami más. Hogyan kommunikál Sarah-val ilyen helyzetben, és mi változik, amikor Kyle Reese felbukkan, és beleszeret a lányba? Ezekre keressük a választ, miközben Arnoldnak jó pár elképesztő akciójelenete van – elvégre ő Arnold, ugyebár. Szerintem a nézők értékelni fogják, hogy Arnold tényleg visszatért, és jobb formában van, mint valaha.”

Schwarzenegger komolyan végiggondolta, hogyan fejlődik a karaktere. „Sarah Connort védem, tehát mindenkit kinyírok, aki rossz szándékkal közeledik hozzá. Ez azt jelenti, hogy én vagyok a Terminátor egyfelől, de a Védelmező másfelől. Tehát oda kellett figyelnem, mikor melyik üzemmódban működöm a többi karakterhez való viszonyomat illetően. Ebben sokat segített, hogy van két lányom, akikkel kapcsolatban éveken át gyakorolhattam a Védelmező szerepét.”

A Védelmező tulajdonképpeni lányát, Sarah Connort Emilia Clarke alakítja. „Hosszú utat tettünk meg” – mosolyog Taylor, arra utalva, hogy a Trónok harca című sorozatban már több epizódban rendezte a színésznőt.

„Mindannyian imádjuk a Trónok harcát, amelyben Emilia erőt és nemességet sugárzó karaktert formál meg – mondja Ellison. – Ezeket a tulajdonságokat nem lehet megtanulni. Vagy megvannak valakiben, vagy nincsenek. Szerintem ez jellemző Sarah Connorra is, akit az egyik legkimagaslóbb hősnőnek tartok a mozitörténetben.”

A Védelmező fejlődik Sarah oldalán, de az ő jelenléte is hatással van a lányra. „Emilia erővel ruházza fel a nőies karaktert, újfajta Sarah-val találkozunk – mondja Jason Clarke. – Határozott szülői felügyelet alatt nőtt fel. Több magabiztosság költözött bele, nem csak az a paranoiás tudat hajtja, hogy mindenáron meg akarják ölni. Valahogy csajosabb lett, ha szabad így fogalmaznom – figyelemmel kísérhetjük, amint őszintén beleszeret Reese-be.”

Kalogridis forgatókönyvíró-producer nem csupán a jól ismert karakterek újjáalakítását élvezte, hanem a visszautalásokat is, azaz a tisztelgést a klasszikus Terminátor-filmek egyes momentumai előtt. „Az első film elején Kyle és Sarah autóval menekül a Terminátor elől, és a férfi egy tűzpárbaj közepette demonstrálja, miről van szó. Most viszont Sarah az, aki a tűzijátékot szállítja. Ez tisztelgés az első film előtt, ugyanakkor a klasszikus jelenet továbbfejlesztése is, mert megmutatjuk, hogy milyen lett Sarah, miután sokkal hamarabb megtudta, kicsoda ő és mit kell tennie.”

A Sarah és Reese közötti kémia megléte volt a legfontosabb szempont, amikor az alkotók meghallgatásra hívták a színészeket. „A Jack Reacherben dolgoztunk együtt Jai Courtney-val, és megkedveltem őt mint ember, ugyanakkor csodálatos színésznek tartom – mondja Goldberg producer. – Nem voltunk biztosak abban, hogy jó lesz Reese szerepére. Aztán az első meghallgatáson elkezdtek próbálni Emiliával, és rögtön e-maileztem valakinek, hogy megvan Reese. Azonnal nyilvánvaló volt, hogy ő a legjobb.”

A legnagyobb kihívást John Connor megtalálása jelentette, különösen azért, mert a karakter messiásból mániás figurává változik a cselekmény során.

„John Connornak karizmatikusnak kellett lennie, mert az emberek őt választják vezetőjüknek, amikor már úgy tűnik, nincs semmi remény – magyarázza Dana Goldberg. – Ezek az emberek már mindenüket elvesztették, de amikor Connor eléjük áll, és azt mondja, harcolni kell, elmennének vele a világ végére is. Van egy jelenet a filmben, amikor Connor sok szerencsét kíván egy katonának, aki azt válaszolja, nincs szüksége szerencsére, mert itt van neki John Connor.”

A klasszikus Terminátor-filmek jó néhány képét lehetetlen elfelejteni, és ezekre mindenképpen utalni akartak az új produkció alkotói. „Azt mondod, hogy T-1000-es, és azonnal beugrik Robert Patrick rendőregyenruhában – folytatja Goldberg. – Ugyanakkor nem akartuk lemásolni. Egyszerű lett volna a színészválasztás, de mi sokkal hátborzongatóbb megoldást akartunk. A szerephez komoly fizikai követelmények társulnak, ezért Byun-hun Lee-re gondoltunk, aki a G. I. Joe: Megtorlásban aratott világsikert. Messze túlszárnyalta az elvárásainkat, egyszerre volt félelmetes és tökéletes.”

Felkészülés az Utolsó Ítéletre… meg ami azután lesz

A színészek már hetekkel a forgatás kezdete előtt nekiláttak a gyakorlásnak. Kaszkadőrmutatványok, verekedések, drótos légtornászgyakorlatok és fegyverismeret szerepeltek a repertoáron.

„Minden nap órákat gyakoroltunk fegyverekkel – meséli Emilia Clarke. – Aztán kaptunk még fegyvereket, utána pár újabb fegyverrel színesítettük a kínálatot, végül a kezünkbe nyomtak még néhány gépkarabélyt. Korábban már megtanultam pár kaszkadőrmutatványt, most még jobban fel kellett készülnöm. Sarah Connort egy Terminátor képezi ki katonává, ezért van némi fogalma arról, mit jelent a harc és a túlélés.”

„Van egy megcáfolhatatlan bizonyíték arra, milyen keményen kellett dolgoznunk – veszi át a szót Courtney. – A stáb két ausztrál színészének még arra sem volt ideje, hogy együtt megigyon egy sört!”

Diana Burton kellékes és Harry Lu fegyverszakértő gondoskodott arról, hogy a karaktereknek mindig akadjon a kezébe valami, amivel lőni lehet. „Az egyik alapelv ebben a világban, hogy amikor gépek terveznek fegyvereket gépeknek, nem számít a dizájn – mondja Burton. – A funkcionalitás a lényeg. Így nekünk is a gépek agyával kellett gondolkodnunk, amikor elképzeltük, ők milyen nem túl dizájnos fegyvereket készítenének.” Az arzenál egyik részét a gépek által kitalált plazmafegyverek alkották, ehhez jöttek az emberek által plazmafegyverekké alakított hagyományos ölőszerszámok.

Az alkotóknak arra is oda kellett figyelni, hogy a film cselekménye három idősíkban játszódik. „Minden korszakban a megfelelő fegyvereket kellett használnunk, nehogy a történészek meg a fegyvermániások bármibe bele tudjanak kötni” – magyarázza Wu.

„Pontosan kellett rekonstruálnunk a múltat, miközben hitelesen kellett megalkotnunk a jövőt – teszi hozzá Burton. – Emellett Arnoldnak nagy beleszólása volt abba, hogy milyen fegyvereket szeretne használni.”

Burton és Wu számítása szerint nagyjából ötszázféle fegyver szerepel a filmben, amelyek között vannak felturbózott jövőbeli példányok, valódi fegyverek, utánzatok, műanyag másolatok és néhány gyűjtői darab.

Egy Terminátor-filmben azonban bármiből fegyver lehet, beleértve egy nagy, sárga iskolabuszt is. Az egyik akciójelentben egy ilyen busz többször hosszában bukfencezik, aztán lelóg a Golden Gate-hídról, miközben a hősök rajta csimpaszkodnak.

Totális háború, új Terminátorok

„Ez az eddig készült legnagyobb Terminátor-film, sokkal látványosabb akciójelenetek vannak bele, mint bármelyik korábbi részben – mondja David Ellison producer. – Most látható először a jövőbeli a háború a maga teljes valójában, amit eddig senki nem tudott megcsinálni. A közönség új Terminátorokkal is találkozik, amelyek remélhetőleg ugyanolyan mellbevágó hatást keltenek, mint a T-1000-es 1991-ben. Nagyon magasra helyeztük a lécet, és úgy érzem, sikerült is átugranunk.”

„Ez tényleg nagyon nagy mozi, a 170 milliós költségvetés tette ezt lehetővé – folytatja Dana Goldberg. – Áprilistól augusztus közepéig forgattunk, benne sok hatnapos munkahéttel, ez a normális filmkészítései idő többszöröse. A stáb a lelkét is beleadta, hogy ez a produkció vászonra kerülhessen.”

A film szereplői

ARNOLD SCHWARZENEGGER (a Védelmező) bolygónk egyik legismertebb egyénisége, akinek még saját álmait is sikerült túlszárnyalni a fitnesziparban, filmen és a politikában.
Az ausztriai Thalban született 1947-ben. Húszévesen már a testépítés meghatározó alakja lett, ő volt a legfiatalabb sportoló, aki elnyerte a Mr. Universe címet. 1968-ban Amerikába ment, hogy hollywoodi sztár lehessen, de visszavonulásáig még ötször elnyerte a Mr. Universe és hétszer a Mr. Olympia címet.
Első filmje a Herkules New Yorkban (Hercules in New York) volt, ezt követte a Maradj éhen (Stay Hungry), amelyért Arany Glóbuszt kapott. (Közben volt egy villanásnyi szerepe Robert Altman Hosszú búcsú című Chandler-adaptációjában, testőrt alakított.) A nagy áttörést a Conan, a barbár (Conan the Barbarian) jelentette 1982-ben, majd jött 1984-ben a Terminátor, amely végképp a nagy sztárok közé repítette.
Filmjei eddig összesen több mint 3 milliárd dollárt jövedelmeztek.
2003-ban republikánus színekben megválasztották Kalifornia 38. kormányzójává, e tisztet 2011-ig töltötte be. Hivatali ideje alatt egyik legfontosabb feladatának a globális klímaváltozás elleni harcot tekintette, s e téren mindkét párt politikusaival együttműködött.
Fontosabb filmjei: Kommandó, Ragadozó (Predator), Vörös zsaru (Red Heat), Total Recall – Az emlékmás, Ikrek (Twins), Terminátor 2 – Az ítélet napja, Terminátor 3. – A gépek lázadása, Két tűz között (True Lies), Az utolsó akcióhős (The Last Action Hero), A feláldozhatók-trilógia (The Expendables).

JASON CLARKE (John Connor) legutóbbi figyelemreméltó filmjei: Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajsza, A majmok bolygója - Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes). Hamarosan az Everest című, egy katasztrófával járó hegymászó-expedíció történetét feldolgozó filmben lesz látható Josh Brolin és Jake Gyllenhaal oldalán (Hazai bemutató: 2015. szeptember 17.)
További fontosabb filmjei: A nagy Gatsby (The Great Gatsby), Az elnök végveszélyben (White House Down), Fékezhetetlen (Lawless), Közellenségek (Public Enemies).

EMILIA CLARKE (Sarah Connor) Emmy-jelölést kapott a Trónok harca (Game of Thrones) című HBO-sorozat főszerepéért.
Korábban a Dom Hemingway című mozifilmben szerepelt. A színésznő a Drama Centre London elvégzése után a BBC Doctors című sorozatában kezdte pályafutását.

JAI COURTNEY (Kyle Reese) ausztrál színész gyorsan Hollywood egyik legkeresettebb sztárjává vált. Legutóbb A lázadó (Insurgent), A Forráskutató (The Water Diviner) és a Rendíthetetlen (Unbroken) című filmekben szerepelt.
Korábbi fontosabb filmjei: A beavatott (Divergent), Én, Frankenstein (I, Frankenstein), Die Hard – Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard), Jack Reacher, Spartacus – Vér és homok (Spartacus – Blood and Sand).

A film alkotói

ALAN TAYLOR (rendező) 2012-ben készítette a Thor: Sötét világ (Thor: The Dark World) című szuperfilmet, amely 640 millió dolláros összbevételt ért el.
A New York-i Egyetem Tisch Művészeti Iskolájának végzőseként pályafutását független filmekkel kezdte, majd nagy sikerű tévésorozatok számos epizódját rendezte (Gyilkos utcák /Homicide – Life of the Streets/, Az elnök emberei /The West Wing/, Szex és New York /Sex and the City/).
Hamarosan az HBO egyik legsikeresebb rendezője lett, Emmyt kapott a Maffiózók (The Sopranos) Kennedy és Heidi című epizódjáért. Emmyre jelölték a Mad Men – Reklámőrültek pilotjáért.
A Trónok harca második évadját executive producerként vezényelte le, és több epizódot is rendezett. A sorozatban végzett munkájáért újabb Emmyre jelölték.

LAETA KALODRIGIS (társ-forgatókönyvíró / executive producer) olyan sikerfilmek forgatókönyveit jegyzi, mint az X-Men, a Tomb Raider, a Sikoly 3 (Scream 3), a Nagy Sándor (Alexander) és a Viharsziget (Shutter Island), amelynek executive producere is volt.
Producerként működött közre az Avatar és Az elnök végveszélyben (White House Down) elkészítésében.
Jelenleg a Skydance Productions partnereként az új Terminátor-trilógia elkészítésén dolgozik.

DAVID ELLISON (producer) a Skydance Productions vezérigazgatója. Jelenleg a Mission: Impossible – Tikos nemzet (Mission: Impossibe Rogue Nation) utómunkálatain dolgozik. (Hazai bemutató: 2015. augusztus 5.)
Hamarosan executive producerként fog tevékenykedni a Star Trek 3 elkészítésében. (Hazai bemutató: 2016. július) Ellison a Terminátor-franchise jogainak tulajdonosa, és jelenleg a következő rész munkálatait készíti elő.
Ellison legutóbb executive producerként jegyezte a következő sikerfilmeket: Misson: Impossible – Fantom protokoll (M:I Ghost Protocol), Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit), Z Világháború (World War Z), Sötétségben – Star Trek (Star Trek Into Darkness), G.I. Joe: Megtorlás (G.I. Joe: Retaliation), Jack Reacher.

terminatorgenisys_p12_620.jpg


süti beállítások módosítása