látogató számláló

Kritika: Egyenesen át (Flatliners)

Egyenesen a falnak.

Mindenkit érdekel, hogy a halál után mi történik velünk, ha egyáltalán történik valami. Számos élménybeszámolót lehet olvasni az interneten olyanoktól, akik állítólag már jártak odaát: volt, aki nagy fényt látott és közben melegség fogta el, volt olyan eset, amikor arról számolt be a delikvens, hogy kívülről látta önmagát... Az orvostudomány még ma is keresi a magyarázatot ezekre az esetekre, és ezt az igen érdekes témát feszegeti az Egyenesen át című alkotás. Azt tudni kell, hogy ez nem egészen új film, ugyanis az 1990-es, Joel Schumacher által rendezett mű remake-je. A boncolgatott témán kívül van még egy közös pontja a mostani és a régi változatnak: mindkettőben szerepel Kiefer Sutherland. De mit kell tudnunk még az Egyenesen át remak-jéről?

egyenesenat2017_pic01.png

Nos, a cselekmény szerint egy orvostanhallgató, Courtney (Ellen Page) hallgatótársaival együtt akarja megválaszolni a bevezetőben már ismertetett kérdést. Ám a kísérletezgetésüknek nem csak a pozitív eredményeivel kell szembenézniük. Magas labdát dob fel a film, amit sajnos nem képes leütni. Persze kapunk valamelyest tanulságot, ezt főleg az erkölcsösség témakörében, viszont érdemleges, tudományos válaszokat már jóval kevésbé. Sőt inkább nem túl tudományosan próbálták a készítők megközelíteni. És ez még hagyján, de a film nem tudta eldönteni, hogy melyik műfajt képviselje, így próbált egy kicsit thriller is meg egy kicsit horror is lenni. Ami így leírva nem is lenne baj, csak sajnos annyira próbálkozott mindkét pilléren megállni, hogy végül két szék közül a pad alá esett, főleg a horror elemeivel. A film elején még vannak jó, tényleg ijesztő részek, de aztán egyre inkább rájön a néző, hogy a repertoár kimerül annyiban, hogy állandóan olcsó jump scare-eket tolnak a képünkbe. Folyamatosan ugyanazok a hatásvadász elemek vannak felhasználva újra és újra, amitől nagyon unalmassá válik az egész. És ehhez a középszerű színészi alakítások is hozzájárulnak. Ellen Page még menti a menthetőt, de a többiekről ez már sajnos nem mondható el. Sőt a karakterek közötti interakciók is hagynak kívánnivalót maguk után. Azt meg inkább ne is firtassuk, hogy habár orvostanhallgatókról van szó, racionális, értelmes döntést csak a film végén képesek hozni.

Viszont, hogy ne csak a negatívumok legyenek megemlítve: technikai szempontból jól teljesít a film. Mind az effektek, mind a vágások jól sikerültek. Csak sajnos ez kevésnek bizonyul, főleg úgy, hogy egy komoly és érdekes témát feszegetnek, és minden bizonnyal azért ül be rá a néző, hogy értelmes - vagy annak tűnő - választ kapjon a műtől. Ellenben csak lapos karakterekre és fárasztó ijesztgetésekre futotta.


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr7412909984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása