látogató számláló

Októberben többféle formában jön el az apokalipszis

A sors ismét úgy akarja, hogy X Professzor (James McAvoy), Magneto (Michael Fassbender) és Mistique (az Oscar®-díjas Jennifer Lawrence) útjai keresztezzék egymást. Több ezer év után ugyanis felébred Apokalipszis (Oscar Isaac), az első és leghatalmasabb mutáns, aki undorral konstatálja, hogy a Földet az emberek uralják. Félelmetes erejével meg akarja tisztítani a bolygót, hogy új világrendet hozzon létre. Küldetése sikerének érdekében elindul, hogy összegyűjtse négy segédjét: egyikük Magneto lesz, aki Lengyelországban bujkálva próbált normális életet élni. X Professzor iskolájában is véget ér az átmeneti nyugalom: a háborúban senki nem maradhat semleges, a tehetséges diákokon múlik az emberiség sorsa.

Az X-Men - Apokalipszis 2016. október 7-én jelenik meg itthon a Bontonfilm forgalmazásában. A DVD, a Blu-ray és a BD3D steelbook kiadványon kívül megjelenik még ugyanezen a napon egy háromlemezes steelbookban az eredeti X-Men trilógia Blu-ray változata, valamint ugyanilyen formában az előzmény-trilógia is, melyben szintén megtalálható az Apokaliszis.

Az X-Men - Apokalipszis DVD specifikációi:
Hang: magyar (DD5.1), angol (DD5.1)
Felirat: magyar, angol
Képarány: 2.40:1
Extrák (magyar felirattal):

  • Bakiparádé
  • Látványtervek galériája
  • Audiokommentár Bryan Singer és Simon Kinberg közreműködésével (eredeti nyelven)
  • Rejtett extra

Az X-Men - Apokalipszis Blu-ray és BD3D specifikációi:
Hang: magyar (DD5.1), angol (DTS-HD MA 7.1)
Felirat: magyar, angol
Képarány: 2.40:1 (1080p HD)
Extrák (magyar felirattal):

  • Kimaradt és bővített jelenetek – Bryan Singer bevezetőivel
  • Bakiparádé
  • A forgatás záróbulija (eredeti nyelven)
  • Így készült a film – a kulisszák mögött
  • Audiokommentár Bryan Singer rendező és Simon Kinberg forgatókönyvíró közreműködésével (eredeti nyelven)
  • Látványtervek galériája
  • Rejtett extra

Bontonfilm: 2016. októberi megjelenések

xmenapocalypse_hun_dvd_620.png

xmenapocalypse_hun_bd_620.png

xmenapocalypse_steelbook.png

xmen_originaltrilogy_steelbook_620.png

xmen_prequeltrilogy_steelbook_620.png


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr6811717253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása