látogató számláló

Kritika: A törvény nevében - 1. évad

Hamarosan indul a sorozat második évada, így szeretnék nektek beszámolót tartani, hogy miért érdemes elkezdeni a sorozatot, illetve hogy engem mi fogott meg a sorozatban.

truedetective_s1_pic1.jpg

Ha röviden kéne összefoglalnom a True Detective-et, akkor azt írnám le, hogy ez a XXI. századi Twin Peaks. Szerintem ezzel nem is túlzok nagyon. Ugyanis ennek a sorozatnak is van egy erős gótikus, misztikus, sötét tónusa, mint annak idején a Twin Peaksnek. És igen, a legjobban a sorozat hangulata fogott meg. De a hangulat mellett ott voltak az erős karakterek is, ugye Rust Cohle (Matthew McConaughey) és Marty Hart (Woody Harrelson). Mondanom se kell, tökéletesen passzoltak a szerepükhöz a színészek, és a színészek között is zseniális interakciót figyelhettünk meg mind a nyolc rész alatt. Ám aki látta a sorozatot, az tudja, hogy igazából, karakterek tekintetében Matthew McConaughey vitte el a hátán az évadot. McConaughey-t én nem szerettem, de amióta láttam tőle ezt a sorozatot, illetve a Mielőtt meghaltam című filmet, azóta nagy kedvencem lett.

Röviden a történetről: a helyszín Louisiana, 1995. január 3. Egy helyi farmer és annak fia egy fa törzséhez kötözött meztelen női holttestet találnánk. A nő fején agancsok vannak, mint valami korona, a hátán meg egy különös szimbólum. A helyi rendészet kiér a helyszínre, és a holtest láttán egyből rájönnek, hogy nem egy mindennapi gyilkossággal van dolguk.

Nem is írom tovább a történetet, mert nem akarok senkit se megfosztani az élménytől. Aki nem látta még a sorozatot, az higgye el nekem, hogy tényleg érdemes megnézni. A nyomozás mellett nagyon sok egzisztencializmust kapunk, ahogyan Rust magyarázza, hogyan is működik a vallás, hogyan működik az ember, a táradalom, egyszóval a világ. És ez szerintem baromi jól áll a sorozatnak.

Aki azt hinné, hogy lineáris történetmesélés jellemzi a sorozatot, azt el kell szomorítsam, mert ez nem így van. És nagyon jól tették a készítők, hogy több idősíkon játszódik a történet, mert a néző tekintettét odavonzzák az események, és szüntelenül figyelni kell, még a legkisebb részletekre is, hogy az évad végén tiszta képet kapjunk.

Nic Pizzolatto remek kis évadot hozott össze tavaly, és szerintem nagyon jól ért a krimihez. Sőt nemrégiben azt nyilatkozta a második évadról, hogy az előző szezon gótikusan sötét tónusai helyett ezúttal egy nyugtalanító pszichológia szerint működő világ tárul majd elénk, ahol a főszereplők kénytelenek a saját hátborzongató valóságukban küzdeni nap mint nap. A 2. évad nem fog több idősíkon játszódni, lineárisabb és egységesebb szerkezetű lesz, és az okkultista elemek helyett a karakterek személyiségén lesz a nagyobb hangsúly. Szerintem ebből is nagyon sok mindent lehet kihozni, szóval én már várom a második évadot.

Rajongj értünk Facebookon vagy Twitteren!

truedetective_s1_620.jpg


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr337537906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása