Kritika: A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast)

A szépség belülről fakad.

A Disney legújabb élőszereplős adaptációja A Szépség és a Szörnyeteg lett. Szerintem nem túlzok, hogy ha azt mondom, hogy a világnak nem hiányzott még egy feldolgozás ebből a műből, hiszen rengeteg formában láthattuk már: élőszereplős filmként, rajzfilmként, sorozatként, tévéfilmként stb. De mivel a pénz nagy úr (és ez látható is: a klasszikus rajzfilmek élőszereplős feldolgozásai szó szerint kasszát robbantanak), és a Disney gyakorlatilag kiszállt a nagy költségvetésű filmek finanszírozásából (mármint azokból, ami nem Marvel, nem Lucasfilm, nem rajzfilmek élőszereplős feldolgozása és mondjuk nem A Karib-tenger kalózai sorozat darabja), mondván: a többi bukta volt (lásd a Holnapolisz estetét), így teljesen korrekt gazdasági hozzáállás, hogy abból csinálnak többet, ami bejön a népnek. És mint tudjuk, A Szépség és a Szörnyeteg után is rengeteg korábbi rajzfilmjük élőszereplős feldolgozására lehet számítani.

Nekem nem volt túl sok elvárásom a filmmel szemben, talán csak egyetlen egy. Mégpedig az, hogy legyen egy kicsit elmélyítve a Belle és a Szörnyeteg közötti kapcsolat. A film előtt direkt megnéztem a rajzfilmet - ami még mindig nagyon jó -, de ha egy hibát fel lehet róni neki - legalábbis szerintem - az az, hogy a két főszereplő közötti románc létrejöttét túl gyorsan lerendezték a készítők. Mármint a Szörnyeteg megmenti Belle-t, majd a lány elkezdi ápolgatni a szörnyet, és bumm, egyből kialakul valami kettejük között. A filmtől emiatt kicsit többet vártam, hiszen mégiscsak egy szépségnek kell egy szörnybe beleszeretnie. Legyen egy kis bizalmatlanság Belle szívében, később vegye észre a Szörny pozitív tulajdonságait, ezzel erősebb feszültséget teremtve a történetben. És egy bizonyos pontig azt hittem, hogy ez meg is fog valósulni, amikor láttam, hogy a film játékideje hosszabb lesz, mint a rajzfilmé. Sajnos ezt a minimális elvárást nem elégítették ki. És most kérdezhetnétek, hogy akkor mégis mitől hosszabb a film. Hát, több betétdal került bele, amik a rajzfilmből már ismertekhez hasonlóan szinték jók, nem lógnak ki a sorból, hiszen a zeneszerző ugyanaz az Alan Menken, aki a rajzfilm zeneszerzője is volt, a dalszövegeket pedig Tim Rice írta, aki Howard Ashman dalszövegíró halála után segített befejezni Menkennek az Aladdin dalait és akivel Menken új dalokat szerzett A Szépség és a Szörnyeteg színpadi musical változatához. (Amiből nem került át dal a filmbe.) És persze azok a dalok is bekerültek az élőszereplős változatba, amik a rajzfilmben is hallhatóak voltak, itt-ott kiegészítve olyan szöveggel, amelyet Howard Ashman a rajzfilmbe szánt, de végül nem lettek felhasználva.

No meg a Szörny és Belle múltjáról is egy kicsit többet tudhatunk meg, de inkább Belle múltjából kapunk többet, amik így leírva biztos, hogy egyesekben kíváncsiságot keltenek, de ezek az információk nem adnak hozzá semmi extrát az ő karakteréhez. Míg a Szörny múltjából azért elég jelentős dolog derült ki: hogy mégis miért volt korábban olyan lekezelő, pökhendi herceg, de a filmnek ezt a történetszálát nagyjából egy mondatban letudják, ami szerintem baj, mert így sokkal árnyaltabb lehetett volna a Szörny karaktere. Szóval azért sok a kihagyott ziccer a filmben, de hogy ne csak a negatívumokról írjak, íme a pozitívumok: a film legerősebb tulajdonsága a látvány, ami egyszerűen pazar. A díszletek, a ruhák, mind-mind egyszerűen mesés. A barokkos stílus szinte már kézzel fogható volt az egész filmben. A másik óriási pozitívum a színészekhez köthető. Mindenki hozta a kötelező profizmust. Szóval kivitelezésben nem volt hiba, míg tartalomban sokkal inkább. Hiszen végül is elég fontos, még ma is aktuális témát dolgoz fel a film: meglátni az emberben a belső szépséget, és az alapján beleszeretni. Amit a nők elég sokszor hangoztatnak, főleg a feministák, és sokszor felróják a férfiaknak, hogy ők csak a külsőségekre mennek, hogy nekik már a teltebb nők nem is tetszenek stb. Ami szerintem azért nem egészen így van... Csakhogy most jön a csavar: a nőknek valahogy a külsőségeket figyelmen kívül hagyni és a belső szépséget megtalálni az ellenkező nemben nem nagyon működik, maximum ha pénz van a dologban. Persze ez az én véleményem, lehet, hogy másoknak másfajta tapasztalatai vannak. De szerintem ha jól körülnézünk magunk, láthatjuk, hogy az a mondanivaló amivel A Szépség és a Szörnyeteg operál, nem nagyon valósul meg a gyakorlatban - legyen szó bármelyik nemről.

Összegezve: a sok negatívum ellenére még mindig mesés ez a történet. Akiknek a rajzfilm tetszett, azoknak ez a feldolgozás is tetszeni fog. Nosztalgiázásra kifejezetten alkalmas. De aki úgy ül be rá, hogy esetleg új kontextusba helyezve láthatja majd ezt a már sokszor elmesélt történetet, az bizony csalódni fog.