látogató számláló

Kritika: Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express)

A belga detektív ismét sínen van.

Elég szkeptikusan szoktam hozzáállni a remake-ekhez. Főleg, hogy általában rosszul szoktak elsülni. Korábban, A hét mesterlövész kritikámban leírtam azokat a pontokat, amik szerintem indokolttá teszik a remake-elést. És ha valaki megnézni, akkor láthatja, hogy Gyilkosság az Orient expresszen egyik kritériumnak sem felel meg. Így felmerül a kérdés: vajon érdemes volt újra hozzányúlni egy már jól feldogozott Agatha Christie műhöz?

orientexpress_pic01_620.png

Ráadásul rengeteg olyan Agatha Christie-regény van, amit még egyáltalán nem filmesítettek meg, pedig méltó lenne rá. Sőt kicsit féltem, hogy Kenneth Branagh a Harry Potter és a Titkok Kamrájában látott Gilderoy Lockhart-féle temperamentummal fogja átitatni a filmet. Ezzel szemben kellemesen csalódtam. Persze aki ismeri a történetet, annak nem sok meglepetést fog okozni a film, de mégis működik a varázs, amit a színészek, a látvány és a pörgős események együttesen megteremtenek. Ráadásul egyáltalán nem fullad giccstengerbe egy jelenet sem. Főleg a konklúziónál féltem, hogy ez elő fog jönni, de egyáltalán nem ez történt.

A rendező-főszereplő Kenneth Branagh kicsit máshogy közelítette meg Poirot szerepét. Persze nem nagy az eltérés, de azért akadnak. Például sokkal szerethetőbb Hercule Poirot-t láthatunk Branagh megformálásában. Persze ez nem jelenti azt, hogy kedvenc belga nyomozónk teljesen kifordult volna önmagából, mert korábbi jellemvonásai is megmaradtak: továbbra is szereti a desszerteket, tojások terén még mindig a formai tökéletességre törekszik stb. Külső jegyekben is fellelhetőek változások: kis fekete bajusz helyett itt nagy és őszes, sőt az megszokott zömökség sem jellemzi a mostani Poirot-t, amit a David Suchet rajongók már megszokhattak. 

A történetvezetés dinamikus, ez köszönhető annak is, hogy csak 114 perces a film. De legalább egy üresjárat sincs, ráadásul még így is elegendő idő jut mindegyik karakterre. És itt át is térnék a színészekre. Általában egy film megtekintést nem az alapján fontolom meg, hogy az adott műben milyen nívós nevek szerepelnek, sokkal inkább érdekel a forgatókönyvíró kiléte, illetve a rendezőé. (Persze ez nem mindig van így.) Ám a Gyilkosság az Orient expresszen után meg tudom érteni azt a nézőt is, aki a színészek miatt választ filmet. Ugyanis nagyon sok húzónév szerepel benne: Judi Dench, Michelle Pfeiffer, Willem Dafoe, Penélope Cruz, Johhny Depp, és még sorolhatnám. Természetesen mindegyikük hozza a tőle már megszokott profizmust, ezáltal bármennyire is pozitívum, hogy az események dinamikusan pörögnek, egyszer csak véget ért a vetítés; márpedig ezt a (lehető legjobb értelemben vett) színészbagázst még jó sokáig el tudtam volna nézni a vásznon, mert a közöttük lévő kémia nagyon is jól működött.

Patrick Doyle zeneszerző munkásságát is kiemelném, mert remek kis számokat dobott össze a filmhez. Főleg amit a konklúzióhoz komponált, az valami eszméletlen volt. Branagh sebészi pontossággal nyúlt hozzá az eredeti műhöz, bár továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy jó lenne olyan Agatha Christie regényadaptációt látni, amit a filmesek még nem dolgoztak fel. Talán annak is eljön egyszer az ideje, bár nem a folytatás lesz az - ha ennyi spoilert megengedhetek magamnak. Na meg persze, ha elkészül egyáltalán a folytatás. De mindent a maga idejében...


süti beállítások módosítása