Kritika: A majmok bolygója - Háború (War for the Planet of the Apes)

A béke már nem opció.

Egy vírussal kezdődött, aminek folytán a majmok intelligensebbek lettek, míg az emberek betegek. A majmok megunták a ketreceket, illetve hogy rosszul bánnak velük, és ezzel kezdetét vette a LÁZADÁS. Ezen események alatt a vezetőjükre is rátaláltak, név szerint Caesarra (Andy Serkis). Az évek során kolóniát hoztak létre az erdőben, ahol békében éltek, míg egy csapatnyi ember rájuk nem bukkant, mikor a közeli generátort helyrehozásán igyekeztek. A majmok között megosztottság lett úrrá, ugyanis nem mindegyik nézte jó szemmel, hogy Caesar túlságosan is emberbarát. Ekkor kezdődtek a problémák. Koba (Toby Kebbell) személyében létrejött az ellenzék. Támogatókat gyűjtött, és a pengeélen táncoló békés együttélést emberek és majmok között, a földbe tiporta. Ezzel kitört a FORRADALOM. Emberek és majmok csaptak össze, az emberek harc közben sikeresen felvették a kapcsolatot egy hadsereggel, akik így San Francisco felé vették az irányt. Bár Koba meghalt, a forradalomból a majmok így is vesztesen kerültek ki, ugyanis ekkor már tisztán látszott, hogy a békés együttélés már nem lehetséges. Elkezdődött a HÁBORÚ.

Az Ezredes (Woody Harrelson) vezetésével a katonák megindultak az erdőbe, hogy elsöpörjék a föld színéről a majmokat és legendás vezetőjüket, Caesart. Mindkét fél jelentős veszteségen ment át és mind az emberek, mind pedig a majmok a túlélésért küzdenek. E gyötrelmes háborúban ismét helyt kell állnia Caesarnak, akit Koba hagyatéka kísért. Sőt erre még a megszállott és kegyetlen Ezredes is rátesz egy lapáttal.

Matt Reeves rendező továbbvitte az előző rész örökségét, így ismét remekül nyúlt hozzá A majmok bolygója franchise-hoz. A trilógia utolsó darabja igazi katartikus alkotás lett. A komor hangvétel szinte kézzel fogható, bár pár helyen azért feloldódik, de így is a trilógia legsötétebb darabjával van dolgunk. A cselekmény a karakterekre és a háború szörnyűségeire helyezi a hangsúlyt. A majmok bolygója – Háború egyszerre road movie és bosszúfilm. Sőt szívbemarkoló jeleneteket is láthatunk, amiket Michael Giacchino zeneszámai csak fokoznak. És ha már megemlítettem: Giacchino elsőrangú munkát végzett. Zenéi pompásan idomulnak a jelenetekhez, sőt némelyik track-ben egy kis utalás is van az 1968-as A majmok bolygójára.

Az ismerős arcok mellett remek új karaktereket is felvonultat a film. Nekem az egyik kedvencem a Rossz majom (Steve Zahn). Nagyon eltalált szereplő, és bár ő a film legfőbb humorforrása, egyáltalán nem volt zavaró a jelenléte, sőt néha jól is jött, hogy azt a komorságot, ami végig jelen van, egy kicsit feloldja.

Az előzetesek biztosan sok embert be fognak csapni, mert egy elég nagy harcot sejtetnek, de a félreértés elkerülése végett: ez nem az a film, ami a nagy összecsapásokat helyezi az előtérbe. Persze a film elején és a végén kapunk egy kisebb harcot, de azok vagy túl rövidek, vagy inkább a háttérben zajlanak. Szóval senki ne várjon a harmadik résztől monumentális csatákat. Ettől függetlenül én így is bátran használom a trilógia harmadik részére az "epikus" jelzőt, mert képes volt újat mutatni, nem a megszokott sablonokból épült fel a cselekmény. Persze most jöhet a kötekedés, hogy akkor a harmadik rész címében miért szerepel a háború szó. Ám aki odafigyel a történetre, az megérti.

Caesar karaktere az egész film alatt nem semmi eseménysorozaton megy át, aminek köszönhetően ismét bebizonyította, hogy ő a legnagyobb vezető a majmok között. Karakterének története méltó lezárást kapott, amitől a film vége egyben letaglózó ám mégis felemelő lett.
Számos pozitív tulajdonsága van a filmnek: a párbeszédek kitűnőek, a látvány szemkápráztató, az operatőri munka fantasztikus lett. Én bátran ajánlom mindenkinek A majmok bolygója – Háborút; akinek bejött az előző két rész, annak ez is be fog. Ez nem egy cukormázas Marvel-film, sem pedig az elbagatellizált Transofrmers franchise valahányadik része. Ez egy értelmes, gondolkodásra ösztönző mű, ami, higgyétek el, jól jön néha.