látogató számláló

Kritika: Tomb Raider (2018)

Sírrabló születik.

A Tomb Raider a videojáték-iparban egy igen jelentős franchise. Ez így leírva jól hangzik, de ebben az iparban is van, hogy egy sorozatból kialszik a láng, és ez sajnos Lara Croft kalandjaival is megtörtént. Nem is egyszer, ugyanis a franchise-t több alkalommal kellett rebootolni. Legutóbb 2013-ban, amikor lényegében egy eredettörténetet meséltek el: hogyan vált Lara Croftból, egy frissen diplomázott lányból vérbeli kalandor. Volt is szerencsém játszani ezzel az egyébként remekül sikerült játékkal. Hollywood pedig, látván a játék sikerét és azt, hogy a kalandfilmek amúgy is ritkák, mint a fehér holló, úgy gondolta, újra nekiveselkedik a Tomb Raider franchise-nak. Ha már játékok világában rebootolva lett Lara, miért ne lehetne a filmvilágban is?

tombraider2018_620.png

Ezzel nyílt titokká vált, hogy a legújabb Tomb Raider film a 2013-as játék koncepcióját veszi alapul. Nem is akárhogy! Persze van pár változtatás a filmben, de aki játszott a játékkal, annak nem sok meglepetést tartogat.
Ha valaki nem ismerné a történet: Lara Croft egy különös kalandor erős, függetlenségre törekvő lánya. Lara alig volt 10 éves, amikor apja eltűnt. Most már 21 éves, mindenféle konkrét életcél nélkül kerékpáros futárként rója a modern kelet-londoni utcákat, alig keres annyit, hogy a lakbért ki tudja fizetni. Egyetemi kurzusokra iratkozik be, de alig jut el az órákra. Végül úgy dönt, a saját útját járja és legalább annyira makacs abban, hogy nem hajlandó átvenni az irányítást apja óriásvállalata fölött, mint amennyire azt sem tudja elfogadni, hogy édesapja végleg elment. Azt a tanácsot kapja, hogy 7 év után most már ideje, hogy továbblépjen, de még Lara sem érti, hogy mi ösztönzi végül arra, hogy mégis apja rejtélyes halálának a végére járjon.

Teljesen szembemenve az ő végakaratával, mindent maga mögött hagy és elkezdi felkutatni az utoljára ismert úti célját: egy titokzatos szigeten lévő legendás sírt, valahol Japán partjainál. De küldetése nem lesz könnyű: már a szigetre eljutni is rendkívül veszélyes vállalkozás. Hirtelen a tét óriási lesz Lara számára – aki csupán éles elméjével, vakhitével és makacs természetével felfegyverezve indul harcba – és meg kell tanulnia, hogy az ismeretlenbe ugorva leküzdje a korlátait. Ha túléli ezt a rendkívüli veszélyekkel teli kalandot, akkor rászolgálhat a "sírrabló" névre...

Általában a véleményemet még aznap megírom, amikor láttam az adott filmet, viszont a Tomb Raider esetében úgy voltam vele, hogy várok vele legalább egy napot, hogy leülepedjen az, aminek szem- és fültanúja voltam. Erre azért volt szükség, hogy konzekvens írás születhessen, amit ha pár év múlva elolvasok, egyetértsek önmagammal. A legutolsó játékadaptáció, amit a Tomb Raider előtt láttam az Assassin's Creed volt, amit megpróbáltam védeni, mert én nem tartottam annyira rossz alkotásnak, mint egyesek. Úgy éreztem, hogy olyan dolgok is fel voltak róva a filmnek, amik nem is közvetlenül a műre irányultak, hanem sokkal inkább a játékadaptációkra, csak az Assassin's Creed volt az, ami a lövéseket, mint pajzs, felfogta. Tény, hogy nem vagyunk ellátva rendes játékadaptációkkal, aminek számos oka van és az ilyen filmek már előre temetve is vannak. És itt jön a kérdés, hogy vajon a Tomb Raider esetében mi a helyzet?
Ha egyből a vetítés után megkérdezi valaki a véleményemet, azt mondtam volna neki, hogy a legjobb játékadaptáció és az idei év első kellemes meglepetése. Azért ezek nagy szavak, nem véletlenül emésztettem a látottakat. Viszont még most, e sorok írása közben is ezen a véleményen vagyok. Tényleg a legjobb játékadaptációról van szó, de ehhez az is hozzátartozik, hogy nem is volt olyan magasan a léc.
Maga film nem is nagyon akar elrugaszkodni a játéktól, így biztos lesz olyan, aki pont, hogy ezt fogja leginkább az alkotókon számon kérni.

Az egész írás spoilermentes, de itt jegyezném meg, hogy azért egy változtatást beékeltek a filmbe a készítők, amivel én úgy voltam, hogy nem rossz húzás, de aki elhivatott Tomb Raider rajongó, annál nem biztos, hogy jól fog elsülni ez a dolog.  Ellenben itt van minden, amit a 2013-as játékban szerettek a játékosok: magas helyekről való lógás, repülőroncson való mászkálás, fák közötti ejtőernyőzés, ami inkább szabad repülés, íjászat, nekrofília, és megannyi easter egg, amitől a rajongók odáig lesznek.  

Nagyon kíváncsi voltam Alicia Vikander alakítására, mert bár jó színésznőnek tartom, azért az utóbbi alkotásaiban találtam kivetnivalókat. És bár tény, hogy Lara Croft karaktere nem igényel Oscar-díjas alakítást, azért így is el lehet szúrni, ami szerencsére nem következett be. Végig érezhető volt, hogy Alicia Vikander elhivatott a szerep iránt, sőt igen szépen kigyúrta magát, és az akciójelenetekből is kivette a részét, ami a végeredményen meg is látszik, mert remek kis összecsapásokat láthatunk a vásznon. Az akciójelenetek remekül meg voltak koreografálva, Lara Croft karaktere pedig remek jellemfejlődésen ment keresztül a cselekmény során. Ja, és sem a játékban, sem a filmben nem véletlen a helyszínválasztás (erdős sziget), hiszen a legtöbb hős kint, a vadonban születik, ahol magára van utalva és szembe kell néznie képességeinek korlátaival.

Visszatérve a történethez, talán azért lett volna jó, hogy a készítők elrugaszkodjanak a játéktól, mert így a kalandfilmek összes kliséje fel lett vonultatva: egy titkos szervezet, sablonos főgonosz, pont akkor nem lő egy katona sem, mikor a célpontot le tudnák szedni és még sorolhatnám. Amik azért egy kis odafigyeléssel korrigálhatóak lehetettek volna. De még így is az egyik legjobban megfilmesített játékról van szó. Igaz, részint biztonsági játékot játszottak a készítők és ha más kalandfilmmel kéne összehasonlítani a Tomb Raidert, akkor lehet, hogy nem jönne ki győztesként, viszont mint játékadaptáció, messze a legjobb, ha az utóbbi évek felhozatalához viszonyítjuk.

Technikai szempontból is rendben van a film. A CGI nincs túltolva, a vágások megfelelőek és a film zenéjéért felelős Junkie XL remek kis számokat dobott össze.

Összességében klassz film lett a Tomb Raider. Ha játszottál a játékkal, szerintem akkor is érdemes megnézni, mert mint fentebb említettem, vannak benne változtatások. Én személy szerint kellemesen csalódtam benne, Alicia Vikandernek meg jár egy pacsi, mert amit lehetett, azt tényleg kihozta a karakterből. Szóval Vikander hazamehet a férjéhez, Michael Fassbenderhez, és elmondhatja neki, hogy így is lehet játékadaptációt készíteni.


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr5713739084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása