látogató számláló

Kritika: Richard Jewell balladája (Richard Jewell)

Igazi kálvária.

Clint Eastwood idős kora ellenére továbbra is aktív szerepet tölt be a filmiparban. Ugyan számos filmet rendezett már, de bevallom, volt olyan, ami felett elsiklottam. Némi lelkiismeret-furdalás okán döntöttem úgy, hogy meglesem a legújabb rendezését a Richard Jewell balladáját, amely igaz történeten alapszik: az 1996-os atlantai olimpián történt tragédiára és annak utóhatására fókuszál.

Richard Jewell-nek (Paul Walter Hauser), aki biztonsági őrként dolgozik, minden álma, hogy egy nap rendőrként szolgáljon és védje az állampolgárokat. És ezért az álmáért mindent meg is tesz.

Az olimpia idején Jewell épp a munkáját végzi, amikor felfigyel egy otthagyott táskára a Centennial parkban, és egyből értesíti az illetékeseket a gyanús tárgy miatt. Amint kiderül, hogy a táskában egy élesített bomba található, megpróbálják kiüríteni a helyszínt – több-kevesebb sikerrel. A bomba felrobbanása után Richardot hősként tisztelik a bomba észrevételéért, amire a média is felfigyel. De ki hagyta ott a bombát? Talán Richard, hogy végre elismerjék?
Az FBI ezekre a kérdésekre keresi a választ, mégpedig olyannyira, hogy a hősből hirtelen közellenség válik. Jewell, hogy nevét tisztára mossa, barátja, Watson Bryant (Sam Rockwell) segítségét kéri, aki azon kevesek közé tartozik, aki még hisz Richardnak.

Ami elsősorban feltűnt nekem, mint negatívum, az Richard Jewell karaktere. Összességében elégedett vagyok a színész munkájával, de voltak olyan pillanatok, amikor olyannyira életképtelennek és ügyetlennek volt beállítva, hogy az inkább ellenszenvet váltott ki belőlem, ami elég nagy baj, hiszen egy olyan szereplő esetében, mint amilyen Jewell, pont az ellenkezőjének kellene történnie, hogy a néző együttérezzen vele. Persze megértem, hogy az volt a lényeg, hogy egy kicsit tehetetlen figuraként legyen bemutatva, de úgy érzem, ez egy kicsit túl lett tolva.

Mindazonáltal ennek ellenére is egy teljesen korrekt film a Ricard Jewell balladája. A színészek remekelnek, az operatőri munka pazar volt, sőt külön tetszett, hogy korabeli jelenetek is kerültek a filmbe. Eastwood rendezései közül, mint írtam, nem sokat láttam, viszont amelyiket meg tudtam nézni, mindegyiknél úgy éreztem, hogy egy remekül kivitelezett munka, és ez a mostani művére is igaz. A történet elgondolkodtató, hiszen megmutatja, hogy nem számít, milyen kedves és őszinte vagy, mindig megkísérli valaki, hogy besározzon. És ezt elég jól körbe is járja a film, hiszen közvetlen bepillantást nyerhetünk Jewell és családjának a kálváriájába.

A média működése is remekül van prezentálva. Ugyanis a nagy sajtóorgánumok mindent képesek megtenni csak azért, hogy az ő cikkük legyen a legfelkapottabb, és hogy egyik pillanatról a másikra képesek nézeteiket megváltoztatni bizonyítékok és észszerű érvek nélkül, semmibe véve azt a tényt, hogy ezzel akár egy ártatlan embert és annak hozzátartozóit is a földbe tiporhatják.

Történet szempontjából egy dologgal nem értettem egyet, és innentől SPOILER: Amikor a tettes lerakta a bombát, a közeli telefonfülkéből indított egy hívást a 911-re. De az FBI azzal nem foglalkozik, hogy Richard hogyan ért oda olyan rövid idő alatt. Gyakorlatilag mindenkinek feltűnt ez a probléma, csak az FBI-nak nem. SPOILER VÉGE.

Összegezve: azoknak ajánlom leginkább a filmet, akik szeretik az igaz történetek alapján készült mozikat, illetve a karakterdrámákat, mert ugyan a Richard Jewell balladája a műfaján belül nem alkotott újat, viszont annak elemeit remekül használta fel.


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr9815412968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.