látogató számláló

Kritika: A galaxis őrzői vol. 2. (Guardians of the Galaxy Vol. 2)

A galaxisunk újra bajban van.

SPOILERMENTES!

2014 nyarán mutatták be A galaxis őrzői első részét, ami nem csak, hogy közönségkedvenc lett, de a kritikusok is szerették. Valóban, akik kétórányi popcornmozit vártak, azok elégedetten jöhettek ki a moziteremből, hiszen egy nem mindennapi csapat szórakoztató kalandját láttuk a vásznon, retro soundtrack kíséretében. Viszont úgy, ahogy a legtöbb Marvel alkotásból, A galaxis őrzőiből is hiányoztak a drámai jelenetek (jó, egy azért volt benne), a nagy fordulatok, az emlékezetes főgonosz(ok), a karakterek mély ábrázolása. És szerintem a felsorolt elemek minden egyes szuperhősmozit jobbá tehetnek. Sőt a zsáner alappilléreinek kellene lenniük. De úgy látszik, hogy a Marvel pont beéri a szimplán csak szórakoztató filmekkel. Persze most jöhetnek az ellenérvek, hogy nem kell mindent véresen komolyan venni, sőt egy ilyen csapatot nem is lehet, de azért A galaxis őrzőiből sokkal többet ki lehet hozni (eltekintve attól, hogy végtére is milyen a film hangvétele), és a második résznek adva volt a lehetőség, hogy minden tekintetben jobb legyen.

gotg2_620.png

Amíg a második részhez nem jöttek ki előzetesek, én bíztam abban, hogy egy kicsit komolyabb hangot fog megütni a folytatás, hiszen mégiscsak a Marvel Moziuniverzum harmadik fázisaként van számon tartva és mind tudjuk, hogy a fázis végén a már sokat emlegetett, a háttérben megbúvó ellenséggel kell az összecsapnia az összes hősnek. Szóval szerintem egy kis komolyság belefér, ha már egy igencsak nagyívű háború felé tartunk. Viszont amikor James Gunn kijelentette, hogy ugyan a galaxis őrzői fel fognak tűnni a következő Bosszúállók-filmben, ám A galaxis őrzői vol. 2. semmiképpen sem az Infinity War felvezetése lesz, akkor már sejtettem, hogy hangvételben semmi sem fog változni. Ezt a tényt tovább erősítették a filmhez érkező előzetesek is, miszerint maximum egy kicsit harsányabb lesz az összkép, de végtére is még így is bíztam benne, hogy egy összetettebb történetet fogunk kapni folytatás gyanánt, a bevezetőben felsorolt elemekkel kiegészítve azt. Vajon megtörtént?

Nos, nem is húznám tovább az időt: A galaxis őrzői második része ugyanolyan szórakoztató alkotás lett, mint az elődje. A legnagyobb változás a történetvezetésben volt, ugyanis több szálon fut a cselekmény. A történetbe nem nagyon akarok belemenni, de egy ponton a csapat kettéválik, így az egyik szálon Mordályt és Grootot követhetjük nyomon, illetve azt, hogy milyen galibákba keverednek, míg a másikban azt láthatjuk, hogy Űrlord (Chris Patt) hogyan barátkozik az édesapjával (Kurt Russell). És az utóbbi történetszálnak kéne lennie a film lelkének, csakhogy pont ez az a történetszál ami eléggé felemásra sikeredett.
Dramaturgiailag ez a film is úgy épül fel, mint az első rész. Egy igen pörgős, vagány nyitány, aztán egy kicsit lelassulnak az események, csakhogy ebben az epizódban még inkább lelassulnak; végül jön egy látványos befejezés, ami itt sokkal, de sokkal látványosabbra sikerült - és nem mellesleg drámaibbra.

Na de az Űrlordos történetszál miért felemás? Bár nem túl mély, de elég sok gondolatot tartalmaz, csakhogy ez a fajta harsányság, amivel a film operál, nem minden egyes jelenethez illik. Persze humorosan is meg lehet közelíteni a témát, de sajnos a legtöbb esetben Gunn átesett a ló túlsó oldalára.

Egyes karakterek is mélyebb ábrázolást kaptak, csakhogy ezek a pozitívumok valahogy elvesznek a film hangvétele miatt. Ne értsetek félre, jelen vannak a filmben, de nem tudják azt az erős, már-már katartikus élményt nyújtani, amit kellene. Kivéve a film vége, mert ott aztán tényleg minden olyan, amilyennek lennie kell, sőt meg is lepődtem, hogy be merik vállalni a készítők, hogy a happy end, nem is annyira happy end. De ha majd megnézitek a filmet tudni fogjátok, miről beszélek...

Összességében ez a rész is ugyanolyan volt, mint az első. Igazából amennyi negatívumot fel lehet sorolni, ugyanannyit pozitívat is. A soundtrack (Király Válogatáskazi #2) igényes, jó számokat tartalmaz, Baby Groot kimaxolja a cukiságfakort, tele van popkulturális utalásokkal, no meg nagyon látványos, NAGYON!
Tucat Marvel-film - már megint egy jellegtelen főellenséggel -, amit már láttunk, de a bevált recept kedvelőinek még mindig ajánlott és fogyasztásra abszolút alkalmas.

Természetesen a vége főcím elindulásakor továbbra sem érdemes elhagyni a termet, ugyanis összesen öt(!) darab, igen, öt darab stáblista közbeni jelenet van, szóval ajánlott nem túl sok folyadékot fogyasztani a film alatt.


süti beállítások módosítása