Röpke kritika: Ad Astra - Út a csillagokba (Ad Astra)

Az űrben csak te hallod a gondolataidat.

Brad Pitt tavalyi filmje ugyan alul marad Nolan Csillagok között című művével szemben, ám mégis egy fontos és igen mély utazást tartogat mindazok számára, akik szeretik a lassú, borongósabb sci-fit. A cselekményt szinte egy mondatban össze lehet foglalni: Roy McBride (Brad Pitt) a legjobb asztronauta, ezért egy titkos küldetést bíznak rá, amely az emberiség jövőjét is befolyásolja. Ez nem kis feladat, ám annak, aki képes a pulzusát folyamatosan nyugalmi állapotba tartani, ez csak egy újabb küldetés.

Az Ad Astra talán legfontosabb üzenete, hogy nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út. Persze McBride a célt elérve is rádöbben néhány dologra, viszont az út az, ami jelentős felismerésekhez vezet nála.
Brad Pitt nagyon erős színészi alakítást nyújt a film során. Ez kell is, hiszen leginkább egymaga szerepel benne. Ugyan Roy McBride igen szűkszavú, de kell, hogy a mimika és a belső monológok között meglegyen az összhang, és Pitt ezt tökéletesen hozza.

A film másik erőssége a látvány. A látványvilága egyszerűen pazar. A képek szinte beszélnek a nézőhöz, és így átéljük azt a hangulatot, amelyet a főszereplő is átél. Nem egy könnyen emészthető mű az Ad Astra - Út a csillagokba, viszont mindképp megéri megnézni, mivel nagyon sok minket érintő témát boncolgat: emberi kapcsolatok, emberiség, magány... Persze van olyan témakör, amelybe mélyebben is belemehetett volna, de így is egy káprázatos útnak lehetünk tanúi, mely gondolkodásra készteti a nézőt. Bár egy-két akciójelenet is került a filmbe, mégsem azok miatt lesz emlékezetes ez az utazás.