látogató számláló

Kritika: A hét mesterlövész (The Magnificent Seven - 2016)

Vadnyugati feláldozhatók.

A remake (egy film, sorozat vagy egyéb művészi alkotás felújított, újragondolt változata, adaptációjaszükségessége az én meglátásom szerint három esetben indokolt. (Most szűkítsük le ezt a filmek világára.) Az első: ha az eredeti film rossz volt, de van benne potenciál és egy jobb forgatókönyvíróval és/vagy rendezővel, kilehet belőle hozni a legjobbat. A második: ha az eredeti művet több szemszögből is meglehet közelíteni, és másfajta értelmezést lehet neki adni. A harmadik: a mai technikával jobb és szebb látványt lehet adni a filmnek. Bár utóbbi szerintem nagyon erőltetett.

magnificent7_2016_620.jpg

Az 1960-as A hét mesterlövész egy jó western volt a maga idejében. Nemrég újranéztem, és most is bejött. Bár azt tudni kell, hogy a 1960-as sem "eredeti mű" a szó szoros értelmében, mert lényegében Kuroszava Akira A hét szamuráj című filmjén alapszik, csak át lett helyezve a vadnyugatra. Na, de szükséges volt-e a remake-elés A hét mesterlövész esetében? Szerintem nem. És most, hogy láttam ezt az új feldogozást, elmondhatom, hogy aki látta az eredeti művet (értsd: az 1960-ast) az látta ezt a filmet is. Egyszerűen nem értem Hollywoodot, hogy miért ad ilyen projekteknek zöld utat. Ennyire nem lenne eredeti ötlet? Mert úgy látszik, hogy tényleg nincs már. 

Persze a film története most ugyanolyan tanulságos, meg azért vannak apróbb változtatások is. Például nem mexikói földműveseket kell megvédeni, meg a hét mesterlövész is elég sokszínű: van indián a csapatban, meg mexikói is. De ezek a változtatások nem adnak hozzá semmiféle pluszt a filmélményhez. Majd elfejtettem: a feminizmus jegyében van női főszereplője is a filmnek, ami az eredeti műből kimaradt. Persze nem a hét mesterlövész egyike, mert odáig nem mentek el a készítők. De élő, lélegző nő, aki nagyon badass, és jól bánik a fegyverrel, csak épp állandóan kint van a dekoltázsa. Amivel igazából pont, hogy szembe mennek a készítők mindazzal, amit a feministák képviselnek. Szóval ez olyan kettős érzetet keltett bennem.

Na meg a végső összecsapás látványosabbra sikerült, a vizuális effektusok szépek. De ez kevés. A legnagyobb előnye a filmnek, hogy a western hangulat nagyon átjön és a színészi gárda is remek. Olyan nagy nevek szerepelnek, mint Denzel Washington, Ethan Hawke, vagy a most épp nagyon felkapott színész, Chris Pratt. A színészek jól hozzák a formájukat és a közöttük lévő interakció is működik.
Viszont senkit se tévesszen meg az, hogy a film forgatókönyvét az a Nic Pizzolatto írta, akinek A törvény nevében (True Detective) c. sorozatot is köszönhetjük, mert itt sajnos egy karakter se lett úgy ábrázolva, mint az előbb említett sorozatban. Persze a hét mesterlövészből háromnak is ki van dolgozva a háttere, de egyik se okoz meglepetést a film cselekménye során. A többiekről meg csak nagyon keveset tudunk meg, tudjátok, úgy mint a Suicide Squadban.
Sőt talán ez is a legnagyobb baja a filmnek, hogy mivel semmi változatosság nincs benne, ettől olyan kiszámítható az egész cselekmény.

Összegezve: nem lehet ezt a filmet rossznak mondani, mert ugyanolyan mint az eredeti mű, csak ebből az is adódik, hogy felesleges alkotássá vált. Aki nem látta az eredeti művet, annak talán megér egy próbálkozást, a többieknek meg szíve joga. Ja, és IMAX-ben is megtekinthető a film, szóval IMAX-fanatikusok előnyben.

magnificent7_2016_hun_p1_620.png


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr4011731583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.