Kritika: Arthur király - A kard legendája (King Arthur: Legend of the Sword)

Lájtos Gyűrűk Ura.

Rég volt már olyan film, mint az Arthur király - A kard legendája, ami olyan nehéz feladat elé állított, hogy írni kéne róla valamit. Csakhogy igazából egy-két mondatban el lehetne mondani, hogy voltaképpen milyen is ez az alkotás; lényegében úgy, hogy igazából mindenki - legalábbis szerintem - teljes képet kapna az egész műről. Ám végül sikerült kibontanom a véleményemet...

Szerintem mindenki tisztában van Arthur király történetével, ezért nem is akarok nagyon a cselekménybe belemenni, no meg amúgy is megannyi film, sorozat, rajzfilm feldolgozta már az ő mondáját Ám ezúttal Guy Ritchie vette górcső alá Arthur király legendáját. És ezen belül is a kezdetekre fókuszált. Ha nagyon tömören kéne nyilatkoznom a filmről, azt mondám, hogy teljesen átlagos lett. Egy ismert történet modern kori feldolgozását kapjuk, egy-két ötletes megoldással. Lényegében nem lehet azt mondani, hogy rossz, mert attól távol áll, de tipikusan az a film, amit egyszer megnéz az ember a moziban, és pár nap múlva már nagyon nem is emlékszik rá. A Guy Ritchie-féle lazaság sok helyen jelen van, pedig azért elég komor hangvétellel operál film, főleg látványban, ám ettől függetlenül működik a dolog. Két nagy érdeme van: egyrészt jól egyensúlyozz a humor és komorság között, ami a legtöbb blockbuster számára példaértékű lehet, másrészt kifejezetten dinamikusra sikeredett a történetvezetés. Persze vannak olyan jelenetek ahol picit lelassulnak az események, de nem annyira, hogy kizökkentse a nézőt ebből a mozgalmas cselekményből. Kifejezetten tetszett az is, hogy egy montázs segítségével oldották meg Arthur felcseperedésért. Szóval igen, nem nagyon tökörészik a film.

A színészek is jók, a legkiemelkedőbb alakítást Jude Law szállítja, aki a film főgonoszát testesíti meg és egyszerűen brillírozik a szerepben. Charlie Hunnam, mint Arthur király ötletes választás volt, és a szépen kigyúrt testét a női nézők sokszor szemügyre is vehetik. Ja és most figyelmeztetek mindenkit, hogy bár a legtöbb Arthur király mondáját feldolgozó mű Merlin karakterével is dolgozik, itt csak említés szintjén hallunk felőle. Na nem kell megijedni senkinek sem, mert varázsaltokból így is lesz dögivel, ugyanis az ellenállók csapatában egy varázslónő (Astrid Bergès-Frisbey alakításában) is jelen van, és egy-két látványos elem hozzá is köthető. Na, de ha már látvány, akkor mindenképpen a film elejét kell kiemelni, ugyanis igen monumentális csatával kezd, ami egyszerűen szemkápráztató volt, főleg ezekkel a nagy elefántokkal. (Olifántokkal?). Ám ez egy kicsit hátrányává is vált a filmnek, ugyanis a monumentalitást még a végső összecsapás sem tudta überelni. Persze az is látványos, de nem annyira, mint a film eleje, de ez ugyebár ízlés kérdése. És ha már óriási elefántok, azért elég sok elem hajaz egy kicsit A Gyűrű Urára: vannak itt az előbb említett lények, aztán egy varázskard, vagyis az Excalibur (kettétört penge?), varázslók, egy király, aki fél azzá válni, amivé lennie kell, ja és egy hatalmas fekete torony is, amiről már csak Sauron szeme hiányzott. Tudom én, hogy annak idején Tolkien azért "kölcsönvett" egy-egy dolgot az Arthur-mondakörből, de ennél a filmnél totál azt éreztem, hogy a készítők direkt mentek rá ezekre a hasonlóságokra. Komolyan mondom, a stáblista végéig bent maradtam a teremben azt várva, hogy a végén kiderüljön, hogy ez a film is Középföldén játszódik. (De természetesen nem volt stáblista utáni jelenet.)

A legnagyobb baja a filmnek lényegében az, hogy ezt a történetet már láttuk - nem is egyszer. Ugyanazokra a klisékre épül, mint amire a műfaján belül a legtöbb. Itt is megvannak a kötelező körök, Arthur nem akarja elfogadni magát, sőt ahogy érzi, hogy egyre nagyobb a tét, már nem is akar az ellenállókhoz tartozni. Meg a karakterek is csak úgy vannak. Például a Varázslónőről annyi derül ki, hogy Merlin küldte azzal a céllal, hogy segítsen a jó fiúknak, és ennyi a karaktere. Nem tudjuk meg, hogy miért lett varázsló, miért őt küldte Merlin stb.
Ez az egysíkúság igaz a többiekre is.

Daniel Pemberton zeneszámai nem rosszak, de nem is olyan emlékezetesek. Az operatőri munka meg ugyanolyan, mint az előző Guy Ritchie-filmeknél.

Összegezve leginkább azoknak ajánlom ezt a filmet, akik már ki vannak éhezve a lovagregényekre, a fantasy filmekre, na meg azoknak, akik még egy Arthur király-filmet sem láttak. Ők fogják a legjobban élvezni.
És készüljetek, A kard legendája elméletileg egy hat filmből álló franchise első része is egyben. Bár ez a rész elég gyengére sikerült, nem rengette meg a földet, azért még így is - nem tudom, hogy miért - kíváncsi vagyok, hogy a folytatásokból mit tudnának kihozni. Persze ez a bevételtől függ, ami elég necces, ugyanis egy hete van a filmnek, hogy becsalogassa a nézőket, a következő héten úgyis mindenki az Alien folyatására fog beülni, utána meg kalózkodik egy kicsit a nép.
Sajnálom, hogy pont a nagy blockbuster-dömping kezdetére sikerült kitűzni a film bemutatóját, de csak rajtatok múlik, hogy bizalmat szavaztok-e a filmnek vagy sem.