látogató számláló

Kritika: Tulipánláz (Tulip Fever)

Vágy, szenvedély és tulipán.

A XVII. századi Amszterdam. Dúl a szerelem, virágzik a kereskedelem. Sophiát (Alicia Vikander) belekényszerítik egy házasságba: férjhez adják egy öreg kereskedőhöz, Cornelis Sandvoorhoz (Christoph Waltz). Cornelis tehetséges kereskedő, aki hátra akar hagyni valamit maga után e rút világban. S bár a gyermeknemzés sincs kizárva, de azt aggkorban már nem olyan egyszerű kivitelezni. A dolog oly sokáig nem sikerül, hogy Cornelis inkább egy felkapott művészeti ág, a festészet iránt kezd el érdeklődni. Ekkor fogan meg benne a gondolat, hogy egy portré lesz az, amit örökül hagy maga után. Egy portrét, ami őt és feleségét ábrázolja. Így aztán felkér egy igen tehetséges ifjút, Jan Van Losst (Dane DeHaan), hogy fesse meg a képet.

tulipfever_pic01_620.png

Ám mint minden történetben, itt is bekövetkezik a krach. Kezdve a fellángoló szenvedélyen át, ami Sophia és Jan között alakul ki, egészen a kóros tulipánmánia iránt, ami mindenkinek megadja a lehetőséget, hogy profitot termeljen a piacon, ám ahhoz eltökéltség és sok pénz is kell. Ami kifejezetten tetszett, hogy a film érdemben foglalkozik az emberi esendőséggel, a rossz emberi tulajdonságokkal, s bár eleinte úgy tűnhet, hogy az ilyesféle afférok, csak az adott kor embereire voltak jellemzők, nem biztos, hogy ez feltétlenül igaz.
A szerepelők motivációi letisztultak és egyszerűek. Nagyon ritkán mutatkozik meg a mélysége egy-egy döntésnek a cselekmény során, s bár ez zavaró lehet, én mégsem tudom hiányosságként felróni.
A Tulipánláz talán egyeseknek hatásvadász címnek tűnhet, viszont erről egyáltalán nincs szó. Konzekvensen utal arra, hogy a cselekményt ténylegesen mi hajtja. S ezáltal bemutatja az emberi kapzsiság szürrealista arcát is egyben.

Bohózatba illő cselekmény kialakulását tárja a nézők elé a film. Aminek számos izgalmas pontja van, bár vannak kiszámítható fordulatok, mégis sokszor az izgalom a tetőfokára hág. Ez leginkább Christoph Waltz remek színészi játékának tudható be, aki egy arrogáns karaktert alakít, s bár a figurájához közel álló szereplőkkel kedvesen bánik, mindig ott lebeg a bizonytalanság, hogy bármikor megtudhatja, hogy felesége milyen viszonyban van a festővel, és akkor fusson, ki merre lát. És ha már arról a bizonyos viszonyról van szó: Alicia Vikander és Dane DeHaan között nem nagyon működött a kémia és sajnos ezen alakításuk se segít, bár azért mindketten igyekeznek, de sajna mindhiába.

De azért van még, amiben remekel a film: mind a díszletek, mind a kellékek, egyszerűen bámulatosra sikeredtek, ténylegesen megelevenedik a XVII. századi Amszterdam, minden szépségeivel és rútságával együtt.
Danny Elfman is korrekt munkát végzett. Zenei motívumai letisztultak, illeszkednek az adott jelenethez, és képes azokat érzelemmel megtölteni, ha  az adott színészeknek esetleg nem feltétlenül jön össze.

Összegezve tehát egy könnyed kis filmről van szó, ami nyíltan épített a műfaj adta lehetőségre, aminek köszönhetően sok újat nem mutatott, de még így is kellően elszórakoztatott. Főleg azoknak ajánlom, akik unják már a sok akciófilmet és inkább egy földhözragadtabb romantikus filmet szeretnének megtekinteni.


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr8012898770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása